A Pál utcai fiúk a Velencei Biennálé Nemzetközi Gyermekkarneválján

A világ egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Velencei Biennále idén 2018. február 3-6. között kilencedik alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Gyermekkarnevált, ahol koncertekkel, foglalkozásokkal várja a kicsiket és kicsit nagyobbakat.

Magyarország harmadszorra vesz részt a programon, három éve Kecskemét városa mutatta meg sokszínű zenei kultúráját a magyar biennále irodának köszönhetően, tavaly a Római Magyar Akadémia szervezésében a MOME és a szentendrei Skanzen hozott programot Hang-hullámok karneválja címen.

A tavalyi év nagy sikerére való tekintettel, a Római Magyar Akadémia idén ismét a szentendrei Skanzennel együtt szervezte meg a magyar részvétet, a Publishing Hungary Program támogatásával.

A négynapos karnevál alatt, a Ca’ Giustianan termeiben (San Marco 1364/a) tematikus foglalkozások várják a gyerekeket, amelyek ez alkalommal Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényére épülnek, pontosabban a regényben szereplő emberi értékekre illetve témakörökre, mint például az egyén és a közösség kapcsolata, összetartó ereje, a csapatszellem és a tisztességes küzdelem.

Hevér Lili és Szigethy Zsófia koncepciója alapján, Halász Lilla Anna közreműködésével, a gyerekek mint egy időutazással (È nostra la bandiera!-Miénk a zászló!) kipróbálhatják azokat a század elején népszerű játékokat melyeket a regény hősei is játszottak. A „groundért”, vagyis a szabad területért folytathatnak harcot, ahol az a csapat győz, amelyik el tudja venni a másik csapat zászlóját. A győztes csapat végül elfoglalhatja a képzeletbeli „grundot”. A program záró részében a gyerekek zászlót készíthetnek maguknak, csapatuknak, vagy egy általuk fontos vélt közösségnek.

http://www.labiennale.org/it/biennale/carnevale/