Még soha nem építettünk kilátót Velencében – magyar részvétel a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén a perspektívaváltás jegyében

Szerző: Varga Bótos Anna
Fotók: Korhut Lili

2018. május 9. Sajtótájékoztató a Ludwig Múzeum előadótermében. Az esemény egy filmbejátszással kezdődik. Fontos filmkockák peregnek: a Szabadság híd 2016-os lezárása idején spontán kialakult hídfoglaló mozgalom önfeledt, szabad és boldog pillanatai, a hidat ellepő fiatalok – többségében a rendszerváltás óta felnőtt Y generáció tagjai – nyüzsgő, bicikliző, pihenő, piknikező, ünneplő kavalkádja a lemenő nap alkonyati lehelet fátyolában. A kamera egye jobban távolodik, majd madártávlatból láttatja a hidat, a rakpartot és a várost, egy metropolis mozgalmasságának lüktetését érzékeltető aláfestő zenével. A képsorok mára már emblematikussá vált eseményt rögzítettek. Hiszen ezzel egy új korszak vette kezdetét fővárosunk életében, új horizontok nyíltak, ami inspirációt adott a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kialakításához is.

Dr. Fabényi Julia, a Velencei Biennále nemzeti biztosa, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója a sajtótájékoztatót megnyitó szavaiban rámutatott: ahogy a Szabadság hidat teljesen új perspektívában láttuk, úgy perspektívaváltást jelent a küszöbön álló 16. Velencei Építészeti Biennále is, amely a magyar szervezők számára immár a második ilyen esemény és feladat is egyben. A velencei építészeti kiállítás főkurátorai, Yvonne Farrell és Shelley McNanara építész a szabad tér témát javasolták az idei esemény vezérmotívumának, s Freespace című felhívásukban arra biztatták a nemzeti pavilonok kiállítóit, hogy mutassák be Velencében a saját freespace-üket, „szabadság terüket”, ami lényegében meglévő közösségi létesítmények, épületek újszerű közösségi térré való innovatív átalakítását célozza. E felhívás nyomán a Magyar Pavilon egy pályázat útján kiválasztott urbanisztikai projekttel járul hozzá a szabad tér gondolatiságának megfogalmazásához, érzékeltetéséhez, s magához a témában való együttgondolkodáshoz: kiállításunk, melynek címe A Szabadság híd – Új horizontok a városban azt mutatja be, hogyan változtatták a budapestiek közösségi térré a főváros egyik történelmi jelentőségű létesítményét, a Szabadság hidat.  Egy szokatlan, különleges építészeti installáció meglepően újszerű perspektívából, formabontóan láttatja a velencei Magyar Pavilont, amelynek átriumában egy ideiglenes kilátó épül, s a „szabad tér” tematika jegyében mutatja be a 2016-os kivételes várostörténeti epizódot, a Szabadság híd lezárás alatti spontán és ideológiamentes „elfoglalását”, s ezzel fontos és alapvető városfejlesztési kérdéseket vet fel és állít reflektorfénybe, az eddiginél merőben új perspektívába és megvilágításba ( mint pl. mit jelent a szabad köztér? Hogyan válhat egy híd a szabadság médiumává? Hogyan inspirálja a spontán köztérfoglalás a várostervezőket és építészeket? Miként tehetjük élhetőbbé és szerethetőbbé a városunkat és ez milyen hatással van az identitásunkra?) A 2008-2010-es gazdasági világválság nagy mértékben befolyásolta a beruházásokat, építkezéseket – emelte ki dr. Fabényi Júlia – mert tovább már nem működhetett a toronyház-építkezések haszonelvű gyakorlata, a szociális célokat szolgáló helyeket nem sajátíthatják ki többé nagyberuházásokra, ezért a társadalmi közösséget szolgáló beruházások kerültek fokozatosan előtérbe. A tervekben háttérbe szorultak a hagyományos, historikus épületek, és az anyagok sem a régiek, itt is az újrahasznosításra tevődött a fő hangsúly, a régi, már meglévő épületek felfedezésére, akár ideiglenes átalakítására a társadalmi és strukturális mozgásokkal összefüggésben.  Mi is ennek a koncepciónak a jegyében írtuk ki a pályázatot, amelyet kilenc pályázó közül a szakmai zsűri döntése alapján a Kultúrgorilla design menedzsment műhely (amely a társadalmi, ökológiai és gazdasági fenntarthatóság jegyében működik) nyert meg. A Kultúrgorilla és a Stúdió Nomad által közösen jegyzett projekt arra kíván rámutatni, hogy egy városban érdemes odafigyelni az alulról jövő spontán kezdeményezésekre. A civil aktivitások és akciók frissességet, természetességet hozhatnak egy metropolisz életébe, az elindult folyamat proaktív továbbgondolása pedig segítheti az urbanisztikai problémák megoldásáról való gondolkodást.

Oravecz Júlia (Kultúrgorilla) szintén rámutatott, hogy a Szabadság híd – Új horizontok a városban projekt új perspektívából vizsgálja a szabad tér fogalmát. Nem az építészeti alkotást, hanem egy olyan társadalmi és kulturális jelenséget helyez górcső alá, ami hatással van a társadalomra. Ami történt, nem pusztán a Szabadság híd 2016-os átalakulása, átlényegülése volt, hanem tágabb érelemben és más összefüggésbe helyezve a dolgot, annak a felkutatása, hogyan változik a gondolkodásunk, a szabad terekről alkotott felfogásunk egy ilyen és hasonló szituációban. Ezt a kérdésfelvetést kívánták a kiállítás fókuszába emelni. A magyar pavilon ideiglenes installációja azt az érzést szeretné visszaidézni, amit a híd elfoglalásakor érezhettek a részvevők 2016-ban. Közben kisfilmeken keresztül egyes szereplők véleményeivel is megismerkedhetnek a látogatók.

Göttler Anna (Kultúrgorilla) felhívva a figyelmet az előzményekre (1990-es taxis blokád, az első alulról szerveződő komolyabb demonstráció mint funkcionális köztérhasználat; a 2004-es hídzár az EU-s csatlakozás alkalmából felülről szervezett, fegyelmezett, az informalitást nélkülöző  köztérhasználat) rámutatott, hogy  a 2016-os hídfoglalás olyan alulról szerveződő, spontán „space making”, azaz helyfoglaló megmozdulás volt, amely segített a budapestieknek megtalálni valódi identitásukat, élvezni a panorámát, s olyan igényeket hívott életre, amelyek mára már sokhelyütt testet öltöttek, és környezetünk részeivé váltak. A fenti három példa közvetett célja rávezetni a szakmabelieket, hogyan lehetne az ideiglenes dolgokat, ötleteket állandóra változtatni.

A Kultúrgorilla csapatának harmadik tagja, Tornyánszki Éva a Magyar Pavilonban bemutatásra kerülő kisfilmekről adott rövid ízelítőt. Ezek riportok, interjúk, dokumentumfilmek segítségével személyes tapasztalatokat közvetítenek. Ezekkel a videótartalmakkal (amelyeket a Proton Cinema stúdió készített) szeretnék hangsúlyozottabban érzékeltetni azokat az érzelmi és kulturális hatásokat, amelyeket a 2016-os jelenség okozott. 2017-ben felvetődött, a híd újbóli ideiglenes lezárásának, a városi térfoglaló esemény folytatásának gondolata is.

A projekt építészeti kivitelezője, a Studio Nomad részéről Pongor Soma úgy véli, hogy a velencei biennále installációja olyan ötlet, amely egy megvalósítható léptékű installáció, egy meglévő épület fölé emelkedő köztér révén átélhetővé teszi azt a jelenséget, amely létrejött 2016-ban a Szabadság hídon. Ahogy a tér fizikai megváltoztatása nélkül történt valamiféle átlényegülés a Szabadság hídon is, ugyanúgy a velencei kiállítási installáció sem nyúl bele a tér struktúrájába, mégis új horizontot, perspektívát nyit, s újfajta használatot biztosít. Ezzel kívánja kommunikálni a Szabadság híd jelenséget. Azonban tovább is lép ennél: a látogató a legkisebb erőfeszítés nélkül belekerül egy bizonyos helyzetbe, s ezáltal válik valós részvevővé, s interaktívvá maga az installáció. Pásztor Bence (Studi Nomad) a kiállítás felépítéséről szólva elmondta, hogy az ideiglenesség és alkalomszerűség a cél, azaz olyan konstrukció létrehozása, ami szinte már másnap elbontható is lehetne. Főleg  fémszerkezeteket használnak hozzá, ahová könnyen bejut a fény, s padok teszik barátságossá. A kilátó teteje egészében kitölti az átrium terét, s kíváncsivá teszi az arra járó látogatókat. Valamiféle kapcsolatot létesít a Szabadság híd bizonyos elemével, ami egy zöldre festett járó rács lesz.

Boros Géza, a Velencei Biennále Irodájának vezetője a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának katalógusáról, annak koncepciójáról kiadványszerkesztőként szólva hangsúlyozta, hogy szerzői a „szabadsághíd-jelenség” nemzetközi és történeti kontextusát, valamint lokális jelentőségét vizsgálják, szerteágazó történeti és véleménynyilvánító szálakkal átszőve. A híd színe (rezedazöld)  adja a kiadvány alaptónusát. A projekt nemcsak hogy remekül illeszkedik a központi tematikához, de a magyar építőművészetben is fontos szakaszt testesít meg. Metropolis szintű ügyről van szó, amely nemzetközi kontextusban is jól értelmezhető és bemutatható. A projekt kiválasztásánál a sokrétűsége ragadta meg. A katalógus pont ezt a gazdag rétegződést próbálja több műfajban is visszaadni: esszéik, interjúk, fotóesszék és infografikák segítségével megszólaltat szociológust, építészt, politológust, város- és művészettörténészt, sportolót és nem utolsó sorban az utca emberét. Külön kiemelte Hans Karssenbergnek, a városi helyfoglalással foglalkozó holland szakembernek a Paradigmaváltó globális mozgalom című írását, amelyet azért tart kiemelkedően fontosnak, mert jól megérteti az olvasóval, hogy amit átéltünk 2016-ban, hosszabb folyamat eredménye, s rámutat: „Ugyan az események tervezetlenül, spontán történtek, a hashtagek segítségével mégis kapcsolódnak a világ városaiban terjedő mozgalmakhoz. Az emberi léptékű városért, helyteremtésért, civil kezdeményezésekért küzdő törekvésekhez, a taktikai urbanizmushoz és a Város szemmagasságban programhoz”.   A helyfoglaló mozgalmaknak az élhető városért folyó küzdelmeiről, az innovatív városhasználat jó és adaptálható példáiról szól, amelyek kiválóan beépíthetők a hivatalos várostervezésbe. Mindebből levonható az a végkövetkezetés, hogy a város legfőbb értékei a benne lakó emberek, létérzésük, létezésük és egy élhető városról való együttgondolkodásuk. Mert köztudott, hogy a tervekből helyek lesznek, ahol az emberek szeretnék jól érezni magukat. Ahhoz tehát, hogy szerethetőbb, élhetőbb városunk legyen, nekünk is érdemes tenni valamit.

„Aki a Biennále forgatagából felmegy a pavilon átriumába épített ideiglenes kilátóba, és fent, a szabad térben pár percet időzve egy korábban megközelíthetetlen perspektívából tekint le a Giardinire, jelképesen átélheti a helyteremtés nagyszerű élményét, amit a budapesti Szabadság híd pillérén üldögélő, beszélgető, a folyó és a város látványába belefeledkező fiatalok, a lezárt hídon jógázó, piknikező városlakók és turisták is megélhettek.” – olvasható a kiállítás katalógusának Előszavában.

Dr. Fabényi Julia zárszavában köszönetet mondott a Velencei Biennále Irodája munkatársainak az idei esemény megszervezésében és előkészítésében kifejtett erőfeszítéseikért, hangsúlyozva, hogy 3 éve, amióta az intézmény kezelésében van ez a projekt, az elvárásoknak megfelelően gördülékenyen és megfelelő tartalommal jöhetnek létre megjelenéseink. Az esemény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Megjegyzendő, hogy már most elkezdődött a 2019. évi Velencei Képzőművészeti Biennále szervezése, s ehhez a pályázati felhívás már meg is jelent.

A 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále 2018. május 26. és november 25. között várja a látogatókat. Bővebb információ a Ludwig Múzeum https://www.ludwigmuseum.hu/velencei-biennale internetes portálon olvasható.

(A Velencei Biennále az egyik legjelentősebb nemzetközi fóruma a kortárs művészet bemutatásának. 2015-től a Ludwig Múzeum feladata a Biennále Magyar Pavilonja kiállításainak a megrendezése. A múzeumon belül a Velencei Biennále Iroda felelős a Biennále képzőművészeti és építészeti kiállításain történő magyar részvétel megszervezéséért.
Az Iroda – a Biennále nemzeti biztosa, a múzeum igazgatója irányításával – évente kiírja és lebonyolítja a kurátori pályázatot, előkészíti a kiállítást, a katalógust és a projekt kommunikációját; koordinálja a kurátor és a kiállító művészek munkáját, továbbá kapcsolatot tart a Fondazione La Biennale di Venezia illetékeseivel.  Az Iroda felelős a magyar projekt kivitelezéséért, a megnyitóért, a kiállítás működtetéséért és bontásáért.
A kiállítás menedzselése mellett a munkatársak dokumentációs és kutató munkát végeznek. Gyűjtik és archiválják a Biennáléval kapcsolatos dokumentumokat, sajtóanyagokat és kiadványokat. Részt vesznek a múzeum könyvtára Biennále-archívumának fejlesztésében. Az Iroda üzemelteti az intézmény vagyonkezelésébe tartozó velencei Magyar Pavilont.)