Különleges programok a Korniss-kiállításban

Közel egy hónapja látható a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotójának, Korniss Péternek életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Folyamatos emlékezet című kiállítása azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az életmű legfontosabb szellemi ívét adják. A kiállítás különlegessége, hogy első alkalommal látható a művész legújabb, az utóbbi néhány évben készített, a Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyokkal foglalkozó sorozata.

© Korniss Péter – Fotó forrása: Magyar Nemzeti Galéria

A kiállításban ingyenes tárlatvezetésekkel várjuk a látogatókat. Az Írók Boltjában különleges beszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők magával a Művésszel, valamint a kiállítás kurátorával. Az őszi szünet ideje alatt pedig Múzeumi szünetelő címmel, a gyerekeket várjuk játékos vezetéseinkkel.

Tárlatvezetések
Csütörtöki és szombati napokon 16 órától
tárlatvezetéssel várjuk látogatóinkat a kiállításban. A tárlatvezetésen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Művészetről könyvek között – múzeumi beszélgetéssorozat az Írók Boltjában
2017. november 2., csütörtök, 17.00
Korniss Péter fotóművésszel, Jerger Krisztina művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával és Szalóky Károllyal, a Várfok Galéria tulajdonosával Cser Judit beszélget.
Helyszín: Írók Boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.
A beszélgetésen való részvétel ingyenes.

Múzeumi szünetelő
Játékos vezetések gyerekeknek az őszi szünetben, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.
2017. október 31. (kedd)
2017. november 2. (csütörtök)
2017. november 3. (péntek)
A vezetések 11.00-kor kezdődnek, időtartam 45-50 perc. A tárlatvezetést 7–11 éves korú gyerekeknek ajánljuk. Belépés gyerekeknek díjtalan. Amennyiben a szülők/kísérők váltanak belépőjegyet, a vezetés ideje alatt egyénileg megtekinthetik a tárlatot.

Részletes információ a programokról: http://mng.hu/programnaptar

Forrás: Magyar Nemzeti Galéria