A fenti mondat rögtön kézzelfoghatóvá válik, ha végignézzük az offline:ontheater munkásságát. Alapító-vezetője Magyarországon tanult cirkuszművészetet, így magától értetődő volt, hogy saját társulata egyfajta kísérleti újcirkusz vonalon indult el. Az alapkoncepció azonban az évek során előadásról előadásra változott, bár a fő irány az artista és légtornász művészek által „eltáncolt” történetek prezentálása, azokat mindig különlegessé varázsolják egyedi installációkkal, díszletekkel, helyszínekkel. Legújabb produkciójuk Gyűjtögetők címmel látható, melyben egy egészen szokatlan elegyet képez az installációs művészet, a bűvészet, és az élő zene, s a témaválasztása is merész: a kényszeres gyűjtögetők sajátos világába kalauzolja a nézőt. Ennek kapcsán beszélgettünk Glass Bennel.
offline:ontheater: Gyűjtögetők © Merényi Zsolt
Már jó ideje, hogy felcserélte Bázelt Budapestre. Tapasztalatai szerint mennyiben más az alkotói légkör a két országban?
– Mivel majdnem az összes projektemet Magyarországon hoztam létre, Svájcról csak kevés tapasztalatom van. Magyarországról azt tudom mondani, hogy nagyon izoláltnak érzem magam. Nagyon zárt a professzionális művészeti élet Budapesten és hiába több mint tíz éve alkotok itt, nem sikerült igazán részévé válni az itteni alkotói életnek. Más részről nem kérdés: itt a mindennapi papírháború nagyon nehézzé teszi a hivatalos működést. Ezt svájciként még sok év ittlét után is nehezen tudom érteni, elfogadni.
Az viszont nagyon tetszik Magyarországon alkotó művészként, hogy itt mindig minden változik. A bizonytalanság, amit emberként olyan nehezen lehet elviselni, a nagy ellentétek, amik közvetlenül egymás mellett léteznek itt, művészileg nagyon inspirálók tudnak lenni. Csak sokszor vigyázni kell, hogy az emberi küzdelem mellett még maradjon energia és forrás a kreatív alkotásra.
Az előadások témaválasztása nagyon mai, naprakész: a darabok korunkra jellemző társadalmi jelenségeket mutatnak be az individuumon keresztül. A szereplők hogyan definiálják magukat? Színészek, előadóművészek, táncművészek, légtornászok?
– Van, aki táncosnak, van, aki színésznek, van, aki zenésznek definiálja magát. De dolgoztam már technikussal, ipari alpinistával. Akadt olyan is, aki nem tudta hova sorolni magát, és én adtam neki egy „nevet”. Erre azért volt szükség, mert a külvilág elvárja, hogy pontosan legyen definiálva egy alkotó.
Én személyesen soha nem találtam a precíz definíciómat. Most már azt mondom, hogy művész, vagy rendező vagyok, mivel az életem több mint felét a művészetnek szenteltem. Mondhatnám magam producernek is, általában ez a szerep is rám ragad, de ez inkább kényszer.
Nehéz definiálni. Sokáig a külvilág artistaként nézett rám, de az artistavilág nem fogadott be, és én se éreztem magamat soha igazi artistának. Félig viccből félartistaként szoktam magamat bemutatni. Konzekvensen most már volt fél artista lennék. Vagy társulatvezető… De az igazat megvallva mostanában egyre inkább az installációk és a képzőművészet érdekelnek.
Sok mindennek kell lenni egy személyben. De talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a végén a művészeti produkció érdekes legyen.
offline:ontheater: Gyűjtögetők © Merényi Zsolt
A különböző műfajokból érkezett szereplők és műfajok hogyan állnak össze egy koherens egésszé?
– Ez egy hosszú folyamat. Nem találtuk még meg a mindig működő receptet. Talán nincs is. Néha összeáll, sokszor nem. Ha valaki végig nézi az eddigi munkánkat, láthatja, hogy egy-egy előadásból több változat is születik. Addig változtatunk az arányokon, addig dolgozunk, amíg össze nem áll az egész. A Torony előadásból volt öt változat, mire kezdtem elégedett lenni vele, és lehetett volna egy hatodik is, de sajnos erre már nem került sor. A Gyűjtögetőkből most mutattuk be a második változatot, de természetesen már dolgozunk a harmadikon. Igyekszünk, és ugyan nagyon szeretjük ezt a munkamódszert, sok nehézséggel kell szembenézni. Tapasztalataim alapján manapság a támogatási rendszer inkább a gyors sikereket kedveli.
Az előadásaikban a díszlet jellemzően több mint díszlet: az előadás szerves részét képezik, használják azokat. Különösen igaz ez az épített környezetre és konstrukciókra, legyen az egy toronyszerkezet, egy várfal, egy katakomba, a produkció maximálisan „belakja” azokat. A produkciók során a kreatív ötlethez keresnek helyet, vagy a kiválasztott hely maga adja az inspirációt?
– A helyspecifikus projekteknél eddig főleg a kiválasztott helyhez csináltunk előadást. Bár itt már maga a hely kiválasztása is egy művészeti döntés volt.
Az épített installációk esetében is inkább az jellemző, hogy adott egy szerkezet, és ebben születik meg az előadás, ez adja az első inspirációt. Nagyon érdekes folyamat, ahogy egy konstrukció és egy téma egymásra talál. Természetesen az alkotói munka során aztán már alakítják egymást, de általában az anyagból indulunk ki.
offline:ontheater: Gyűjtögetők © Merényi Zsolt
2016. novemberében mutatták be a Gyűjtögetők „próbaverzióját”, amit egy korábbi cikkben úgy jellemeztek: „melynek középpontjában még cirkuszi elemek és kifejezésmódok álltak”. Mi adta azt az indíttatást, hogy ettől a műfajtól eltérve a gépszínház felé fordultak?
– Ennek a döntésnek több oka is volt.
Az egyik ok, hogy körülbelül két évvel ezelőtt megváltoztak az erőviszonyok az új cirkusz közegben. Új próbahelyek, társulatok, új elvárások alakultak, és ebben az új rendszerben már nem nagyon láttuk a helyünket. Mindehhez hozzájött még egy fontos érv: nem olyan fiatal artistaként a testem is jelezte, hogy itt az idő mást csinálni.
Ha azonban jobban visszanézek, látszik, hogy ez a folyamat már több évvel ezelőtt elkezdődött. Már régen is foglalkoztattak a performatív és a helyszínspecifikus előadások, az installációs művészet. A sokféle látásmódból azonban nem könnyű egy koherens egészet alkotni. Régen a cirkusz épp ezt könnyítette meg: kifejezésmódjával egy olyan plusz elem volt, amivel viszonylag könnyen lehetett pótolni, elsimítani az előadások koherenciájának hiányosságait.
Most úgy tűnik, eljött az a pillanat, amikor show elemek nélkül kell megtalálni az összművészeti egységességet. De úgy érzem, most már készen állunk a feladatra.
A most bemutatott, felújított változat mennyiben illeszkedik azon törekvéseikbe, miszerint „a gépszínház víziójának megvalósítása felé haladnak”?
– A mostani darab az első lépés. Reményeim szerint ebből az előadásból is lesz még több változat, így egyre közelebb kerülhetünk a gépszínházhoz. Az azonban biztos, hogy gépeket kitalálni és építeni nagyon időigényes feladat. Ez mindenképp egy sok éves folyamat.
Ezzel együtt viszont azt is el tudom képzelni, hogy út közben találunk más izgalmas elemeket. Mindig keresünk és kísérletezünk, így lehet, el se jutunk a tiszta gépszínházhoz. De egyelőre erre törekszünk.
offline:ontheater: Gyűjtögetők © Merényi Zsolt
Pontosan hogyan definiálná a „gépszínház” fogalmát?
– Még nem tudom pontosan definiálni. Művészeti munkámban két dolog kiemelkedően fontos számomra: a műhelymunka a lakatosműhelyemben és az előadói kísérletezés a társulatommal. Ezt a két dolgot szeretném összekötni. Aztán, hogy mi lesz a kísérlet vége, még én sem tudom pontosan. De biztosan érdekes lesz.
A kényszeres gyűjtögetés egy pszichés betegség, melynek tünetei egyértelműek, de az okai, és főleg a hatékony kezelése még az orvostudomány számára sem mindig egyértelmű. Önök alaposan tanulmányozták ezt a betegségkört, és sajátos szemszögből mutatják be azt. Adhat-e a produkció Önök szerint választ mind a kiváltó okokra, mind a lehetséges megoldásokra?
– Sokat foglalkoztunk a témával és úgy tűnik, hogy ez a jelenség – sokak szerint betegség – tartósan nem változtatható meg, nem gyógyítható. Az okokat sokan valamifajta pótcselekvésben keresik, ami az emberi kapcsolatpótlásra irányul. A ragaszkodás tárgyakra lesz projektálva. A saját tapasztalatunk igazolta ezeket az elméleteket, de igazán nem kerestünk válaszokat a jelenség okaira vagy gyógyítására, inkább magát a jelenséget vizsgáltuk. Célunk inkább az volt, hogy az “egészséges embereknek” mutassunk egy lehetőséget, hogy más szemszögből is lehet nézni a világra: első látásra taszító vagy idegen helyzetekben vagy emberekben is lehet találni értéket – ebben az esetben pl. a kreativitást, a találékonyságot vagy az újrahasznosítási vágyat. Szerintünk a képesség, hogy más nézőpontokból tudjunk szemlélődni, a mai világban nagyon fontos tulajdonság.
És ha jobban belegondolunk: egy kicsit mindenki gyűjtöget. A belátható határok közötti gyűjtés emberi tulajdonság, melynek segítségével sajátos környezetet teremtünk magunk köré, meghatározzuk identitásunkat. Az előadás saját gyűjtögető énünkre is rávilágít, ennek előnyeit és hátrányait is felvillantva.
offline:ontheater: Gyűjtögetők © Merényi Zsolt
Melyik korosztályt szeretnék megszólítani a darabjaikkal?
– 14-99 év közötti gyerekeket, felnőtteket.
Eddigi tapasztalataik szerint mennyire nyitott és befogadó a magyar közönség a nem hagyományos színházi előadásokkal kapcsolatban?
– Ameddig cirkuszt csináltunk, kifejezetten befogadó volt a közönség. Most nagyon vegyesek a reakciók. Úgy tűnik, régi közönségünket elveszítjük, és új közönséget kell építenünk. De bízunk benne, hogy Magyarországon van olyan réteg, aki nyitott a művészetünk felé.
offline:ontheater: Gyűjtögetők © Merényi Zsolt
Készülnek-e új előadásra, ha igen, elárulhat-e a témáról valamit?
– Elsősorban Gyűjtögetők előadásunkat szeretnénk még fejleszteni, hiszen számtalan izgalmas lehetőség rejlik benne. De természetesen ötleteink vannak a jövőre nézve is, így amint adódik lehetőségünk, kitekintünk a gyűjtögetésből.
Weboldal: http://offlineon.eu/
Facebook: https://www.facebook.com/offlineontheater/