Egy hónap múlva Molnár Ferenc Delila a Centrál Színházban – Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben

2018. március 9-én Puskás Tamás rendezésében mutatja be a Centrál Színház a világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzője, Molnár Ferenc bűbájos vígjátékát, a Delilát, melynek ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben – az akkori Pesti Színházban volt. Akkor Somlay Artúrt, Darvas Lilit, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség, ma Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játsszák a főbb szerepeket.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni.

A világ egyik legnépszerűbb színpadi szerzőjének 1937-ben írt, fordulatokban bővelkedő, happy endet ígérő vígjátéka, a Delila Molnár Ferenc háború előtti utolsó vígszínházi bemutatója volt. Akkor Delilát Molnár harmadik felesége, a nála 24 évvel fiatalabb Darvas Lili alakította. A Centrál Színház előadásában a kifinomult tehetségű Balsai Mónit láthatjuk Marianne szerepében. Az ősbemutatón a Somlay Artúr alakította férjet most a bámulatosan sokoldalú Stohl András formálja majd meg, a szemrevaló – ám némiképp számítóIlonkát pedig Trokán Nóra játssza. Ebből a darabból származik a ma is gyakran idézett mondat: „Bocsánat, hogy a csapos közbeszól”. A mai közönségünk a My Fair Lady remek Alfred Doolittle–jét, Magyar Attilát láthatja majd a csapos szerepében.

Az előadás rendezője, Puskás Tamás elmondta: „Elképesztő a hajlandóságunk az öncsalásra. Ebben az édes, ötletes, furcsa, rövid kis történetben az a gondolat vonzott, hogy semmi nem lehet a miénk, amiért nem dolgozunk meg. Sok kísértés ér minket az életben, amiktől hajlamos az ember olykor kicsit megbolondulni. A Delilában a feleség kitartással és bölcsességgel visszarántja a férjét a földre és megmenti a házasságát. Ez a darab arra tanít minket, hogy jobb, ha elfogadjuk a valóságot, mert amit meg tudunk nyerni belőle magunknak, csak az a miénk”.

Molnár Ferenc Delila című vígjátéka Puskás Tamás rendezésében 2018. március 9-étől látható a Centrál Színház színpadán Balsai Móni, Stohl András Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila főszereplésével. Csakúgy, mint a My Fair Lady esetében, a díszleteket Bagossy Levente tervezte, a jelmezeket Szakács Györgyi álmodta meg.

https://www.facebook.com/Szinhaz.Central/

Forrás: Centrál Színház