Szerző: Sokolowski Dániel
A világ néha maga is szürreális, vagy olybá tűnhet, önmaga szürreális mása. A társadalmi körkép tagadhatatlanul magában foglal olyanokat, akik a világban, és olyanokat, akik annak szürreális másának tűnő közegben léteznek.
© Jókuti Fruzsina
Sokszor még a családunkban velünk élő szeretteinket is képtelenek vagyunk megérteni igazán. Mit kezdünk akkor, ha a végleteket vesszük célba, és a társadalmi ranglétra legaljára nézünk? Olyanra, akitől a lehető leggyorsabban elfordulnánk, és még egy közösségi megosztást sem érdemelne tőlünk, mint az altatásra váró szerencsétlen kisállatok. Miért? A szociális háló úgyis költ rehabilitációs projektekre, a jogszolgáltatás csak működik valahogy, a gyámsági hivatal is valahol teszi a dolgát. Tegyük a helyére, aki oda való. De létezhet-e biztosan jó döntés pusztán statisztikai és bürokratikus ismeretek, vagy azok túlsúlya alapján, valódi megismerés nélkül?
© Jókuti Fruzsina
Nehéz, kényes téma, de létezik. A társadalmi piramis is egy függöny, amely mögé érdemes benézni, és ez az előadás ezt adja a nézőnek. A prostituáltakat számos többé vagy kevésbé komoly filmalkotásban szerepeltetik, azonban a valósághoz ennek is annyi köze van, mint az éppen a várost egy kézifegyverrel leromboló főhősnek.
Az előadás az utolsó utcai prostiról szól, s olybá tűnik, a célja nem az, hogy sajnálatot vagy elítélést, esetleg megbélyegzést váltson ki a nézőből. Ellenkezőleg, itt a bélyeg lekapargatásáról van szó.
A főszereplő egy fiatalkorú leányanya, akit csecsemőkorú gyermekével sodornak a környezetében lévők, az élet, de önmaga is, egyik zsákutcából a másikba. Egyik menet a másik után, futás a hatóságok és az azt képviselők elől, menekülés a család, az erőszaktevők és az emberek elől a semmibe. Együtt van jelen a változás vágya és a cselekvés hiánya.
© Jókuti Fruzsina
Hoppá. Hogy kerül valaki erre az útra? Miért csinálja? Miért nem hagyja abba?
Ezekre lehetne mind statisztikai válaszokat adni, ám az előadás inkább hatást akar kelteni, mintsem magyarázni. És a hatás nem marad el. A főszereplő szemén keresztül láttatja az eseményeket, az elhagyatottság, kihasználtság, tanácstalanság, nemtörődömség, naivitás, perspektíva nélküliség élményeit, a hallucinogén szerek vagy éppen pszichoterápia okozta állapotokat. Jelenetből jelenetbe ugrunk. A jelenetek nem állnak össze egységes egésszé, a néző néha azt sem tudja, hol van, ami egy kis elveszettség érzetet generál, ez a közönséget közelebb hozza az előadás témájául szolgáló élethelyzethez.
© Jókuti Fruzsina
A művészeti részt a zenei megoldások, és a funkcionális díszletek adják, a színészi játék mellett. A zenék is egyfajta naiv asszociációra utalnak, a gyermekdalok, altatók kifordulnak önmagukból és egészen váratlan helyeken szólalnak meg.
Mi volna a cél? Ebben a valóságban nem szokás megváltani a világot. A megértés azonban a társadalmi és emberi lét egyik alapeleme, így a mű célja egyfajta párbeszéd első betűje is lehetne. Nem kell, hogy feloldozást vagy bocsánatot jelentsen, nem kell semmit elfogadnunk. De fejlődni mindig lehet(ne).
Alkut kötünk? Megértesz, ha megértelek… vagy legalább megpróbálod?
© Jókuti Fruzsina
Utcaszínházi Alkotóközösség Közhasznú Egyesület: Hátrányos helyzetű angyalok kara
Játszók:
Dobra Mara
Fazakas Júlia
Tánczos Adrienn
Boros Ádám
Rábavölgyi Tamás
Simó Krisztián
Várnai Balázs
Rendező: Simon Balázs
Író/dramaturg: Bari Jutka
Zene: Bernáth Atom Szanti, Borbély Péter
Következő előadás: 2018. 03. 18., 16.00, Jurányi Inkubátor és Közösségi ház