Játék és irodalom – KönyvTÁRlat az OSZK-ban

Sirálytoll kalapács címmel tart előadást Lackfi János költő, író műfordító az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának februári estjén. Lackfi a Sebő-együttes együttműködésével helyezi középpontba a vers zenei elemeit. A zenés előadást követően egy harmadik játszótársról, a képről, pontosabban a képversről lesz szó: az OSZK gyűjteményéből a legrégebbi magyar kötődésű képversek kerülnek elő.

A KönyvTÁRlat programsorozat idei tematikus évada a játék köré épül, a februári est témája az irodalom. A rendezvény előadója, Lackfi János humoros formában fogalmazza meg a költészet játékosságát:

„A vers (meg a próza) nem az Univerzum Üzenete, melyet egy égi hang diktál, pontosabban de, csak amolyan IKEA-féle üzenet, melyet elemeiből a szerző rak össze. És ha már, akkor inkább LEGO, hiszen végtelenül sokféle alakzatot hozhatunk létre a valóság és a nyelv építőkockáiból. Lackfi János és a Sebő együttes közreműködésével lesz vers és zene, no meg interaktív játék, ekkor a közönség beugorhat a költő agyába. Továbbá színpadi improvizációt, lírai látványpékségben frissen sült dalszöveget is láthatunk, hallhatunk. Az irodalom kaland, pörgés meg száguldás. És még csak fel se kell állni hozzá a fotelből.”

Lackfi János és a Sebő-együttes szoros együttműködésével irodalom és zene párbeszéde, a vers zenei elemei (rím, ritmus, prozódia) kapnak parádés figyelmet az est során.

A Sebő-együttes tagjai közül Sebő Ferenc, Barvich Iván és Perger László lépnek fel.

Ahogy minden alkalommal, így most is előkerülnek a könyvtár gyűjteményéből érdekességek, ritkaságok. Irodalom és zene párbeszédét egy harmadik szereplő, a kép egészíti ki. Ezt szemléltetve a legrégebbi magyar kötődésű képverseinkről lesz szó. Visy Beatrix irodalomtörténész rövid előadása során Szenci Molnár Albert egy képversét mutatja be, valamint a műfaj történetébe is betekintést nyújt.

Az est alkalmából Szenci Molnár Albert Lusus Poetici Országos Széchényi Könyvtárban található példánya kerül kiállításra.

Időpont: 2018. február 15. 17 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti Díszterem

A program az NKA támogatásának köszönhetően ingyenesen látogatható.

A KönyvTÁRlat Játékos évadának főelőadóival készült interjúk a Szeretlek Magyarország portálon érhetők el.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/vitray-tamas-onmagam-vagyok-a-kepernyon/

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/jatekos-zenek-zenei-jatekok-a-szechenyi-konyvtarban-interju-okovacs-szilveszterrel/

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/az-en-szovegemet-melegitonadraghoz-hasonlitottak/

A Lacfi Jánossal készült interjú hamarosan megjelenik a Szeretlek Magyarország weboldalon.

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár
,