Gyémánt Bálint szerzői lemezével az Opus Jazz Klubban

Hazánk egyik legkiválóbb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint a kezdetek óta sokszínű és izgalmas formációkat erősít játékával, mely amellett, hogy a jazz és a kortárs improvizatív zene jegyeit viseli magán, a popzenét kedvelő közönség számára is ismerős lehet. A gitáros zeneszerzői és zenekarvezetői bemutatkozása a True Listener című album, melynek anyagát május 19-én az Opus Jazz Klubban hallhatjuk. A trió vendége ezen az estén Ávéd János szaxofonművész lesz.   

Gyémánt Bálint © Máth Szilvia

„A True Listener még a legkritikusabb hallgatókat is le tudja nyűgözni” – írta Gyémánt Bálint első szerzői lemezről a lengyel LongPlay Rezenje kritikusa. A fiatal gitáros játékát legtöbben Harcsa Veronikával közös duójából, illetve korábban a Bin-Jipből ismerhetik. Tagja a Transform Quintetnek, Indigó zenekarának, játszott Gereben Zita és Sárik Péter több lemezén is. A True Listener az első olyan album, ami 100 százalékban Bálint saját szerzeményeit tartalmazza, az ő ötletei alapján, irányításával jött létre. A tudatosan felépített kompozíciók elsősorban a hangszerek közötti párbeszédre fókuszálnak. A lemezt trió formációjával – Csízi László dobossal és Fonay Tibor bőgőssel – közösen rögzítették. Mindhárman annak az új zenészgenerációnak a tagjai, amely talán minden eddiginél szélesebb kitekintéssel értelmezi újra a jazz hagyományait a kortárs improvizatív zenében, miközben a populáris zene eszköztárát is birtokolja. „A trió az én játszóterem, ráadásul olyan fantasztikus zenészegyéniségek a partnereim, akik képesek a zenei elképzeléseim tökéletes megvalósítására, miközben óriási inspirációt is jelentenek.” – mesélte Bálint a közös munkáról.

Az album egyik különlegessége, hogy négy dalban a világhírű zongorista, Shai Maestro is közreműködött, aki Izraelből csatlakozott a hármashoz, hogy részt vegyen a felvétel munkálataiban. “A részvétele egy valóra vált álom, hihetetlen alázattal nyúlt a kompozícióimhoz. Nem volt szükség próbára vagy hosszas magyarázkodásra: a jazz nyelvén folyékonyan tudtunk kommunikálni.” – emlékszik vissza Bálint.

Gyémánt Bálint Trio © Csendes Krisztina

A lemezen a szárnyalóan impresszionista kompozíciókat neoromantikus balladák ellenpontozzák, köztük az Indigo és a címadó True Listener. Ez a fajta sokszínűség és szintézis alapvető jellemzője Gyémánt Bálint pályájának. Klasszikus zenei tanulmánya máig tartó hatásként érhető tetten hangképzésében, technikájában és mentalitásában egyaránt. A másik nagy hatás pedig a jazz, azon belül is kiemelkedik Pat Metheny személye, akinek inspirációjára született a lemezen is hallható Pathway című kompozíció.

A True Listener megjelenése óta számos pozitív kritikát kapott a világ minden tájáról, a Fonogram-gálán pedig a 2017-es év legjobb jazz lemezének jelölték. A trió – a lemez címéhez hűen – a koncerteken is figyelmes, nyitott és érzékeny hallgatókat keres, akiket a zenei párbeszéd részesévé tehet. Legközelebb május 19-én az Opus Jazz Klubban lesz erre alkalom, ahol a fiatal generáció egyik legkiemelkedőbb szaxofonosa, Ávéd János is csatlakozik a csapathoz.

Gyémánt Bálint Trio, vendég: Ávéd János
Opus Jazz Klub, 2018. május 19.

Közreműködik:
Gyémánt Bálint – gitár
Fonay Tibor – nagybőgő
Csízi László – dob
Ávéd János – szaxofon

Facebook event: https://www.facebook.com/events/388982881575410/

További információ:  https://opusjazzclub.hu/koncertek/gyemant-balint-trio-vendeg-aved-janos