Bodó Viktor kapja a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Német Központjának idei díját

Az ITI német központja 1985 óta ad át évente elismerést egy olyan színházi alkotónak, akinek a művei nemzetközi érdeklődésre tartanak számot. A díjat korábban megkapta – többek között – Pina Bausch, George Tabori, Tankred Dorst, Thomas Langhoff, Frank Castorf, Milo Rau, Christoph Marthaler és Anna Viebrock is. Joachim Lux elnök a kitüntetésről szóló közleményben kiemeli: kultúrpolitikai állásfoglalásnak is szánják az elismerést. A kultúra több országban – gazdasági vagy politikai okokból – marginalizálódik, és a német nyelvterület számos művésznek jelent kitörési lehetőséget. Bodó Viktor kiemelkedő rendező, aki kevés munkalehetőséggel rendelkezik Magyarországon – írja az ITI német központjának közleménye. Bodó az utóbbi évtizedben Graz, Köln, Mainz, Heidelberg, Basel és Hamburg színházaiban készített számos előadást, jelenleg is Németországban dolgozik. A díj átadásának időpontja szervezés alatt van.

Bodó Viktor © Horváth Péter

Bodó Viktor Magyarországon legutóbb az Átriumban rendezte A Krakken művelet című előadást. Ebben az évadban ez az egyetlen hazai produkciója.

Forrás: Átrium