Budapesten is lesz Fülesbagoly Tehetségkutató

A fővárosban is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatót! A díjak között fesztiválokon és népszerű zenekarokkal közös fellépések, valamint klipkészítés, sajtómegjelenések és értékes eszközök szerepelnek. Az előválogatót követően a döntőt június 10-én tartják Budapesten, a Trip Hajón. 

A Fülesbagoly Tehetségkutatót eddig Martonvásáron rendezték meg kétszer, és a Cseh Tamás Program valamit az Öröm a Zene rendszerében létrejött könnyűzenei versenyek közül ez volt tavaly a legnépszerűbb a maga 151 jelentkezőjével. A budapesti tehetségkutatóra is olyan magyarországi és határon túli magyar együttesek, előadók jelentkezését várják, akik élőben, hangszerekkel zenélnek, vannak saját dalaik és nem rendelkeznek lemezkiadói és országos rádiós múlttal. Stílusát tekintve bármilyen lehet az induló: pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. A beküldött hanganyagokat előzsűrizik, majd a legjobbakat június 10-én meghallgatják Budapesten, a Trip Hajón. A produkciókat egy szakmai zsűri véleményezi és díjazza, nevezetesen: Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, valamint Warnusz Zsuzsa zenész, a Budapest Voices művészeti vezetője.

Az ítészek értékes nyereményeket adnak át a fővárosi döntőn. A nyertes felléphet a 2019-es Campus Fesztiválon és a Budapest Music Expón, 5.000.000 forint értékben kap sajtómegjelenéseket, a TMP Entertainment Group készít neki egy fullextrás klipet, és részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3.000.000 forint. A további helyezettek, különdíjazottak is komoly ajándékokat kapnak, például fellépést az Anna and the Barbies előtt, koncertezést a 2019-es Zorall Sörolimpián és a Művészetek Völgyében, a Harcsa Veronika Udvarban illetve egyéb médiamegjelenéseket biztosítanak számukra. Az Audio-Technica a legszuperebb tárgyi nyereményeket ajánlotta fel a különdíjasoknak.

A jelentkezési határidő 2018. május 23. éjfél. A Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében, a Hangfoglaló Program támogatásával jött létre.

További információ: fulesbagoly.blog.hu

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/159259421571395/