Szerző, fotók: Vasvári Erika
Bemutató: 2017. november 18. Erkel Színház
Rossini vígoperája, az Olasz nő Algírban először került a Magyar Állami Operaház műsorára (értve most helyszínként az Erkel Színházat, hiszen az Andrássy úti palota zárva tart, felújítják). És mindjárt kiváló rendezésben és előadókkal.
Lássuk, mi az az öt ok, amely miatt mindenképpen meg kell nézni az operát.
- Első a Rossini utánozhatatlan könnyedségével megírt, pezsgő, vidám, humoros zene, amelyet igazi olaszos temperamentummal tolmácsol a karmester, Francesco Lanzillotta. Két szereposztásban megy a darab, e beszámoló írója Vörös Szilviával a címszerepben látta, aki remek teljesítményt nyújtva, nagy beleéléssel „hozza” a szerepet, a Musztafa bejt rászedő, csábos és ravasz, céljait elérő, olasz nőt.
- Nagyon szellemes a rendezés, Szabó Máté munkája. Modern és klasszikus egyszerre, és csak úgy sziporkáznak az ötletek, amelyek a mai „pc” elvárások miatt akár bátornak is nevezhetők – de mi mondjuk egyszerűen csak igazi, szabad szellemű, vérbő, európai humornak. Hogy saját magunk kicsúfolásával kezdjük: a nőiség zenei kifejezésénél rózsaszín, csilivili edzőruhákba öltözött fitneszlibák tolják be az örök nőiség klasszikus szobrait, elől a milói Vénusszal. Ez van, itt tartunk. Aztán később Musztafa bej arról énekel, hogy mennyire kell neki Isabella: ekkor a mellette álló szobor azt ábrázolja, ahogy Hádész, az Alvilág, a sötétség istene elrabolja Perszephonét, a termékenység istennőjét, Zeusz leányát. Amikor pedig Musztafa előveszi a laptopját, az nem fehér, és a tudás ama híres bibliai almájával díszített, hanem éjfekete, az iszlám félholddal és csillaggal… hogy Musztafa gépfegyveres, napszemüveges arab kíséretéről már ne is szóljak. De a művészi egyensúly érdekében feltűnnek a színen Batman rémesen szexi macskanői is, mint az európai kultúra „csúcstermékei”.
- Jók a díszletek (Czigler Balázs) és a jelmezek (Füzér Anni) is. A csillogó tenger, a faragott szerájfal, a hangsúlyozottan és európaian feszes, nagyon rózsaszín szoknya a nagyon szőke, nagyon szabadon lobogó hajzuhatagot viselő Izabellán. A Kadhafit, illetve a kommunista vezérezredeseket idéző tányérsapka és kitüntetésözön is remek ötlet.
- Ne hagyjuk említetlenül a mozgásokat sem (Katona Gábor), mert figyelemreméltóan jól koreografáltak.
- A történetre visszatérve, az európai és a muszlim kultúra ütközését megélő világunkban már-már bátorság kellett az opera bemutatásához, le a kalappal! Hisz arról van szó, hogy egy bátor európai nő túljár az őt lerohanó arab bej eszén, és maflapincsivé teszi (szellemes magyarítás, eredetiben pappataci, azaz lepkeszúnyog) és kiszabadítja kedvesét, Lindorót, meg a bej többi rabszolgáját (európaiakat, akik a jól éneklő férfikar személyében a darab végén ismét felölthetik nyugati öltönyeiket a kaftánok helyett).
Ezt a témát ma már nem lehetne így feldolgozni, még egy Rossininak sem, hisz a mai Musztafák csöppet sem maflapincsik. Úgyhogy jó szívvel ajánljuk, nézze meg mindenki, amíg még teheti. Jól fog szórakozni – csak most, csak itt, Közép-Európában, egy ízig-vérig európai operaelőadáson.
Rossini: Olasz nő Algírban, Magyar Állami Operaház, Erkel Színház