Nap: 2018.04.25.

Több mint három hét, ünnepelt világsztárok és produkciók – nagy sikerrel zárult a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál

24 nap, 269 program, 17 magyarországi premier és több ősbemutató – telt házas előadások és koncertek, egy nagy sikerrel debütáló fesztiválmagazin, emlékezetes pillanatok. Vasárnap többek között Fesztiválzáró Promenáddal, majd rendhagyó helyszínen, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján A varázsfuvola…

„Tudósok borait” választott az SZTE és az MTA SZAB

Borkóstolós sajtótájékoztatón mutatták be a „tudósok borait”. A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság 2018. évi közös bormustráján 15 pincészet 40 bora versenyzett.  A „Vinum Academiae at Universitatis” cím elnyeréséért 15 pincészet 40 borát hasonlították össze 2018. tavaszán…

Teltházas koncertje után ismét Budapesten a Son Lux

A Son Lux márciusi koncertjére már több mint egy hónappal korábban elkeltek a jegyek, így most örülhet az, aki kimaradt és duplázhatnak azok is, akik ott voltak: a Son Lux október 8-án hozza el a Brighter Wounds csodálatos dalait az…

Golenya Ágnes Éva: Szerelem terror idején

Golenya Ágnes új kötettel jelentkezik SZERELEM TERROR IDEJÉN címmel, melynek bemutatóját április 26-án (csütörtökön) tartja Budapesten, a TEMI Művelődési Házában, 17.30 órától (1119 Budapest, Fehérvári út 47.). A szerző beszélgetőtársa: Oszter Alexandra színművésznő. A szerző több kötete előzőleg Purisaca Golenya…

Különleges programok a 15. Crescendo Nyári Akadémián

Egy hónap van hátra a 15. Crescendo Nyári Akadémia jelentkezési időszakából. A klasszikus zenei mesterkurzusaikra kitűnő művészprofesszorok várják hallgatóikat a világ minden részéről Tokajba, 2018. augusztus 1-től 13-ig. A szólóhangszeres órák és koncertek mellett a diákok improvizációs mesterkurzuson, kamarazenei és…

ZÁRTKERT kiállítás az Artézi Galériában

Szemethy Imre Munkácsy Mihály-díjas grafikus, kiváló művész, számos grafikai díj birtokosa, 1992 óta az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. A Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzése óta (1971) számos itthoni és külföldi, egyéni és csoportos kiállításon mutatta be karakteres hangvételű,…

Asztali beszélgetések… – Szabó T. Anna és Villányi László disputája

Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest V., Károlyi u. 16) + élő internetes közvetítés 2018. április 26. (csütörtök) 18:00 Az Asztali beszélgetések sorozat a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve szeretettel várja következő disputájára az érdeklődőket: Beszélgetőtársak: Szabó T. Anna – költő, műfordító Villányi…

Voodoo Papa: Remete – lemezbemutató koncert

Voodoo Papa: Remete lemezbemutató koncert 2018. május 3. (csütörtök), 20.30, ELLÁTÓház (VII., Dob u. 19.) Vendég: Ferenczi György és Szokolay Dongó Balázs Az estet Demény Gergő nyitja meg. A Voodoo Papa zenekar 2018. május 3-án az ELLÁTÓházban mutatja be első…

Vegán gasztrómaffia foglalja el májusban a WestEnd tetejét

Május 10 és 13 között rendezik meg az V. Vegan Food Festet a WestEnd Millennium Tetőkerten, ahol olyan növényi ételkülönlegességeket kóstolhatnak látogatók amilyeneket máshol nem. Immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Vegan Food Fest, Magyarország legmenőbb és 100%-ban növényi gasztrofesztiválja.…