Punk, irodalom, forradalom: nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál az ellenkultúráról

COURAGE-PAREVO – A kultúra mint ellenállás
Június 1-2.
Premier Kultcafé

Irodalomcsempészet, punk, szamizdat, Rocky Romániában, ’68, cenzúra: egy nemzedék törekvései, akik megváltoztatták fél Európa életét. 16 film az egykori szocialista országok ellenkultúrájáról, Magyarországon először a Courage-Parevo nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. Június 1-2-án a Premir Kultcaféban azok az elhallgatott történetek kapnak reflektorfényt, amelyek megteremtették a rendszerváltás lehetőségét ott, ahol ’88-ban még senki sem gondolta volna, hogy valaha véget ér a szocializmus.

A fesztiválra egész Kelet-Európából érkeztek filmek, kezdve a lengyel graffitis forradalmi mozgalmat feldolgozó alkotástól a magyar punk érát bemutató munkán át egészen a jugoszláv nonkonformizmust tárgyaló műig. Ezek a filmek többek egyszerű kordokumentumoknál: egy lázadó generáció pózoktól mentes, korántsem veszélytelen szerepvállalásait mutatják be emberi sorsokon keresztül. Arról beszélnek, hogy mitől került ki a forradalom az utcára, és mi közünk van nekünk mindehhez néhány évtized elmúltával.

A vetítéseken túl kísérőprogramok is közelebb hozzák a közönséget a témához: június 1-én egy kerekasztal beszélgetés nyitja meg a fesztivált, amelyen Szőnyei Tamás,Klaniczay Gábor, Legát Tibor, Ujj Zsuzsi, Oltai Kata Pándi Balázs moderálásával tárgyalja ki az ellenkultúra egykori és mai lehetőségeit, a fesztivál záróbuliján pedig a Toldiban tartandóunderground poszt-szoci bulival szagolhatunk bele a rendszerváltás előtti földalatti mozgalmak zenei atmoszférájába. Fellép a poszt-jugo zenei kultúra kutatója, a horváth Labosh, magyar crate digger kultúra kulcsfigurája, azaz Dj Shuaid, a szlovák kísérleti zenész Palmovka és Splatter, a Küss Mich duó egyik fele.

A fesztivál az EU felhívásra megalakult Courage program keretében jön létre, amelynek célja, hogy összegyűjtse és elérhetővé tegye az ellenkulturális mozgalmak hagyatékát. De a Courage több egy szimpla akadémiai projektnél. A csapat egy lehetőséget kínál arra, hogy másként gondolkodjunk ellenállásról, forradalomról, bűnösökről és áldozatokról. Olyat tanulhatunk gyűjteményükből, ami által mi is képesek lehetünk valódi társadalmi változásokat előidézni.

Online archívumban dolgozzák fel a résztvevő országok mindeddig kevéssé tárgyalt múltját, tananyagokat készítenek, kiállításokat szerveznek és politikai ajánlásokat írnak. A programot Magyarország fogja össze, így a fesztivál is nálunk valósul meg először mielőtt Prága, Bukarest, Varsó, az Egyesült Királyság és Németország felé venné az irányt. A Premier Kultcaféban vetített filmeket nemzetközi zsűri választotta ki, a legjobb rendezőnek választott alkotót pedig 1000 Euró illeti majd meg a Dunatáj Alapítvány jóvoltából. 

Korábbi megjelenések a COURAGE-ról:

„Hogy ki kit ölt meg és hogyan, milyen pincékben kínozták az embereket, arról berendezünk kamrákat a múzeumokban. Arról viszont nem, hogy hogyan teremtődött meg annak a lehetősége, hogy azokban az országokban, ahol 1988-ban senki nem gondolta volna, hogy véget ér a szocializmus, pár éven belül szabad választásokat tartottak.” Horváth Sándorlitera.hu

“Megpróbáljuk visszaadni a korlátozottan, de mégiscsak létező civil társadalom történetét.” Horváth Sándor, mno.hu

Program: http://hu.cultural-opposition.eu/activities/film-festival/

Forrás: Courage-Parevo nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál