Pitchfórum a 2018-as Friss Hús Rövidfilmfesztiválon – idén is várják a pályázatokat

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál (2018. április 3–8.) szakmai programjai között idén is megrendezik a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy a fiatal filmes alkotóknak lehetőséget teremtsen előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására.

A 2018-as Friss Hús Rövidfilmfesztivál pitchfórumára rövidfilmes alkotók filmterveit várják. A pitchfórum nyertese 300.000 forintos pénzdíjban részesül, illetve a Friss Hús szakemberei szakmai tanácsokkal is segítik a díjazott filmterv elkészítését, majd az elkészült film utóéletét.

A Friss Húson először 2015-ben rendeztek pitchfórumot, ezt Nagy V. Gergő nyerte az Erős áll című film tervével. 2016-ban az azóta Oscar-díjat nyert Deák Kristófot díjazták A legjobb játék című projektjéért. 2017-ben mindkét film forgatása befejeződött, a 2017-es díjazott, Hermán Árpád Goodbye Frank című animációs alkotása pedig előkészületben van.

A 2018-as pályázat határideje: 2018. február 19. éjfél.

További információk a pályázatról: http://www.daazo.com/static/frisshus18forum_hu

Forrás: Daazo.com – Friss Hús
,