A reformáció rejtett kincsei a Budai Várban – Májusban a Budai Várnegyed feltárja reformáció korabeli rejtett kincseit

Budapest egyik legismertebb részéről kevesen tudják, hogy számos reformáció korabeli történet is kötődik hozzá. A Reformáció Emlékbizottság ezért május 30-án ingyenes tematikus sétát szervez a Budai Várnegyedbe, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a reformáció rejtett építészeti és történeti kincseivel.

Az Emlékbizottság a tavalyi évben a kulturális, művészeti és tudományos programok és konferenciák mellett több kreatív pályázatot is szervezett, melyekre országhatáron innen és túl is több százan jelentkeztek. A jubileumi programsorozat azonban még nem ért véget, rendhagyó tematikus városi sétával folytatódik. A helyszíneket ráadásul később bárki bejárhatja virtuálisan is a Reformáció 500 weboldalán.

“Bár a belvárosban számtalan protestantizmushoz köthető híres épületet találhatunk, a Budai Várnegyed olyan reformáció-kori kincseket rejteget, melyek a nagyközönség számára eddig ismeretlenek lehettek. Minden helyszínnek megvan a saját izgalmas története, mi pedig szeretnénk őket elmesélni a meghívott újságíróknak.” –  mondta Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság volt miniszteri biztosa.

A Budai Várnegyed bővelkedik reformáció korabeli emlékekben és a későbbi korszakok protestantizmushoz köthető helyszíneiben, ugyanakkor gyalog is könnyedén bejárható, így ideális helyszínnek bizonyul a sétához. A résztvevők megtudhatják például, hogy hol terjesztették először Magyarországon Luther Márton tanait, hol volt a török idők alatt közös protestáns-katolikus templom, vagy éppen milyen titkokat rejt a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsikapu téri épülete. A sétát az ismert művészet- és művelődéstörténész, Millisits Máté vezeti majd, aki olyan izgalmas várostörténeti könyvek és tanulmányok társszerzője, mint a Budavári Séták, vagy a Reformátusok Budapesten.

A séta érdekessége, hogy egy interaktív térkép segítségével virtuálisan is bejárható lesz az útvonal, így bárki megismerkedhet a Budai Vár protestáns arcával és reformáció korabeli történeteivel.

A sétán való részvétel INGYENES, de a limitált vendégszám miatt regisztrációhoz kötött! 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/175963009778450/ 

Regisztráció: https://www.eventbrite.com/e/a-reformacio-rejtett-kincsei-varosi-seta-tickets-46315641330