Fragmentumok meséi – Cseh Tamás grafikái a Gross Arnold Galériában

Szerző, fotók: Varga Bótos Anna

Akit egyszer a múzsa homlokon csókol, e nemes és mámoros érzés mindörökre hatalmába keríti, művelője, értője, rabja lesz a költészetnek, művészeteknek, különös érzékenységgel reagál az őt körülvevő világra, meghall olyan hangokat is, amelyekre mások nem rezonálnak, felfog különös jeleket, üzeneteket, s sző édes álmokat, amelyek magasba repítik. Cseh Tamás is azok közé a  művészek közé tartozott, akiket olyan tehetséggel áldott meg a Mindenható, amely képessé tette arra, hogy megalkossa csak rá jellemző világát, eszköztárát, s e különös emlék- és álomvilágból merítkezve át tudja adni mindazt az érzést, tudást, szeretetet, félig komoly, félig játékos költészetet, ami a sajátja volt, s amitől egy kor ikonikus alakjává, generációk példaképévé válhatott. Bár előadóművészként ismerik őt elsősorban, azonban kevesen tudják róla, hogy nemcsak a költészet és a zene, hanem a képzőművészet, ezen belül a grafika és a festészet múzsája is vezette pályája elején. Eredeti szakmája szerint ugyanis rajztanár volt. Vizuális érzékenysége és rajztehetsége egészen fiatalon, már az általános iskolában megmutatkozott. Az egri Tanárképző Főiskola rajzszakán végzett a hatvanas években, s tíz éven keresztül űzte is ezt a szakmát. Talán, ha megmarad ezen a pályán, a grafikában, festészetben is kimagaslót alkothatott volna.

Szilágyi Gábor és Gross András a kiállításmegnyitón

Mivel Cseh Tamás képzőművészeti munkássága mindezidáig szinte feltáratlan, bár alkotások százai fémjelzik ezt a korszakát, arra ösztönözték a Gross Arnold Galériát vezető Gross Andrást és Szilágyi Gábor művészettörténészt, hogy a család és a Cseh Tamás Archívum közreműködésével  képzőművész oldaláról is bemutassák az előadóművészt, válogatást készítsenek grafikai munkáiból, és azt a nagyközönség elé tárják.

A Gross Arnold Galériában 2018. január 26-án nyílt kamarakiállítás megnyitóján a galéria tulajdonosától megtudtuk, hogy 2014-ben hozta létre a család a galériát, amely egy kis meghitt, franciás hangulatú kávézó is egyben, azzal a céllal, hogy egy helyen legyenek láthatóak a grafikusművész édesapa munkái, s a Gross-féle világ emlékének ápolása mellett, az alapító azt is szerette volna, hogy a magyar grafika kiválóságai is helyet és lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. A fiatal magyar és külföldi grafikusok és illusztrátorok kiállításai mellett azonban a múlt századi magyar grafika nagy alkotóinak (többek közt Kondor Béla, Amerigo Tot, Szabó Vladimir, Gajzágó Sándor, Szemethy Imre munkáiból) is rendeztek már itt kiállítást. Gross Arnold Beszélgetés a barátságról című művéből kiindulva, erre visszautalva fontos volt az is, hogy ezen a helyen barátságok, összekötő kapcsolatok szülessenek otthonos, családias találkozók, beszélgetések közben. Gross András azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy mivel Cseh Tamás, aki szerette a meghitt zugokat, a galériával szinte szemközt, a Bartók Béla út 25-ben lakott, ha megérhette volna a galéria megnyitását, akár törzshelyéül is választhatta volna ezt. Gross András egyben köszönetet mondott Ágoston Alexandrának, a Vivandra Kiadó főszerkesztőjének, akinek nagy érdeme volta abban, hogy létrejöhessen a Cseh Tamás Archívum és a galéria közötti együttműködés.

Szilágyi Gábor művészettörténész megnyitó szavaiban rámutatott, hogy Cseh Tamás olyan életművet hagyott hátra, aminek egy zárt része a képzőművészet, s amely műfajban főként a hatvanas években születtek alkotások. Cseh Tamás gyakran építkezett később, már előadóként is ezekből a grafikáin is látható, a múlt ködéből kiemelkedő emléktöredékekből, képzeletbeli, meseszerű, mulatságos vagy játékos motívumokból, fragmentumokból, amelyek bizonyos létállapotokat rögzítenek, valójában valamiféle védekezésnek, a külvilágtól való menekülésnek is felfogható ez. Sokféle stílus, próbálkozás, téma, hangnem, technika váltakozik képein. A kiállított mintegy 34 mű java része linóleummeszet, tusrajz, akvarell, toll- vagy ceruzarajz, a gyermekkori rajzoktól kezdve széles spektrumát mutatja meg az életműnek. Az egyik falon iskoláskori rajzai láthatók, melyeken már ekkor megjelenik a hangszer (bendzsó) is, meg az indiános motívum (pl. a Tollgyűjtemény című). Hangszerek később is szerepelnek a rajzain. Vannak képregényszerű alkotások, képversek, utcajelenetek, figurális képek (pecázók, mesefigurák, királyok, boszorkányok, gépek, gépalkatrészek stb.). A rajzok másik részét az indiános motívumúak teszik ki, indiánokkal vívott csatákat, totemoszlopok körüli rituálékat, lovagló és harcoló indiánokat ábrázolnak. Az indián motívum nagy szerepet töltött be nemcsak művészetében, hanem az életében is. Valamiféle jelkép szerepet, amivel üzenetek közvetíthetők a jelen felé. Köztudomású, hogy ő maga is létrehozott egy „indiántábort” 1961-ben Bakonybélen, amely még ma is működik. (A tábor lényege, melyet eredetileg csak néhány barátjával valósított meg, a szabadság volt, a civilizációtól való lehető legnagyobb eltávolodás. Az évek során elterjedt a tábor híre és egyre többen csatlakoztak hozzá. Ezzel párhuzamosan fejlődött az “indián identitás” is. Míg az első évben pusztán egy fejpántra tűzött toll határozta meg hovatartozásukat, addig a táboron kívüli idejükben sokat tanulmányozták az amerikai őslakosokat, így magukévá téve azoknak szokásait és szellemiségét. Ehhez az életvitelhez szigorú szabályokat kellett hozniuk, mint például a nem egyéni termékek behozatalának megtiltását. Minden ruhát és eszközt egyaránt a táborozóknak kellett előállítaniuk. A táborozók új, indián nevet is kaptak valamilyen rájuk jellemző tulajdonság alapján. Cseh Tamás a “Füst a szemében” nevet kapta.) E táborban készültek az indiános témájú rajzai. A művészettörténész itt említette meg érdekes párhuzamként, hogy Baranyay András Kossuth-díjas grafikusművész diákkorában írt (kézzel) például egy többkötetes indián regényt, térképpel, rajzokkal, amit akkor elő is adtak, de a legérdekesebb indián grafikák mégis vitathatatlanul a Cseh Tamáséi. Ebben az időszakában még jól megfért egymással a kezdődő zenei érdeklődés, a bakonyi indiántábor, a tanári munka meg a képzőművészet. Ahogy azonban zene iránti elköteleződése erősödött, az előadó-művészet került előtérbe. Maga Cseh Tamás erről így vallott: „Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy egész életemben csak festeni és rajzolni fogok. Aztán a hatvanas évek végén elsöpörték az ecseteket és a tollakat a dalok”.

Mivel Cseh Tamás rajzai a hatvanas években készültek, tükröződik rajtuk a kor szelleme, hiszen az évtized a lázadás kora volt szerte a világon, Európában éppúgy, mint Amerikában.  A fiatalok fellázadtak a konvenciók, a képmutatás, a polgári szokások és értékrend ellen. Nálunk az ’56 utáni fojtott időszak enyhülésével a hatvanas éveket inkább a konszolidáció jellemezte, amikor már voltak fórumok, amelyek teret adtak a fiatal generáció önkifejezésének. Ezt később a feszültebb hetvenes évek forradalmi hangulata váltotta fel, amikor az önmagát kereső generációt már a mélyben rejlő igazságok feltárása foglalkoztatta inkább. Ebben a közegben találta meg saját és sajátos hangját Cseh Tamás.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes, színész, előadóművész és rajztanár idén január 22-én lett volna 75 éves. A ritkaságszámba menő tárlat méltó emléket állít a művésznek, de a szokásostól eltérően, más oldaláról, más megvilágításba helyezve Cseh Tamás életművét. „A világ sokat változott azóta, de Cseh Tamás karaktere, grafikusi munkássága, zenéje még ma is él és hat, s hozzásegít minket az útkereséshez, üzenete ma is érvényes” – összegezte az alkotóról elmondott gondolatait a kiállítás megnyitóján Szilágyi Gábor művészettörténész.

A kiállításon megvásárolható a Cseh Tamás grafikáit tartalmazó nemrég kiadott album és külön erre a tárlatra készült képeslapok is, amelyből a magánfinanszírozásból rendezett kiállítás költségei részben fedezhetők majd. Az albumhoz a megőrzött teljes kollekcióból a válogatást Balás Eszter, Jankovics Marcell, Mihály Gábor és Cseh András készítette. Grafikáinak, metszeteinek eredetiségét s életének dokumentumait első ízben e kötetben ismerheti meg az olvasó. A tárlat március harmadikáig látható a Bartók Béla út 46 szám alatt található Gross Arnold Galériában (https://www.grossarnold.com/)

A kiállításmegnyitó, a Cseh Tamásra való emlékezés, a művész szellemének megidézése nem lett volna teljes, ha a vizuális élmény nem párosult volna zenével, ha nem csendült volna fel valamelyik ismert dala. Ez stílusosan A hatvanas évek című dal volt. S ez így volt tökéletes és még sokáig emlékezetes.

„A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma.
Emlékszem nap mint nap hajóval átmentünk Almádiból Siófokra.
Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.

Filmek is készültek, vászonról ránk néztek autóstoppos fiatalok.
Twistelve nézték a víztükröt, s hallgatták mit csacsognak a vízhabok.

A hatvanas években, fellazult tételben fogalmazódott meg a világ.
Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önnönmagát.
Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.

Táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzott a szép Balaton
Emlékszem átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon
Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.”