Másik Oldal: Madárka

A Másik Oldal színházi társulat első produkciója, William Wharton Madárka című regénye alapján készült, a B32 Kultúrtérhez tartozó lepusztult, romos, egykor galériának és üzlethelyiségnek is használt térben. A különleges helyszín lehetővé teszi, hogy a néző egy maga által választott szemszögből, vagyis a másik oldalról is megnézhesse a darabot. Az előadás, mint a Másik Oldal első munkája, jól tükrözi tehát a társulat filozófiáját is: minden és mindenki sok szempontból, sokféle aspektusból is értelmezhető.

Madárka, próbafotó © Ács István

A regény filmes adaptációját sokan ismerik, hiszen a nyolcvanas évek végén bemutatott Alan Parker film Nicolas Cage-dzsel és Matthew Modine-nal többek számára kultikus mozi élménnyé vált. Azóta Angliában jónéhány színházi változat került bemutatásra. Magyarországon a kilencvenes évek elején Tasnádi Csaba rendezte meg a Madárkát vizsgadarabként a József Attila Színház Aluljárójában.

A Másik Oldal színházi társulat előadása bár Wharton regénye alapján készült, mégis a dramaturgiát tekintve másképpen, más oldalról szeretné bemutatni a főszereplő két fiú barátságának történetét. A főszerepeket alakító két fiatal színész a valóságban is barátok (Al: Varga Ádám, Madárka: Tóth János Gergely), mely a rendező, Gyulay Eszter számára meghatározó szempont volt a színpadra állításkor. A darab elsősorban a szabadság határaira kérdez rá a háború által eltérő módon traumatizált fiúk barátságán keresztül. A fókuszban az egyén törékeny, a társadalom, a külvilág által erősen meghatározott szabadsága áll.

Madárka, próbafotó © Ács István

„Az érdekelt elsősorban ebben az anyagban, hogy két kamaszfiú  életét és barátságát hogyan alakítja a külvilág és az őket körülvevő társadalom. Alfonsó és Madárka együtt nőtt fel, kapcsolatuk erős, de a háború borzalmai másképpen formálják át személyiségüket és sorsukat. Alfonsót elsősorban testileg nyomorítja meg, Madárkát pedig pszichésen traumatizálja a háború. A regény flashback technikával mutatja be kettejük barátságának kulcseseményeit: a nyitó jelenetben már a kórházban vagyunk a pszichiátrián, ahol Alfonsó a régi történetek felelevenítésével, elmesélésével próbálja visszahozni az életbe az őrület határán mozgó Madárkát…mi ezt az alapszituációt próbáltuk megfordítani, vagyis csak az előadás közepén érkezünk meg a jelenbe. Számunkra a háborús közeg, a fiúk közös sorsához képest, nem is annyira fontos. Sokkal lényegesebb a szabadság problematikája, az, hogy mennyire lehetünk szabadok nemcsak társadalmi szinten, hanem akár a családon, vagy egy kisebb közösségen belül. Hol, és hogyan érezheti szabadnak magát az ember, mondjuk egy másik ember által.” (Gyulay Eszter)

Az előadás fő kérdése, hogy vajon Madárka képes-e Daidaloszként kimenekülni a labirintusból maga építette szárnyai segítségével vagy kódolva van a sorsában, hogy túl közel repüljön a Naphoz és a tengerbe vesszen, mint Ikarosz? Vagy ha már egyszer megépültek a szárnyai, de a levegőben mégis zuhanni kezd, akkor, egy másik zuhanó emberbe kapaszkodva, valahogy mégis elevickélhet a szárazföldig?

Madárka, próbafotó © Ács István

Madárka
William Wharton regénye nyomán
barátságos ketrec-harc egy részben

Al: Varga Ádám
Madárka: Tóth János Gergely
Perta: Simkó Katalin

Zene: Marton Róbert
Jelmez: Pirityi Emese
Báb: Raffai Péter
Fény/hang: Ács István
Munkatárs: Hodászi Ádám
Produkciós vezető: F. Róbert Szabolcs
Színpadra alkalmazta és rendezte: Gyulay Eszter

Köszönet Krámli Andrásnak és Fehér Dánielnek.

Al birkózni jár és csajozik, Madárka kanárit tart a szobájában és mindene a repülés. Mikor az élet páros lábbal padlóra küldi őket – egyiknek a testét, másiknak a lelkét sorozva meg izomból – talán tudnak segíteni egymásnak. Vajon feljutnak-e újra a felhők fölé?

“Megépítettük a civilizációt, ezt a kalitkát, mivel képesek vagyunk gondolkodni, és most már muszáj gondolkodnunk, mert a kalitka nem ereszt. Ha ki tudnék törni a kalitkából, bizonyára megtalálnám valahol a valódi kinti világot. De vajon énekelnének-e ennyit a madaraim, ha a szabadban élnének, és szabadon röpködhetnének?”

Pop-up színházi előadás speciális színházi térben!

A helyszín nem akadálymentesített! Kényelmes, meleg öltözet javasolt!

Bemutató: 2018. május 3. 20 óra
További előadások: 2018. május 5., 6., 22., 24., 25. 20 óra

Helyszín: B32 Galéria és Kultúrtér (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.)
Jegyek: b32.jegy.hu

Másik Oldal facebook: https://www.facebook.com/masikoldalbudapest/
Web: https://masikoldal.tumblr.com/

Forrás: B32 Galéria és Kultúrtér