Különleges programok a 15. Crescendo Nyári Akadémián

Egy hónap van hátra a 15. Crescendo Nyári Akadémia jelentkezési időszakából. A klasszikus zenei mesterkurzusaikra kitűnő művészprofesszorok várják hallgatóikat a világ minden részéről Tokajba, 2018. augusztus 1-től 13-ig.

A szólóhangszeres órák és koncertek mellett a diákok improvizációs mesterkurzuson, kamarazenei és zenekari próbákon, hangversenyeken vehetnek részt. Fülei Balázs második alkalommal tart néhány napos mesterkurzust zongoristák számára. Meláth Andrea, Szabóki Tünde és az amerikai Constance Fee mellett, új énekművésszel bővült a tanári kar: a német Uwe Schenker-Primus (bariton) is szeretettel várja énekes növendékeit.

Az idei Nyári Akadémia egyik kiemelt témája a francia muzsika. Így sor egy nagyszabású, Vive la France című koncertre, ahol Debussy mellett más francia zeneszerzők művei is szerepelnek a repertoáron.

A már hagyománnyá vált Crescendo Utcazene a CSI kötetlenebb formájú eseménye, amikor a Nyári Akadémia tanárai és diákjai nyilvános helyszíneken zenélnek. Ezúttal Tokaj főtere lesz utcazenélés helyszíne, melynek az is a célja, hogy a jubileumi rendezvénysorozat még ünnepélyesebbé váljon.

Az idei Crescendo különleges eseménye lesz, a Karnyújtásnyira: Barokk és a Jazz koncert. Továbbá az operajeleneteket, tanszaki koncerteket tartalmazó fesztiváleseményt Beethoven III. (Eroica) szimfóniája zárja, a Crescendo Nyári Akadémia Szimfonikus Zenekarának előadásában, melyet Delta David Gier (USA) vezényel. 

A Crescendo Nyári Akadémia tanári kara:
BAILEY, Tina (USA) – Színpadi mozgás
BROOKS, Bethany (USA) – Zongorakísérő
BRÜHWILER, Dominik (SUI) – Zongorakísérő
DALLOS Erika – Operajelenetek zenei vezetője, korrepetitor
DALY, David (IRL) – Nagybőgő
DANEL, David (CZE) – Hegedű
DAVIDSSON, Christian (SWE) – Bassoon
DOMINKÓ István – Zongora
DOMINKÓ SALLAI Csilla – Ifjúsági cselló és kamarazene
ERIKSEN, Dag Anders (NOR) – Hegedű
FEE, Constance (USA) – Szoprán, mezzoszoprán
FÜLEI Balázs – Zongora
FÜZESSÉRY Attila – Hegedű, kamarazene
FÜZESSÉRYNÉ DUDÁS Eszter – Brácsa, a CSI elnöke
GARGIULO, Gustavo (ARG) – Cink
GIER, Delta David (USA) – Karmester
GOUMAZ, Jean-Jacques (SUI) – Oboa
GROSS, Steven (USA) – Kürt
HIDÁSZ Tamás – Jazzdobos
IMAMURA, Yasunori (JPN) – Lant
KALLÓ Zsolt – Hegedű
KAPOSI Gergely – Karmester, karnagy
KIM, Ye-Ree (KOR) – Zongorakísérő
KULIKOVA, Polina (RUS) – Zongorakísérő
LUGOSI Róbert – Harsona
MEERMANN-MURET, Swetlana (RUS/FRA) – Dalkurzus, kamarazene
MELÁTH Andrea – Mezzoszoprán
MLYNEK, Shawn (USA) – Operajelenetek
PAPAZOGLOU, Kostis (GRE) – Flauto dolce
POORE, Julian (GBR) – Trombita
REIBEL-PETIT, Béatrice (FRA) – Cselló
REICHENBACH, Reto (SUI) – Zongora
ROSE, Ellen (USA) – Brácsa
SCHENKER-PRIMUS, Uwe (GER) – Bariton
SERFEZI, Corneliu Dinu (ROU) – Viola
STROHMEIER, Simone (SUI) – Hegedű
STUDLER, Christian (SUI) – Fuvola
SZABÓKI Tünde – Szoprán
TARJÁNYI Krisztina Irma – Színművész
TARJÁNYI Tamás – Tenor, a CSI művészeti igazgatója
TERMES Rita – Zongorakísérő
TÓTH Sámuel Csaba – Zongorakísérő
VANCE, Andy (AUS) – Jazz-zongorista
VARGA Gábor – Klarinét
VÁRHALMI Vera – Zongora
ZAHARIA-DANICOV, Carmen (ROU) – Zongorakísérő-koordinátor
ZWITSER, Marcel S. (PhD) (NED) – Muzikológus, előadó

Elérhetőségeink:
E-mail: office@crescendohungary.org
Instagram: https://www.instagram.com/crescendosummerinstitute/
Facebook: https://www.facebook.com/crescendosummerinstitute
Imagefilm: https://vimeo.com/237584894/2ea11593f7
Honlap: www.crescendoinstitute.org