Szakmai programok és pitchfórum a Friss Hús Fesztiválon

A Friss Hús rövidfilm-válogatásának vetítései mellett szakmai programok is várják a fesztivál közönségét. A kerekasztal-beszélgetések a filmszakma jelenlegi helyzetével, a televíziós sorozatok gyártásával és a fesztiváloztatással kapcsolatos kérdéseket járják körbe. 2018-ban is visszatér a pitchfórum és a kritikaíró workshop, illetve idén először lesz Suli-Mozi és filmes job market, a The Hollywood Reporter kritikusa, Boyd van Hoeij pedig a High School Musical 3. című modern klasszikust elemzi előadásában. 

PITCHFÓRUM

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására.

A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül egy előválogatást követően tíz projektet mutatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek – stábonként maximum hárman). A rendezvényen a részvétel ingyenes. A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely 300.000 forintos pénzjutalommal jár.

Szakmai zsűri:
Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója
Lengyel Balázs rendező, forgatókönyvíró
Mécs Mónika producer

A pitchfórumra bekerült filmtervek:

  • Bárány Dániel : Vacsora
  • Benkó Tamás: Ej mi a kő
  • Dudás Balázs: Prank
  • Kemény Zsuzsa, Pataki Szandra: Attitűd
  • Kovács Ákos: Branka
  • Kölcsey Levente: Szünet
  • Molvay Norbert: Tízórai
  • Pálfi Detti: Apnea
  • Simonyi Balázs: A közvetítő
  • Tompa Borbála: A kemping

Több alkotó már sikeresen szerepelt korábbi Friss Hús fesztiválokon (pl. Dudás Balázs a Welcome című filmmel 2017-ben). A tíz tervből kettő (A kemping és a Vacsora) animációs terv.

Időpont: 2018. április 6. péntek 11.00

KRITIKAÍRÓ WORKSHOP 

A Friss Hús tehetséges filmkritikusok felkutatásában is részt kíván vállalni, ezért a szervezők az idei Friss Húson idén másodszor kritikaíró versenyt hirdetnek, amelynek menete a következő: a regisztrált versenyzők szombat délelőtt megnézik a kijelölt filmeket, majd a vetítést követően a Toldi mozi előterében (vagy más, szabadon választott helyszínen) megírják a kritikáikat 16.00 óráig. Ezt követően a szakmai zsűri kiválasztja a nyertes pályaművet, amelyet a Friss Hús vasárnapi díjátadóján jelent majd be.

A szakmai koordinátor Libor Anita újságíró, az Index Kultrovatának szerkesztője.

Zsűri:
Bilsiczky Balázs, filmkritikus
Deák Zsuzsanna, a Friss Hús sajtóreferense
Libor Anita, újságíró, az Index Kultrovatának szerkesztője
Tóth Csaba, újságíró, filmkritikus

A fődíj 50.000 forint.

Időpont: 2018. április 7., szombat 09.30

TV CASE STUDY

A nagy érdeklődéssel kísért hazai és nemzetközi TV-sorozat-gyártásról folytatott szakmai vitától idén kicsit eltérve, egy case study formátumban vizsgáljuk meg a sorozatgyártás gyakorlatias oldalát. A szakmai program két részből fog állni:

„From Script to Screen” – Az Aranyélet kulcsjelenetei az első forgatókönyvvázlattól a megvalósításig. Meghívott vendég:  Krigler Gábor, az HBO Europe kreatív producere.

„Korhatáros szerelem” – egy pilot története. Meghívott vendég: Hámori Barbara, a ContentLab&Factory vezetője.

A beszélgetést Varga Attila „Sixx” vezeti.
Időpont: 2018. április 7., szombat 14.00

SULI-MOZI A FRISS HÚSON
(zártkörű esemény középiskolásoknak)

Az iskolai mozis-beszélgetős program különkiadásában gimnazisták járhatnak körbe őket is érintő kérdéseket magyar rövidfilmek segítségével. A kortárs alkotások olyan témákat feszegetnek, mint a család szétszakadása, szexuális orientáció, zaklatás vagy a történelmi emlékezet felelőssége.

A vetítés utáni beszélgetést a Suli-Mozi munkatársa, Kovács Gellért Filmszerész moderálja.

Vetített filmek:
Földiek (Freund Ádám, 27’)
Asszó (Fekete Tamás, 27’)
Szép alak (Kis Hajni, 13’)
Ungvár (Áprily Zoltán, 10’)
Vulkánsziget (Lovrity Anna Katalin, 9’)

FESZTIVÁLFORGALMAZÁS-KEREKASZTAL 

A filmeket azért csináljuk, hogy sokan megnézzék őket. A rövidfilmnél erre – az online platformokat nem számítva – a legnagyobb esély a filmfesztiválokon van. A fesztiváloztatás problémája előbb vagy utóbb minden filmes számára felmerül. Milyen stratégia szerint állítsunk össze fesztivállistát? Vannak-e „receptek”? Hogyan finanszírozható a fesztiválforgalmazás? Szakmai kerekasztalunkon megszólalnak a legtapasztaltabb hazai szereplők, alkotók, forgalmazók, filmfinanszírozók.

Időpont: 2018. április 6., péntek 14.30

FRISS HÚS JOB MARKET

Kevés olyan gazdasági és kulturális területet ismerünk Magyarországon, de akár Európa-szerte, amely évről évre növekedést mutat, világszínvonalú termékeket produkál, és folyamatos munkaerőigényével megállítja a területen dolgozó fiatalok elvándorlását.

A magyar filmipar az elmúlt években ilyen területté vált. A Magyarországon készülő filmes produkciók palettája rendkívül színes, a hollywoodi blockbusterektől a magyar szerzői filmekig terjed a skála. Ezek stabil alapot jelentenek az olyan további filmes területeknek, mint a digitális filmkészítés, az utómunka vagy a filmforgalmazás. Mindennek köszönhetően a magyar filmszakmában dolgozó cégek szakképzett, megbízható pályakezdőket keresnek. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy sok fiatal szeretne elhelyezkedni a filmiparban, ők pedig nehezen találják meg az első lépéseket a produkciókig vezető úton.

A Friss Hús filmfesztivál Job Marketje olyan platform, amelyen jelentős filmszakmai szereplők és a munkaerőpiacra belépni készülő pályakezdők találkozhatnak, hogy megismerjék a a piaci helyzetet és megteremtsék a hosszú távú együttműködés lehetőségét.

Időpont: 2018. április 3., kedd 10.00

SCENE BY SCENE

A Friss Hús zsűrijében is helyet kapó Boyd van Hoeij (a The Hollywood Reporter kritikusa) nagy sikerű, a Luxemburgi Nemzetközi Filmfesztiválon minden évben jelentkező filmelemzős előadását ezúttal a Friss Húsra is elhozza. A filmtörténeti klasszikusok után ezúttal a High School Musical 3. című modern kori klasszikus lesz terítéken a szombati matinén.

Időpont: 2018. április 7., szombat 11.30

A szakmai programok helyszíne: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)

A Friss Hús weboldala: https://www.frisshusbudapest.com

A fesztivál folyamatosan frissülő Facebook-oldala: Friss Hús 2018 Facebook

Forrás: Daazo – Friss Hús filmfesztivál
,