A Pesti Vigadóban csendül fel Händel ritkán hallott Susanna oratóriuma – a címszerepben Baráth Emőkével

Georg Friedrich Händel, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője születésének 333. évfordulóját méltó tiszteletadással, egyik monumentális oratóriumának magyarországi bemutatójával ünnepli a Magyar Händel Társaság és a Savaria Barokk Zenekar. A közös munkát 2011-ben kezdték el, azzal a nagyívű célkitűzéssel, hogy mind a huszonhárom oratórium előadását megvalósítják. A 2018. február 23. péntek 19:30 órai kezdéssel műsorra tűzött Susannát (G. F. Händel: SUSANNA oratórium HWV 66) az A La Resurrezione, a Messiás, az Esther, a Deborah, a Saul, a Samson és a Solomon előzte meg – tehát hosszú a még bemutatandó művek sora, de a lelkesedés szerencsére mindeddig töretlen mind az előadók, mind pedig a közönség részéről.

Baráth Emőke © Andráska Krisztián

A Susanna előadásában a zenekar állandó és kiváló énekszólistái szerepelnek. A címszerepben Baráth Emőkét láthatjuk-hallhatjuk, aki több alkalommal működött már közre Händel-művek előadásában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (2007–2012) és a firenzei Luigi Cherubini Konzervatóriumban végzett operaénekes az eddigiekben már több nemzetközi énekversenyen is díjat szerzett. Többek közt megnyerte az innsbrucki II. Pietro Antonio Cesti barokk operaverseny és a Verbier Fesztivál nagydíját, 2011-ben pedig Junior Prima-díjban részesült. A Magyar Állami Operaházon kívül számos fesztiválon szerepel itthon és külföldön, több operaházban is fellép, leggyakrabban barokk és bécsi klasszikus szerzők műveiben. A művésznő jelen előadássorozatban csupán azért nem nevezhető állandó szólistának, mert jelenleg is folyamatosan a világot járja, ahol a legrangosabb pódiumokon és operaházakban szerepel. A közelmúltban több alkalommal Japánban lépett fel, majd Németországban és Franciaországban szerepelt, előtte pedig az Egyesült Államokban és Kanadában.
A további szerepekben Bakos Kornélia (Joacim), Jónás Krisztina (Attendant), Ducza Nóra (Daniel), Kéringer László (1st Elder), Jekl László (2nd Elder) és Tomáš Šelc (Chelsias, Judge) lépnek a színpadra. Továbbá közreműködik a debreceni Kodály Kórus Szabó Sipos Máté vezetésével; és korhű, 18. századi hangszereken játszik a Savaria Barokk Zenekar Németh Pál vezényletével.

A Susanna című oratórium angol nyelvű librettóját jó ideig Newburgh Hamiltonnak tulajdonították, azonban az ő szerzősége később megkérdőjeleződött. Ma már valószínűbb, hogy a költő és drámaíró Moses Mendes írta meg az istenfélő Susanna történetét, amely Dániel könyvének 13. fejezetén alapul. A művet Händel 1748 nyarán komponálta; a hazafias hangvételű Judas Maccabaeus és Joshua után a Susanna ismét az opera műfajához áll közelebb. Bemutatója a Covent Gardenben volt 1749. február 10-én. A nagy lélegzetű, közel három órás mű első előadását egy 1759-es előadás követte, ezután pedig hosszú, pont száz éves hallgatás következett, és csak Händel halálának 100. évfordulóján csendült fel újra, Kölnben. A Susannát tudomásunk szerint most első ízben mutatják be Magyarországon teljes egészében. A bemutató időpontjául azért épp 2017. február 23-át választották, mivel ezen a napon van Georg Friedrich Händel születésének 333. évfordulója. A bemutatónak a Pesti Vigadó Nagyterme szolgál – méltó – helyszínéül.