„Nézhetnénk még ezt a képet, bocsánat?” – Invitáló a KuglerArt Szalon „TÍZ ÉV PESTEN” programsorozatára

Szerző: Böjtös Kinga

A kissé rejtélyes című meghívót személyesen a szalon-galéria művészeti vezetője és házigazdája, Kőszegi Edit nyújtja át nekünk, majd a helyről és a művészről szóló protokollblokk után maga a tárlat alanya, a művész is beavat minket gondolataiba:

Bogdán János Amigó: Éjjeliőr

– „Az „Amigó-hét” című programunk a galériánk egyik legizgalmasabb képzőművésze Bogdán János Amigó köré épül és két találkozásra ad alkalmat. A nyitóestre, amit 2018 március 19-én 18 órai kezdéssel rendez a KuglerArt Szalon, majd a záróeseményre, amire 24-én kerül sor szintén hat órakor. A héten változatlanul zajlanak a színházi programok, de szeretnénk a művész munkáit egy kicsit jobban előtérbe helyezni ezen a héten. Hiszen éppen tíz éve alkot a fővárosban, és most költözni kényszerül. A búcsúzás és az ünneplés együtt ihlették ezt az eseményt, és mi adtunk egy saját címet neki: „Amigó visszavárunk!”  

Bogdán János Amigó: Lili

A helyről

A KuglerArt Szalon Kőszegi Edit és Surányi András filmrendezők magángyűjteményéből született és már a kezdetektől a roma képző- és iparművészet bemutatását, az alkotók támogatását tűzte ki céljának. A Galéria Budapest belvárosában, egy lépésre a Deák tértől, a Sütő u. 2.-ben, saját otthonukban – egy polgári hangulatú, korhű bútoraikkal és tárgy-gyűjteményeikkel berendezett lakásban – működik. Az itt kiállított művészek alkotásai számos rangos nemzetközi kiállításon is szerepeltek már, Pekingtől New Yorkig, Párizstól Stockholmig. A hazai közönség a Magyar Nemzeti Galériában, a Néprajzi Múzeumban és az Art Marketen találkozhatott az alkotásokkal. A galéria szalonként működve, változatos programjaival teret enged más művészeti ágaknak is: koncertek, irodalmi felolvasások, könyvbemutatók, színházi estek és performanszok sorakoznak műsornaptárukban.

A művészről

Bogdán János “Amigo” a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett 2005-ben, Rajz-vizuális nevelés szakon. Mestere Lantos Ferenc festőművész volt, aki pedagógusként is jelentős életművet hagyott maga után. Már az egyetemi évek alatt elkezdte megrendezni önálló kiállításait, ahol a képei mellett a szövegei is hangsúlyt kaptak rendszeresen. Szakdolgozatában a vizuális naplóról értekezett, és ennek kapcsán az élményrögzítés kérdéseit vizsgálta. Pécs után, 2008-tól, Budapesten is bemutatkozott, 2008-2011 között a Tűzraktér Alkotóházban volt műterme, ezzel párhuzamosan kapcsolódott be a Kőszegi Edit vezette KuglerArt Szalon munkájába is. Számos csoportos kiállításon is részt vett, és tanított roma-mentor programokban. Többek közt a Római Magyar Akadémián, A Budapesti Francia Intézetben, és két alkalommal szintén a Budapesten rendezett Art Marketen is láthatták műveit. A festészet mellett rendszeresen ír. Gondolatait egyedi könyvekbe szerkeszti, melyekből időről-időre egyetlen példányt készít. Kiállításain e szöveg-részletek is megjelennek: felolvasva, dramatizálva, vagy a grafikáit kísérve vizuálisan, hang és filmbejátszásokkal, fényfestéssel.

Amigó, a tárlatról:

„…Majd aki akar, kérdezni fog, majd aki akar, elmondja azt, amit szeretne. Remélhetőleg érezni fogjuk az arányokat, azt a közös valamit, ami közöttünk lesz majd. Annak pedig emelkednie kell, és magával emelnie minket is. Lehet az is, hogy csak én mesélek majd, de lehet, hogy meg is kérdeznek közben: „Álljunk csak meg, mi történt akkor, mondanál valamit ennek a hátteréről?” Vagy: „Nézhetnénk még ezt a képet, bocsánat?” Ilyesmi, én meg mesélek majd, hisz vannak történetek bőven… Szeretnék Pesten maradni, de most nem tudok. Szeretnék visszajönni ebbe a városba, ha nem sikerülne, akkor is szeretnék kapcsolatban maradni vele. Mintha egy nő volna, egy nő, akitől nehéz elszakadni. Most, hogy búcsúzni kell, most látom csak, mennyi mindent nem vettem észre benne…”

KuglerArt Szalon Galéria, 1052 Budapest, Sütő u. 2.

http://www.kuglerartszalon.com

https://www.facebook.com/kuglerartszalongallery/

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/323937831461482/

Fotók: KuglerArt Szalon, Vizitkártya