VOICE CHECK, spoken word Rómában Závada Péter részvételével

2017. október 27-én, pénteken 21.00 órakor a római Teatro Studio Uno-ban (Via Carlo della Rocca, 6) kerül megrendezésre a Voice Check, spoken word című nemzetközi költészeti felolvasó est.

Závada Péter

A rendezvény során – amely a V4 magyar elnökség római programsorozat részeként a Római Magyar Akadémia, a római Szlovák, valamint Lengyel kultúrintézet közös kezdeményezéseként jött létre –  lengyel, magyar szlovák, és olasz versek kerülnek felolvasásra.

Dj Kisszántó

Magyarországot Závada Péter költő képviseli. További résztvevők: Weronika Lewandowska (Lengyelország), Vlado Janček (Szlovákia), Giovan Bartolo Botta (Olaszország). Zene: Dj Kisszántó lemezlovas közreműködésével.

Weronika Lewandowska      

Weronika Lewandowska

Lengyel költő, slammer, performer. Lewandowska a költészet interdiszciplináris és előadói formáival kísérletezik. A lengyel illetve  nemzetközi spoken word és poetry slam versenyek rendszeresen résztvevője. Spoken word, irodalmi performansz és  transzmediális – digitális mese témában műhelyeket vezet. Vendég tanárként együttműködik az oszlói P.A.S. Performace Art Studies-val.

Vlado Janček

Vlado Janček

Szlovák költő és előadóművész. Rövid,  minimalista aforizmák és versek szerzője, amelyeket nagyon hosszú időközönként tesz közzé. Próza író,  a “Racconto” (1997, 2000) irodalmi verseny többszörös döntőse. Rövid rádiós és színházi művek szerzője. A cseh és  szlovák poetry slam versenyek rendszeres résztvevője. Az  utóbbi években a nagy sikert elért Saténové ruky zenekar dalszövegírója, énekese és gitárosa.

Giovan Bartolo Botta

Giovan Bartolo Botta

Belo Horizontéban (Brazília) született, majd Cuneo után, Rómában telepedett le. Drámaíró, színész, költő, író, számos szakmai tapasztalattal és kitüntetéssel rendelkezik.

Forrás, fotók forrása: Római Magyar Akadémia