Rómában Perczel Zitára emlékeznek a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából

2018. május 17-én, csütörtökön a Római Magyar Akadémia (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) Liszt termében 19.30 órakor kerül megrendezésre a Perczel Zita emlékest (1918-1996), a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. 

Az emlékest keretében levetítésre kerül András Ferenc Az ismeretlen Perczel Zita című dokumentumfilmje. A vetítést követően a római közönség egy beszélgetésen vehet részt, amelyen András Ferenc rendező, Bárdos Judit filmkritikus és Sípos Áron producer felelevenítik a színésznő munkásságát illetve Rómában töltött éveit.

Mint ismeretes, Perczel Zita Amerika, Párizs és Madrid után 1964-ben Rómában telepedett le, ahol több évtizeden át élt. Itt csak egy-két kisebb tévészerepet kapott, ugyanakkor vissza került a magyar kulturális élet vérkeringésébe részben a Római Magyar Akadémia részben a római trasteverei teraszán fogadott magyar értelmiségiek révén.

Pályája új felívelése akkor következett be, amikor Magyarországon újra felfedezték: Mészáros Márta Örökség(1980), András Ferenc Dögkeselyű (1982) és Sóth Sándor A nagy postarablás (1992) című filmjei révén.

A Római Magyar Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia valamint a Perczel család együttműködésében létrejött emlékest 21.00 órakor A meseautó magányos utasa című zenés előadással, időutazással fejeződik be, Jókai Ágnes és Dobri Dániel részvételével.

Forrás, fotók forrása: Római Magyar Akadémia