Majd egy hétig lehet még jelentkezni az Esterházy Művészeti Díj 2017 pályázatára

Az Esterházy Művészeti Díjat 2017-ben ötödik alkalommal írja ki az Esterházy Magánalapítvány, a pályázatra beérkezett, a zsűri által válogatott munkákból rendezett kiállítás december 15-től látható a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

Pályázni 2017. október 31-ig kizárólag online lehet.

RÉSZLETES INFORMÁCIÓK A 2017-ES KIÍRÁSSAL KAPCSOLATOSAN

Földrajzi helyzetének és közép-európai történelmének köszönhetően az Esterházy Magánalapítvány kulturális összekötő szerepet tölt be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között.

A 2009-ben megalapított Esterházy Művészeti Díj célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és pályafutásukon való elindítása. Az egyenként 5.000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független szakmai zsűri. A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal lehet indulni. A díj célja a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

Zsűritagok
Droschl Sandro, A gráci Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója,
Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója,
Fenyvesi Áron, kurátor, műkritikus, a Trafó Galéria vezetője,
Dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója,
Rieder Gábor, a Flash Art Hungary főszerkesztője,
Weh Vitus, az Esterházy Magánalapítvány művészeti tanácsadója,
Luisa Ziaja, A bécsi Belvedere/21er Haus kurátora.

A díjhoz kapcsolódó pályázati felhívás és jelentkezés ITT érhető el.

A pályázat leadásának határideje: 2017. október 31.

Forrás, fotó forrása: Ludwig Múzeum – Kortrás Művészeti Múzeum