Kokeshik üzenete Japánból

Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész Kokeshik üzenete Japánból című kiállításának megnyitója
Időpont: 2018. január 18. 18 óra
Helyszín: B32 Galéria és Kultúrtér, Budapest XI., Bartók Béla út 32.

„A kokeshi mindamellett, hogy esztétikus dísztárgy, a japán kultúrában ennél sokkal több és mélyebb mondanivalót közvetít jelentésében és funkciójában is: gyermekjátékként, szuvenírként, gyógyító erővel rendelkező talizmánként is jelentőséggel bírt. Észak-Japán területén a középkor óta minden család teljes jogú tagja legalább egy kokeshi, aki éhínségtől, tűzvésztől, betegségektől védelmezi a családot. A japán nép hagyományainak és hitvilágának tehát szerves része. Amikor elkezdtem kokeshit készíteni, számomra ezek a babák tárgyak voltak. A szépségük, a készítésükben rejlő kreativitás lehetősége és az alkotás élvezete motivált. Később, eleinte akaratlanul, majd akarva is, ahogy egyre többet jártam Japánban, egyre több kokeshi készítő mesterrel volt szerencsém megismerkedni akik bevezettek nem csak a kokeshi készítésének rejtelmeibe, de a kokeshit övező – történetekkel, hiedelmekkel és szokásokkal teli – lenyűgöző világba, én magam is része lettem ennek a világnak. Mára a japán mesterek maguk közé fogadtak, tanítottak, áldásukat adták rám és kézzel foghatóan, díjakkal is elismerték a munkámat. Amennyire nehéz és rögös volt ez az út idegen országból jövő nőként számomra, annyira sorsszerűen vezetett oda, ahol most vagyok. Erre a kiállításra, amelynek alapvető részét képezi néhány olyan kokeshi, amiknek alapanyagát, a nyers fababákat egy számomra nagyon kedves idős hölgytől, Aoki Ryokától, Japán egyik legnagyszerűbb mesternőjétől kaptam félkészen, saját kezűleg kifaragva, azzal a megtisztelő és végtelen bizalmat feltételező feladattal, hogy a kezeim között váljanak elkészült kokeshivé. Ijesztő és egyben felemelő megbízás volt ez. Csak reméltem, hogy meg tudok felelni egy ilyen komplex kihívásnak és méltón tudom befejezni a csodákat, amiket ő indított el a valóra válás útján.

Évekkel ezelőtt a munkásságomat egy összefoglaló szlogenben fogalmaztam meg. KAKO: a japán népművészettől a kortárs babaművészetig. Ezt igyekszem megvalósítani ezen a kiállításon is: a japán népművészet gyökereiből táplálkozva olyan babákat is elhoztam, amiknek az elkészítését más népek hagyományai ihlettek. Magyar motívumokba, vietnámi népviseletekbe öltöztetett figurák. Ezek a kokeshi-nek a japán népművészeten túlmutató, kreatív „sosaku” változatai, amik sokszor már a szobrászat művészetét is segítségül hívják.”

Kiegészítő program: 2018.január 26-án, pénteken:

11-12 óráig tárlatvezetés és beszélgetés a kokeshi fababákról – helyszín: B32 Galéria és Kultúrtér (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.)

14-19 óráig kokeshi festés bemutató – helyszín: Palmetta Galéria (1111 Budapest, Bartók Béla út 30.)

A programokat vezeti: Tóth-Vásárhelyi Réka

A programok ingyenesek, előzetes regisztrációhoz nem kötöttek!

Forrás: B32 Galéria és Kultúrtér