Egy álmedve téli settenkedései és egyéb érdekességek a Makám animált koncertjén

A szerdán kezdődő Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál keretében a Makám együttes szombaton délelőtt 11 órakor látványos animált koncertet ad a filmfesztivál fő helyszínén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A magyar etnozene egyik legismertebb és legkedveltebb csapata a koncertnek is címet adó lemezének, az Ákom Bákomnak dalait valamint a Csillagváró című album néhány muzsikáját adja elő animációs kísérettel. A rövid rajzfilmeket az elmúlt félévben a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói készítették a dalok szövegeire. A projektvezető Liszka Tamás volt, aki egyben az Anilogue főszervezője is. Olyan közkedvelt zeneszámokat láthatunk majd megelevenedni a mozivásznon, mint például a Százlábú, A nyúl álma, a Bogárbál, az Állatkert, a Kormos, a Nem sokáig lesz így, és maga a címadó dal.

A nyúl álma

Mint a felsorolásból is kiderül, az előadás tematikája az állatvilág és az ember – különösen a gyermekek – kapcsolata. A műsor játékos formában igyekszik közel hozni a mai városi gyermekekhez a természetet, az erdőt, mezőt, tavat, folyót, s a benne élő állatokat – ígéri a Makám. – Hallunk a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a csiga-bigák tavaszi báljának vendégseregéről, a kabócáról, aki nem szeretett tanulni és még a „maszületett” aligátor gyerkőcre leselkedő veszélyekről is. Akinek ez sem elég, azzal képzeletben kimennek az Állatkertbe, és a Barlangszínházban meghallgatják az ott élő állatok hangversenyét.

Makám együttes

A 15. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szerdán este kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál nyitófilmje a Have a Nice Day című kínai egész estés animáció lesz, amely az Anilogue előtt a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be. A november 29-től december 3-ig tartó animációs filmünnep öt napja alatt több mint 200 új animált rövidfilmet és 15 egész estés mozit láthat a közönség. A versenyprogramban ezek közül öt egészestés alkotás és harminc rövidfilm szerepel az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Kino Café moziban Budapesten.

További információk:
http://www.urania-nf.hu/hu/film/anilogue-2017-makam-akom-bakom
http://www.urania-nf.hu/esemenyek/1058/2017/11/29/_15-anilogue-nemzetkozi-filmfesztival
http://anilogue.com/2017/index.html

Forrás, fotók forrása: Uránia Nemzeti Filmszínház

 

,