Az Élet Menete és Majgull Axelsson Budapesten

A BUDAPESTI ÉLET MENETE 2018

1. A tolerancia és a történelem menete

Az immár 16. budapesti Élet Menet 2018. május 13-án kerül megrendezésre. A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003-ban, a mára már a világ 55 országában működő hasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, civilek és közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás, valamint a demokratikus politikai kultúra mellett. Szerencsére mára már nem csak a zsidó közösséghez tartozó barátaink vannak velünk az antiszemitizmus elleni harcban, hanem minden békében hívő és békét remélő ember is, akik alapítványunkhoz hasonlóan látják, hogy napjainkban is vannak eszmék, amelyek egymás ellen uszítanak bennünket.

Épp ezért kiemelten fontos, hogy májusban közös jelenlétünkkel demonstráljunk a kirekesztés, az antiszemitizmus,és mindenfajta előítélet ellen, elősegítve a tolerancia és a múlttal való megbékélés folyamatát.

A hivatalos magyarországi holokauszt emléknapja, április 16.-a volt. Ekkor, mi 200 fővel vettünk részt a lengyelországi Élet Menetén Auschwitz – Birkenauban. Ez volt a 30. Nemzetközi Élet Menete. Ott volt velünk Izrael és a Lengyel Állam Elnöke is, akik a menet élén vonultak a két haláltábor közötti 3 km-es útvonalon, mögöttük a több mint 12.000 résztvevővel.

Auschwitz mellett, Izraelben is minden évben rendeznek egy Élet Menetet, azon is rendszeresen jelen szoktunk lenni, ahogy idén is tettük. A magyarországi rendezvényünkön szintén hatalmas tömegek szoktak megjelenni, amikoris eltöltünk egy kellemes délutánt.

2. A 2018-as program

Szorosan fűződik idei eseményünkhöz a május 9-i európai béke napja, a győzelem napja. 1945. május 9-én több ország vezetése megelégelte a sok véráldozatot és az ideológiai háborúkat.
Ezért mi, munkatársaimmal úgy döntöttünk, hogy az idei évben első alkalommal a holokauszt emlékezet mellett kiemelt szerepet szánunk színpadunkon az európai béke fontosságának és a II. Világháború befejezésének.

Erre a különleges alkalomra neves fellépőkkel, közreműködőkkel, videóüzenetekkel készülünk: A tervek szerint velünk lesz: Parno Graszt, Rost Andrea, a Sabbatshong együttes, Székhelyi József, Jávori Ferenc Fegya, Müller Péter Sziámi, Kardos Dániel, Pajor Tamás, Oláh Gergő, egy több, mint 50 főből álló gyerekkórus, valamint a színpadunkon köszöntünk majd egy olyan családot, akik között van egy 2. világháborús megmentett és a megmentő is. Azért választottuk idei helyszínünknek a Friedrich Born rakpartot, mert a svájci állampolgár, akiről nevét kapta a rakpart, 1944 májusától, 1945 júniusáig kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésével, illetve menlevelek kiállításával támogatta a zsidó lakosságot. Ezzel a cselekedetével, közel 15.000 zsidó ember életét sikerült megmentenie a deportálásoktól.

3. Fiatalok megszólítása

Idei különlegesség még, hogy kiemelten figyeltünk a fiatalabb korosztály igényeire, így több interaktív megjelenéssel készülünk. A menet közben élőszobrok fogják színesíteni a sétát, illetve megjeleníteni a vészkorszak hangulatait.

Az induláskor a gyerekek rajzokért cserébe palacsintát kapnak, és lesz egy Béke-installáció, amire felmászva virágokat tudnak tűzni rá.

Szeretnénk az újabb generációkat egyre inkább bevonni a programjainkba. Hiszünk abban, hogy az antiszemitizmusra való érzékenység már egész fiatal korban kialakul.
Sajnos már nem sok túlélő tudja személyesen átadni az emlékeit és tanulságait, így mi a munkásságunkkal és amíg lehetőségünk van rá, túlélőkkel együttműködveigyekszünk segíteni az együttérzésre nevelést és a történelemlecke tanulságainak elsajátítását.

A megemlékezés díszvendégei Majgull Axelsson svéd írónő valamint AharonTamir az Élet Menete nemzetközi főigazgatója.

A műsorvezető, házigazda szerepére Veiszer Alindát kértük fel.

Rendhagyó történelem szemlélet az Élet Menetén
Jön! A Cseréld a vízipisztolyodat egy süteményre – akció

Különleges érzékenyítő programmal készülünk a II. világháború befejezésének évfordulójára. Arra próbáljuk felhívni a családok figyelmét, hogy a békés egymás mellett élés szempontjából milyen fontos lehet saját történelmünk ismerte.

A Cseréld a vízipisztolyod egy süteményre akció több városban is zajlik majd, és a szervezőkkel együtt mi is úgy véljük, hogy a komoly dolgokat is le lehet fordítani a gyerekek nyelvére. Az életkori sajátosságok figyelembe vétele mellett még a kisiskolásnak is elmagyarázható, miért fontos történelmi esemény 1945. május 09., a Győzelem Napja.

Az akció keretében azok a gyerekek, akik leadják vízipisztolyaikat a kijelölt helyeken, ingyen süteményt és palacsintát kapnak ajándékba. Aki nem szeretne megválni harcias játékától, annak sem kell elkeserednie. Annak, aki lerajzolja Piacasso békegalambját, amelyet 1949-ben az Első Béke Világkongresszuson mutattak be, szintén jár a jutalom.

Jutalmul pedig olyan süteményeket kapnak, amelyek receptjei megtalálhatóak a Szakácskönyv a túlélésért című kötetben. A 2013-ban kiadott könyv egyébként a felnőtteknek számára lehet tanulságos olvasmány. Főként azoknak, akik szeretnék tudni, hogyan adhat néhány recept, sütemény reményt és lehetőséget a túlélésre kilátástalannak tűnő helyzetekben is.

Mi az Élet Menete?

„A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, A világ 55 országában működő hasonló szervezetek mindegyikének az a célja, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás mellett. Az idei eseményt több gyerekprogrammal is kiegészítették a szervezők, amelyek célja, hogy a gyerekek számára is érthetővé tegyék a történelmi eseményeket és akár vidékről is érdemes legyen elindulnia az egész családnak a fővárosi rendezvényre.” – mondta Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Majgull Axelsson Az Élet Menetén: https://www.facebook.com/events/146790002648164/

Forrás: Athenaeum Kiadó