Különleges összművészeti munkák nyerték el a Római Magyar Akadémia alkotói pályázatát

A legkülönfélébb műfajokban, csaknem félszáz pályamunka érkezett a Római Magyar Akadémia (RMA) Bőröm alatt viszlek haza, Róma című január végén zárult alkotói pályázatára. A 90 éves RMA tavaly ősszel hirdette meg tíznapos római tanulmányúttal járó kiírását, amelyben 1947–48 fordulóját – amikor egyszerre volt ösztöndíjas Rómában Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Reigl Judit, Hantai Simon és még számos kiváló irodalmár, képzőművész, zenész és tudós – szerették volna megidézni. A beérkezett munkák között drámaterv, Weöres lírájának továbbírása, utazási blog, opera, vers-animáció, fotós, festészeti és összművészeti projektek is szerepeltek.

Az Akadémia történetének egyik különleges epizódját idézte meg a Római Magyar Akadémia napokban zárult alkotói pályázata, amelyre olyan alkotók jelentkezését várták, akik szabadon választott formában és eszközökkel dolgozták fel az RMA-hoz kötődő 1947-48-as eseményeket, illetve továbbgondolták az akkor született műveket. A kiírásra a legkülönfélébb műfajokban és korosztályokból érkeztek pályázatok elismert művészektől és amatőröktől egyaránt. Volt, aki drámatervvel, volt, aki Weöres lírájának tovább írásával, volt, aki utazási bloggal, mások operával, vers animációval, illetve fotós, festészeti vagy összművészeti projekttel dolgozták az időszakot, amikor egyszerre volt ösztöndíjas Rómában Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Reigl Judit, Hantai Simon és még számos kiváló irodalmár, képzőművész, zenész és tudós.

A beérkezett pályaműveket Juhász Anna kulturális menedzser, Puskás István, az RMA igazgatója és Török Tamara, dramaturg, irodalomtörténész alkotta zsűri bírálta el. Január 29-i döntésük szerint a következő három pályázat a nyertes:

Eke Angéla és Páder Petra Kapszula című projektjét annak összművészeti jellege teszi különösen érdekessé, a performativitás, a vizuális művészet és a hangkollázs elegyeként létrejövő előadás kapcsolatokat teremt a pályázat témájául választott korszakhoz köthető műalkotások, az azokat létrehozó alkotók valamint a jelekor művészete, a kortárs közönség között, de olasz–magyar kontextust is sző. A Kapszula központi motívuma köré szőtt, különféle művészeti ágak nyelvén elbeszélt, összetett történet a központi metafora több jelentését bontja ki, az időbe, a testbe, a kultúrába, a történelembe zártság szituációját jeleníti meg.

Tóth Evelyn, Kézdy Luca és Anselmo da Filippis Csak a csillagokkal borítkozom című projektjét Nemes Nagy Ágnes versei s a kortárs magyar líra, Szabó T. Anna költészete ihlette; külön érdekessége, hogy kiviszi az alkotói folyamat fontos történéseit az utcára, a város lakosságát is bevonja, aktívan kommunikál az Akadémia mai környezetével, s a szóművészet, a zene és a vizuális művészet elemeinek felhasználásával hoz létre egy történetet, amelyet vetítéssel kombinált koncerten mutatnak be az alkotók.

Hegedűs Robin és Szendre Bella A papírváros című pályázata volt a legmeglepőbb feldolgozása a témának, hiszen az alkotók társasjáték formájában beszélik el a történetet, illetve invitálják a játékosokat a témaként felvetett epizód, az alkotók s Róma megismerésére. A zsűri külön kiemeli, hogy a projekt remek lehetőségnek mutatkozik arra, hogy az RMA, annak a magyar kultúrtörténetben betöltött szerepe szervesebben beépülhessen a köztudatba, s hosszabb távon is segítse a pályázat által megjeleníteni kívánt epizód emlékezetének továbbélését.

A nyertes alkotók idén tavasszal lehetőséget kapnak arra, hogy tíznapos római tanulmányúton további inspirációkat gyűjtsenek projektjeikhez. A műveket jövő júniusban, Rómában, majd később Budapesten is bemutatják. A pályázatok megvalósulását mindezen felül az RMA egyenként 1000 euróval támogatja.

Forrás: Római Magyar Akadémia