Már lehet jelentkezni az idei Garázsband Fesztiválra!

Újra felnyílnak a sorompók és egy estére leköltözik a buli a mélygarázsba! A Müpa 2016-ban azzal a nem titkolt szándékkal hívta életre rendhagyó tehetségkutatóját, hogy amellett, hogy teret és lehetőséget biztosítson a feltörekvő fiatal zenészgenerációnak, olyanokat is az épületbe csábítson a nem mindennapi programmal, akik eddig ritkábban jártak az intézménybe.

Garázsband Fesztivál 2016 © Pályi Zsófia/Müpa

A mélygarázsban megrendezett nyárindító házibuli pedig tökéletesnek bizonyult ehhez. Az elmúlt két évben közel 100 zenekar jelentkezett az évente meghirdetett pályázatra, közülük a szakmai zsűri döntése után minden évben öten mutatkozhattak be az ingyenes fesztiválon. A kezdeményezés sikerét és létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a közönségdíjas zenekarok közül többen azóta már visszajáró vendégei a hazai kluboknak és koncerthelyszíneknek.

Garázsband Fesztivál 2016 © Nagy Attila/Müpa

A szervezők ez évben is 16-26 éves fiatalokból álló, amatőr pop-rock zenekarok jelentkezését várják, akik éreznek magukban elég bátorságot, hogy tehetségüket élőben, közönség előtt is megmutassák. A beérkezett pályaműveket most is a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri pontozza majd: Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Delov Jávor (Random Trip), Kéri András „Columbo” (Brains, Irie Maffia), Markó Ádám (Special Providence), Szepesi Mátyás (Magashegyi Underground, Konyha).

Garázsband Fesztivál 2016 © Nagy Attila/Müpa

Az öt legmagasabb pontszámot elérő zenekar 40-40 perces önálló koncertet adhat majd a június 2-i Garázsband Fesztiválon, ahol nem csak professzionális háttértechnika és stáb, de a különleges helyszínnek köszönhetően semmihez sem hasonlítható hangulat is várja majd őket. Egy estére ugyanis az autók átadják a helyet a fiataloknak, és az amúgy unalmas teremgarázs igazi underground bulihelyszínné avanzsál, élő zenével, csapolt sörrel és zsíros kenyérrel. A közönség szavazhat is kedvenceire, akik így olyan további értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, mint egy nap a Müpa profi hangstúdiójában, profi fotózás és további fellépési lehetőségek.

Garázsband Fesztivál 2016 © Nagy Attila/Müpa

A részletes pályázati kiírás és jelentkezési lap letölthető a www.mupa.hu oldalról. Jelentkezni április 23-ig a garazsband@mupa.hu e-mail címre beküldött kitöltött jelentkezési lappal lehet.

Garázsband pályázat: https://www.mupa.hu/rolunk/hirek/mar-lehet-jelentkezni-az-idei-garazsband-fesztivalra-20180320

Forrás: Müpa
,