Elsodródva – Anton, avagy a végén minden jobbra fordul

Szerző: Sokolowski Dániel

Van, aki fölött idő előtt elszáll az idő. Vagy az élet. Változunk, tesszük a dolgunk, az idő viszont megállíthatatlanul folyik, fura dolgokat művel velünk, divatossá tesz, vagy éppen kivisz a divatból.

Az Anton – avagy a végén minden jobbra fordul, címében is hordoz magában némi iróniát. Történetesen nem jóra, hanem jobbra, ami már feltételez egy relációt – mihez képest?

A történet egy könyvesboltban kezdődik, és itt ér véget. A könyvesbolt állandóságot, otthont és valamiféle üveg mögé zárt mindenséget jelképez, ami nem csak történeteket, de embereket is magába tud zárni. Nem éppen a leglátogatottabb helyek közé tartozik. A legtöbben csak azért tévednek be, hogy a napi betevő érdekében, vagy mert csak már semmi hasznuk, pénzzé tegyék az otthoni polc tetején még fellelhető köteteket. Nem trendi és nem központi hely, akár az életüket ott töltő emberek. Nem törődik velük a kutya sem, hacsak ők nem képesek törődni egymással. És ha már úgy hozta az élet, hogy összehozta, akkor csak törődni kéne már egymással egy kicsit.

Anton és Egon egy testvérpár, akik magukra maradtak, kis könyvesboltjukat vezetik, a bezárás szélén. Egon az idősebb, és felelősségének magányában zárkózottabb jellem. Anton még keresi önmagát, az életét, a jellemét, és az élet bárminemű értelmét. Olyanok ők ketten, akikkel csak megtörténnek az események, és amivel nem igazán tudnak mit kezdeni, ahhoz legalább próbálnak jó képet vágni.

Így van ez akkor is, amikor egyikük a kilátástalannak tűnő helyzet okán célba veszi a födémgerendát, hogy öngyilkosságba meneküljön, és akkor is, mikor a szerelem belép az ajtón. Ahogy minden, a szerelem is egyszerűen megtörténik, egyszer egyikükkel, másszor másikukkal. Szinte véletlenül toppan be keresve az ajtón újra és újra. Aztán pedig: vagy lesz belőle valami, vagy nem.

Az előadásban a fő szerepeken kívül többen, több alakításban tűnnek föl. Nem csak az eljátszott szerep, de a karakterek is változnak – leginkább az élet változik körülöttük, ők igyekeznek hozzá alkalmazkodni. A testvérek igyekeznek vigyázni egymásra, nem bántani egymást, a szerelmesek igyekeznek szeretni egymást, a félárva Manyi igyekszik megtalálni a családját mind Antonban, mind Egonban, Alíz igyekszik szeretni, gondoskodni, semmit nem elszúrni, végtelenül empatikusnak és precíznek lenni. És végül mindenki igyekszik jó képet vágni az adott helyzethez, ugyanúgy a komédiához, mint a tragédiához.

A nagy igyekvésben Gerlits Réka tempózik a legtöbbet, és nagyon ügyesen alakít teljesen eltérő jellemvonású karaktereket villámgyors átváltozások közepette.

Zenés előadásokban vallomások hangoznak el a színen, mindenki törekszik kiénekelni belső fájdalmát, szenvedélyét, örömét, félelmét, magányát. Az érzelmek is többnyire ebben a formában találkoznak, szóban és tettben már nehezebb egymásra találni.

A történések ellenére, vagy éppen ezek hatására eljutunk A-ból B-be? Mit tudunk kezdeni egymással, és saját magunkkal, ha minden csak magától forog, és mi nem térítjük ki sem egyik, sem másik irányba? Együtt maradunk, vagy elveszítjük egymást? Kivet minket az életünk sodra, vagy benne maradunk?

A Terminál Workhouse előadása nagyon intenzív alakításokkal mutatja be ezt a melankóliával átitatott világot, ahol mindenkinek kicsit a szemébe süt a nap, amint a belső kis világok, elszalasztott kis életek találkoznak egymással, és akaratlanul is próbálnak kölcsönhatásba kerülni.

Anton, avagy a végén minden jobbra fordul
Morbid melodráma

Anton – Hajmási Dávid
Egon – Menszátor Héresz Attila
Alíz – Kálóczi Orsolya
Manyi – Rusznák Adrienn
Szofi, Rubin, Vevő, Kislány – Gerlits Réka
Lech, Vevő, Pincér, Kisfiú – László G. Attila

Szöveg: Géczi Zoltán és Fülöp Áron
Zenei vezető: Vidák Róbert
Díszlet: Gidró Csaba és Géczi Zoltán
Dramaturg: Fülöp Áron
Fénymester: Váradi András Szőke
Produkciós munkatárs: Kovács Zsuzsanna
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Rendező: Géczi Zoltán

A TERMINÁL WORKHOUSE és a MANNA közös produkciója