János Vitéz táncjáték, gyerekektől, gyerekeknek és felnőtteknek!!

Évek óta egyre növekvő népszerűséggel működik Nagykovácsiban egy művészeti tánccsoport. Szabadi Edit Liszt-díjas, Érdemes Művész, az Operaház egykori szólótáncosa vezetésével és Kutni Róbert balettművész támogatásával.

A tánccsoport tagjai iskoláskorú gyerekek, hattól tizennégy éves korig.

2001. decemberében az Amerikai Nemzetközi Iskola színházában megtarthattuk első, egész estét betöltő produkciónkat, Csajkovszkij: Diótörő című mesebalettje alapján készítette Szabadi Edit művésznő és férje, Kutni Róbert balettművész. Ettől az évtől nincs karácsony előadás nélkül, ami minden évben megújult formában jelenik meg a színpadon.

2009-ben vitte színpadra először a János Vitéz táncjátékot Szabadi Edit, ami most felújított változatban kerül ismét előadásra.

A zenéket klasszikus zeneszerzők műveiből kerültek válogatásra, ami azért jó, mert a gyerekek egy jó élménnyel gazdagodnak miközben megismerik a klasszikus zene magával ragadó szépségét.

A színpadon Brahms, Smetana, Liszt Ferenc, Rossini, Saint-Saens, Chopin, Ghymes, Csík, Farkass Ferenc, Stravinsky, Hacsaturján zenéi csendülnek fel, miközben a kisművészek tánca és előadása kápráztatja el a nézőket.

Az előadás az eredeti mű szinte összes helyszínét megjeleníti. Olyan díszletek és látvány fogadja a nézőket, amire mindig nosztalgiával fog emlékezni mindenki.

Az alkotók választása azért esett most a János vitézre, mert az iskolában kötelező tananyag így segíthetnek abban, hogy az eredeti mű egy vizuális hatással bővítve maradjon meg felnövekvő gyermekek emlékezetében.

Az előadás helyszíne a Nagykovácsi Amerikai Iskola színházterme, mely gyönyörű környezettel és kulturált nézőterével várja Önöket!

Reméljük felkeltettük érdeklődésüket és viszontláthatjuk Önöket előadásunkon!

Jegyrendelés és további információ:
Pécsy Mária, Isadora Tánccsoport közönségszervezője
06 70 490 73 11
https://nk-isadora.hu
diotoro08@gmail.com

 

,