Szerző: Tóth Ditta
Mottó: „Átélni a világ dolgait fogalomelőtti dologiságukban újra érzékennyé tesz létezésünk térbeli és testi dimenziójára.” (Hans Ulrich Gumbrecht)
Bath, olaj-vászon 61×122 cm, 2013
Hogyan képződik meg egy festményen az intimitás esztétikai élménye? Ez a bensőségesség vajon csak a befogadóban létrejött benyomást érinti, vagy az alkotói tevékenységre is kiterjeszthető? Simon-Mazula Tibor a mindennapok megszokott és talán jelentéktelennek tűnő pillanatképeit ragadja meg. Művein az intimitás nem csupán érzés, hanem egyfajta beállítódás, amellyel kifaggatja a látványt és letisztult jelenségként tárja elénk. Nem a teljes valóságot vizsgálja, hanem a test helyét a térben és annak viszonyát a valósággal.
Living room, olaj-vászon, 102×153 cm, 2013
Morning3, olaj-vászon, 153×122 cm, 2015
Az intimitás hiteles bemutatásakor a személyes tartalmak nem vonhatóak ki az ábrázolásból. Így van ez Simon-Mazula Tibor esetében is: festményeinek modellje felesége, a képek pedig életük közvetlen képeibe vezeti be a szemlélőt. A tisztálkodás, fésülködés, pihenés, ébredés lassú, nyugodt mozdulatai ezek. Bár a képkivágások voyeur-i pozícióba helyezik a befogadót, mégsem kényelmetlen ez, hiszen ezek a bensőséges pillanatok nem a frivolitást hivatottak reprezentálni, sőt, egyáltalán nem reprezentálni akarnak, amennyiben ezen egy jelentést adó gesztust értünk. A cél az értelmezés gyakorlatának lehetőség szerinti elhanyagolása és a test megjelenítése a térben, vagyis a test jelenléte egyszerűen fontosabbá válik, mint a jelentése. Az alkotói intenció nem egy üzenet, vagy mögöttes tartalom átadása, ezért még szimbólumokat sem alkalmaz. Helyette inkább az átélt pillanathoz szeretne látványilag közelebb férkőzni, gyakran elidőzik egy-egy témán, többször is megfesti, klasszikus hagyományokon nyugvó kompozíciókba szerkeszti. A közvetlenség az ábrázolásmód közvetettsége révén kap nyomatékot, melyet a feltárás-elrejtés kettős mozgása működtet. Feltár egy intim pillanatot, mégis elfedve mutatja meg, mert a valóság egy részét vázlatszerűségében kínálja fel, csak benyomásaiban adja vissza, mintha szubsztanciális igazságát keresné. Valami kezdeti élményt, ami nincs túlgondolkodva, csak belefeledkezik a látottakba, szinte öntudatlanul. A félig absztrakt, félig figuratív képiség az ábrázolás ezen nem jelentés alapú rétegeit is képes elhordozni. Nincsenek éles kontúrok, a test összemosódik a lakásbelső tárgyaival, szerves és szervetlen sokszor a színeiben sem különítődik el egymástól. Simon-Mazula szándékosan mond le az egyértelmű olvashatóságról, helyette a tárgyakat színérzetekre bontja és formájukért használja őket. Ez a vizuális erózió megidézi a nézés spontán, tudattól nem irányított aktusát, amely az újszülöttek észleléséhez lehet hasonlatos, és amely lehetővé teszi, hogy más módon viszonyuljunk a körülöttünk lévő világhoz is. Ez a fajta észlelési tapasztalat eléri, hogy ne a jelentésen keresztül közeledjünk a képhez, hiszen egy újszülöttnek sincsenek jelentésbeli fogalmai a látottakról és látórendszerük sem alkalmas ezek elkülönítésére. A tárgyi tartalmak feloldásával a test és tér viszonya kerül előtérbe és ezzel érhető tetten az elevenség lüktetése a tér és a fény régióiban. A gumbrechti gondolat ezen a ponton kapcsolódik be, és igazolást nyer, hogy a fogalomelőtti dologiságban a létezés testi és térbeli dimenziói felértékelődnek.
Recollection#3, olaj-vászon, 122×153 cm, 2015
Streching, olaj-vászon, 153×92 cm, 2015
A megfestett alak sosem nyitott, falak, tárgyak védettségében van, hajlott testtartásban, vagy félig takarva, és ha látszik is az arca, vonásai felismerhetetlenek. Kontrasztok és nem kontúrvonalak által bontja ki magát a környezetéből, magához csalogatva a tekintetet, fel kell fedezni, időnként rá kell találni a szoba bizonytalan atmoszférájában. Így a kép a tárgyformák összemosásától és a látvány elhomályosításától egy átmenetben lévő, ideiglenesnek tűnő jelenségként, jelenésként hat. A megjelenés és eltűnés játékában kibontakozó testet az alkotó a visszakaparás technikai gesztusával bizonytalanítja még tovább, tünékeny mivoltában is bemutatja. A bőrszín használata teszi lehetővé, hogy az alakot testi minőségében, hús-vér valójában tételezzük, mert bár ábrázolás-technikailag a külső szerint vagyunk elgondolva, a test ontológiája mégis mindig több, mint amit a testábrázolás tanúsít. A színhasználat inkarnációs mozzanata emeli ki tehát az anyagiságból a hús színe által.
Clarity, olaj-vászon, 188×133 cm, 2016
Ebben a folytonos átmenetben egyedül az anyag jelenléte válik stabillá. Simon-Mazula Tibor a jelenlétet a képtárgyra is kiterjeszti egyrészt a nagy képméretekből adódóan, másrészt azért, mert a tükörként, vagy ablakként eleve visszautasított képsík az anyaghasználatával is jelentősen felerősített tárgyias hatást közvetít. A festékhez kevert csontpor, vagy márványpor egy érdes, textúrájában gazdag felszínt hoz létre, ami így már nem csak képként (amit ábrázol), hanem tárgyiságában is jelenlévő. A vaskos, durva festékrétegek az átélt kép saját tárgyiságának a felfedezésére törekednek, kontrasztba állítva ezzel a tárgyi tartalmuktól szinte teljesen feloldott színfoltok elmosódott jelenségét.
Simon-Mazula Tibor festményei megtekinthetőek a NextArt Galériában (Budapest 1054, Aulich u. 4. Előzetes egyeztetés szükséges)