Sándor Erzsi írása
A Naptárlányok előadásban van egy pillanat, amikor az égből (zsinórpadlás) hullanak alá azok a levelek, amelyeket azok írtak, akik valóban megvették a Rystone-i nők naptárát. Hálás, megható sorokat és sorsokat olvasnak fel a színésznők a levelekből, Annie (Igó Éva) pedig zsákszámra gyűjti össze a rengeteg rajongó levelet, amelyek közt sok száz olyan van, amely valóban sorstársi. Olyan nők írták, akik elveszítették a párjukat „ebben a szörnyű betegségben” vagy olyanok, akik maguk is éppen a rákkal küzdenek.
Naptárlányok, Magyar Színház
„Velük is megtörtént ugyanaz, ami velem!” – mondja Igó Éva a szerepe szerint.
Sokszor hallani a nézőtéri szipogásból, hogy ülhetnek érintettek a nézőtéren. Nem volt ez ügyben közvélemény kutatás, nem kellett a nézőtéren kérdőíveket beikszelni, de mégis tudható. Vannak jelenetek, van egy két szöveg, amely mélyebbre szalad azoknál, akik ismerik az onkológiai osztályok folyosóit, a kemoterápia furcsa hidegét, amint bekerül a véráramba. Hallani ezt a nevetésekből is. Megkönnyebbült, sokat tudó, felhabzó nevetés ez, túlélőnek lenni mindennél jobb.
A Naptárlányok társulata sokszor kap üzenetet a Facebook-on. Sokan megköszönik az élményt és hálásak azért, hogy lehetett nevetniük valami olyanon, amin egyébként sírni szoktak.
Varga Kati ezt írta:
Sírtam, mert 5 évet töltöttünk Apukámmal különböző helyeken én a váróban (ott még kanapé sem volt csak kényelmetlen székek) Ő a kezelőben. Őt sajnos ez évben már elvesztettük…. Az előadáson nevettem, mert az élet megy tovább és alapvetően napraforgó vagyok én is. A pozitív gondolkodás sokat tud ebben a betegségben segíteni. Nagyon rossz a helyzet a kórházakban. A RENDEZŐNEK NAGYON KÖSZÖNÖM ÉS A SZEREPLŐKNEK IS. TOVÁBBI SOK SIKERT ÉS JÓ EGÉSZSÉGET MINDENKINEK !!
A sok-sok üzenetet a Naptárlányok megköszönték és megosztották. Hadd lássák minél többen, hogy a színdarabbá lett valóság tovább éli hétköznapi életét az előadás után.
Pelényi Márta
Aztán jött Pelényi Márta email-je és kiderült, hogy nem csak a betegség, a gyógyulás, az ahhoz vezető út hasonlít Angliától Budapestig, hanem a kórházi helyzetek is, amelyek nincsenek tekintettel arra, hogy forintban vagy fontban kellene biztosítani az emberi körülményeket.
Pelényi Márta arról írt, hogy miközben dr. Boér Katalin osztályán várta hetente a betevő kemoterápiáját addig üldögélt a Szent Margit Kórház Onkológiai Osztályán míg arra nem jutott, hogy nem várja meg az egészségügyi kormányzat célirányos lépéseit, hanem felújíttatja az onkológiai váró szakadt és kiült foteljeit. Bízik abban, hogy meggyógyul, és nem fogja koptatni őket, de akiknek muszáj lesz, azok legalább kényelmesen használhassák.
A felújítás ötletét tett követte, fellármázta a barátnőit, a lánya az ismerős orvosokat, mindenki adakozott valamennyit és a fotelok új életet kezdhettek az új huzattal. A barátnők nem nagyon csodálkoztak azon, hogy a kemoterápiás barátnőjüknek kárpitos ötletei vannak. Megértették, hogy vannak helyzetek, amikor érdemesebb egy megoldható problémára koncentrálni, mint egy olyanra, aminek a megoldása szerencsétől és a sötét erőktől is függ. Értékelhető természet az, amelyik abban a pillanatban, amikor a legjobban önmagára kéne gondolnia, inkább másokkal foglalkozik. Igaz, azt is nevezhetjük önzésnek, hogy ha már a rohadt kemora kell várnia az embernek, akkor legalább várjon kényelmesen.
A fotelek
A fotelek készen állnak a Margit Kórház Onkológiai Osztályán, Márta pedig színházba jár. Megnézte a Magyarban a Naptárlányokat, aztán elküldte a fényképeket és a köszönetét: ezért tetszett a darab is, vidáman fogadja, csinálja az ÉLET-et és olyan pörgősen volt rendezve, előadva, hogy észre sem vettem a majd 3 órát. Köszönöm a szép estét, az élményt, és ha segíthetek bárkinek is a történetemmel, hát nagyon szívesen.