FRIDA Kahlo – előadás – repertoár – színház nevelési programok – Duda Éva Társulat

A Duda Éva Társulatnál az idei évad első felének középpontjában a repertoár előadások továbbjátszása szerepel főként, de megújult a diákoknak szánt beavató programsorozat és közben a színfalak mögött már készül az új bemutató is nemzetközi szálakkal.

Duda Éva Társulat: Színházi nevelési program © Dömölky Dániel

Októberben DrámaRodeó néven régi-új formában folytatódik a társulat színházi nevelési programja.  A résztvevő diákok ezúttal is két előadást, a Nézőművészeti Kft Gyáva című darabját, Scherer Péter rendezésében, és a Duda Éva Társulat Breathe! című előadását nézhetik meg, valamint egy filmet hoznak létre közösen a Slam Poetry íróival, Horváth Kristóf Színész Bobbal, Pion Istvánnal és Bárány Bencével. Az újdonság, hogy mindezt egy napba sűrítve élhetik át a diákok, október 26-án és november 8-án a Mu Színházban, mindkét nap már teltházas.

Duda Éva Társulat: Breathe © Puskel Zsolt

A Mesh és a Breathe! című előadások mostantól a Mu Színházba költöznek, ezúttal még intimebb térben gondolkodhatunk a szabadságról, saját határainkról, összekapcsolódásról, és egymásra utaltságról.

Duda Éva Társulat: Mesh © Puskel Zsolt

A Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban létrehozott Frida sikere továbbra is töretlen, a márciusi bemutató óta minden előadás teltházas volt, ám aki szeretné megnézni, még éppen időben van, hiszen a novemberi és decemberi előadásokra a jegyelővétel a napokban indult meg.

Duda Éva Társulat: Frida © Dömölky Dániel

A társulat mindeközben készül új bemutatójára, melyet a vietnámi-belga Quan Bui Ngoc és a fiatal Varga Csaba készíti, akinek ez az első nagyobb projektje és egyben bemutatkozása a hazai közönségnek. A Neuropean című bemutató december elején lesz látható.

Előadások:
Október 26. DrámaRodeó – Mu Színház (színházi nevelési program)
Október 27. 20:00 MESH/BREATHE! – Mu Színház

Október 28. 20:00 MESH/BREATHE! – Mu Színház

November 8. DrámaRodeó – Mu Színház (színház nevelési program)
November 16. 19:30 FRIDA – Átrium
November 17. 18:00 FRIDA – Átrium
December 11. 19:30 FRIDA – Átrium
December 12. 19:30 FRIDA – Átrium


www.evaduda.net