Közlemény: MEGSZŰNIK A DOCUART A RÁDAY UTCÁBAN

Ezúton tájékoztatjuk kedves barátainkat, közönségünket és szakmai partnereinket, hogy a DocuArt június elejétől nem működik tovább a Ráday utca 18-ban.

Jó 10 év vidám, feszült, könnyes, hatékony, laza, de főleg KÖZÖS munka után megszűnik a DocuArt Filmművészeti Központ működése a Ráday utcában.

Ferencváros Önkormányzata határozott idejű bérleti szerződésünk lejártával újabb pályázatot írt ki a helyiség hasznosítására, amelynek nyertesei nem mi vagyunk. A döntés rendkívül fájó számunkra, mert a DocuArt terei sok éven keresztül biztosítottak hátteret filmterjesztési és kultúraközvetítési tevékenységünkhöz. Működésünk, imidzsünk, kapcsolataink összenőttek a Ráday utcai helyszínnel.

A döntés számunkra érthetetlen és nehezen elfogadható, mert egy missziójához hűen, stabilan működő, széles körben ható intézményt szüntet meg a kerületben. Ugyanakkor örömmel és hálával is tekintünk vissza az elmúlt majd’ tíz évre, amelyben a DocuArt a Ferencvárosi Önkormányzat által rendelkezésünkre bocsájtott Ráday utca 18 szám alatti térben működhetett. Ezek alatt az évek alatt sok ezren fordultak meg nálunk, sok száz dokumentumfilmet vetítettünk, elemeztünk, rengeteg intézménnyel, társadalmi szervezettel működtünk együtt. Abban bízunk, hogy ők is maradandó élményeket szereztek rólunk és az általunk képviselt értékekről.
A DocuArt működése során a kultúraköziségre, egymás – megismerésen alapuló – megértésére helyezte a hangsúlyt, eszközéül pedig legnagyobbrészt a dokumentumfilmet alkalmazta.

Úgy gondoljuk, hogy a jó dokumentumfilmek és az együtt gondolkodás társadalmi sebeket gyógyítanak, fokozzák a megértést, segítik a továbblépést. Jobbá teszik világunkat. Célunk mindvégig az volt, hogy az ilyen, társadalmi célú dokumentumfilmek készítését, kutatását és elterjedt használatát, társadalmi forgalmazását segítsük elő.

A DocuArt az elkövetkező időszakban virtuális térben folytatja a tevékenységét, mindaddig, ameddig új helyszínt nem találunk.

Palantír Film Alapítvány, Budapest, 2018.05.17.
http://palantirfilm.hu/