Küszöb Fesztivál az aqb-ben

A Küszöb Fesztivál tizenegy kortárs művészeti intézmény együttműködésén alapul, középpontjában pedig a pályakezdő képzőművészek lehetőségei, problémái állnak. Az egyhónapos eseménysorozat koordinátora Don Tamás vetette fel azt a problémát, miszerint a felsőoktatási intézményrendszerből kikerülve a pályakezdő fiatalok légüres térbe kerülnek, mivel hiányoznak azok az intézmények, amelyek segítenék az „átzsilipelést”. Ezt kiküszöbölendő a fesztivál egy új mikro-intézményrendszeri struktúra létrehozására tesz kísérletet, amelynek egyik résztvevője az AQB, május 11. és 13. közötti programsorozatával.
Az események idején Csató József: Selfminerals Under My Shoe c. kiállítása is látogatható módosított nyitva tartással. Pénteken 16:00 – 19:30 között, szombaton pedig 14:00 – 20:00 között.

PÉNTEK / május 11.

17:00 – 20:00 Kocsi Olga: VR LADA – Zsiguli a háztetőn

A félig virtuális, félig valóságos Lada végre Budapesten is kipróbálható, és nem is akárhol! Nem csak snassz módon a poros út szélén, vagy egy garázsban, hanem egészen az Art Quarter tetejéig repítjük nektek a VR Ladát, hogy akár a zsiguli belsejéből nézhessétek végig a lemenő nap fényeit. Lesz Lada trip, eat art, tombola, és még sok minden más.

https://vimeo.com/nyulga/vrlada
https://artportal.hu/magazin/aldott-ladakat-moma-ba/

Kiállító művész: Kocsi Olga
A kiállítás kurátora: Karakas Alexandra

20:00 – 21:00 Ádám Anna: Piknik az Édenben

Képzőművészeti-Színház
Előadás (május 11. 20h) & Kiállítás (május 12-13.)

Reality show közvetítés egyenesen a Paradicsomból szappanoperába illő románccal, izzasztó testépítéssel és liturgikus karaoke show-val fűszerezve, amelyben örökzöld szuperhőseink a fő bűnöket felsorakoztatva nekimennek a zsidó-keresztény hagyomány szexuális etikájának, és alternatív teremtéstörténetet írnak az Édenkert, a konditerem és a Messenger tengelyén.

A Piknik az Édenben (installáció és előadás) az AQB Sound Studio terében egyfajta képzőművészeti színházat hoz létre, a két művészeti ág határán egyensúlyoz. A szabad ég alatt, társaságban elköltött étkezés során az ember újra felidézheti az elveszett Paradicsomi idillt. Hiszen a bűnbeeséssel és a kiűzetéssel eltávolodott attól a természeti közegtől, amivel korábban harmóniában élt. A szüntelen vágyakozás az eredeti állapotra az egyensúly visszaállítására azonban csalókának bizonyul, mivel az ember egyszersmind természetéből adódóan képtelen a változásra, és újra bűnre lép.

Koncepció ♥ Ádám Anna
Kurátor ♥ Maj Ajna

Előadók
Ádám ♥ Lukács Levente
Ádám pasija ♥ Horváth Attila
Éva ♥ Nagy Edi
Kígyó ♥ Záhonyi-Ábel Vanessza (DancehallQueen Vanessa Diamond)
Lilith ♥ Gunther Dóra

Díszlet-Installáció, Fotó ♥ Ádám Anna
Hang, Zene ♥ Cserne Kata
Jelmez, Styling, Smink ♥ Gray Box

21:30 – 00:01 Küszöb is the Future – DJ-k az aqb Soud Studio terében

Adis Abbé
224 (DJ Set)
KURO (Dead set)

SZOMBAT / május 12.

11:00 – 12:30 Agytorna! – Családi nap az aqb Project Space-ben

Ha szeretnél belelátni egy festő fejébe, most itt a remek alkalom!
A kiállítás művein keresztül beindítjuk az agytekervényeinket: a tér és sík viszonyait vizsgálva színes feladványokon keresztül létrehozzuk a saját agykollázsunkat.
Vigyázat! Eldobod az agyad!

A múzeumpedagógiai program vezetője: Jahoda Réka

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni az md@aqb.hu címen lehet.
Maximális létszám 15 fő /A program időtartama 1 – 1,5 óra

A foglalkozást kisiskolás gyermekek számára ajánljuk!
A szülőket is szívesen látjuk, de a részvétel opcionális.

A múzeumpedagógiai program Csató József – Selfminerals Under My Shoe c. kiállításához kapcsolódik.

17:00 – 19:00 – Finissage / CSATÓ József – Selfminerals Under My shoe
A kiállítás megtekinthető: 14:00 – 20:00

14:00 – 20:00 – Kocsi Olga: VR LADA – Zsiguli a háztetőn

14:00 – 20:00 – Ádám Anna: Piknik az Édenben / Küszöb Fesztivál – Az előadás után megmaradt installáció megtekinthető

VASÁRNAP / május 12.

14:00 – 20:00 – Kocsi Olga: VR LADA – Zsiguli a háztetőn

14:00 – 20:00 – Ádám Anna: Piknik az Édenben / Küszöb Fesztivál – Az előadás után megmaradt installáció megtekinthető

Az esemény a Küszöb Fesztivál keretében valósul meg.
Fő támogató: MVM

Forrás: Küszöb Fesztivál