Egész napos eseményfolyammal a Képzőművészet Ünnepén Szolnokon

Szerző, fotók: Varga Bótos Anna

Egy város helyes önértékelésének, magára találásának, egészséges fejlődésének talán az az egyik megnyilvánulása, fokmérője, hogy a mindennapi teendőkön, gondokon, problémákon felülemelkedve hogyan tekint a kultúrára, milyen a viszonya a művészetekkel, nyit-e elég teret, szán-e elég időt a művelődésre, érti-e, értékeli-e azt, amit a nagy elődök rá hagytak, s képes-e, akarja-e folytatni, táplálni, továbbépíteni, újrafogalmazni mindezt, vannak-e, lesznek-e méltó követők, értő, érző, a szépért rajongani tudó, érdeklődő, befogadó közeg? Szolnok olyan szerencsésnek tudhatja magát, hogy mind a szervezeti keretek, mind a kiemelkedő tehetséggel megáldott, lelkes és bátor egyéniségek összefogása, mind a fáradságot nem tűrő szervező munka és szakértelem együttesen olyan mozgalmakat, olyan ösztönző tevékenységeket indított el az utóbbi néhány évben, amelyeknek az eredményei mára már kézzel foghatóak, sikerei egyre látványosabbak. Olyan eseményekben is testet öltenek, amelyek már kezdik jóval túlhaladni a városi kereteket, s mára már országos méretűvé nőtték ki magukat, sőt nemzetközi hírnévre is szert tettek, a városba csábítva művészek, művészetkedvelők, művészetpártolók sokaságát, határokon innen és túl.

Ennek ékes bizonyítéka a Képzőművészet Ünnepe, amely a Magyar Festészet napja keretében és alkalmából október 12. és 26. között immár negyedik alkalommal került megrendezésre Szolnokon, ebben az egykor csendes alföldi, Tisza-parti mezővárosban, amelyre már régen nem a lemondó bezárkózottság a jellemző, sokkal inkább a saját értékeit fellelni, azokat megbecsülni és felmutatni képes ön- és céltudatos tenni akarás, a tehetségből táplálkozó  nyitottság, amely lehetővé tette, hogy a város magas szintű és színvonalú események színhelyévé, mi több egyes alkalmakra egyenesen a kultúra centrumává, fellegvárává  váljék.

Október 14-én, egyetlen nap alatt, nem kevesebb, mint hét képzőművészeti esemény megnyitójára került sor több színhelyen, amelyeket az érdeklődők tömeges részvétele kísért az ország minden részéből (a fővárosból külön buszokon is érkeztek vendégek), hogy részesei lehessenek az ünnepi pillanatoknak, kiállításmegnyitóknak, baráti beszélgetéseknek, együttgondolkodásnak.

A színhelyek közül az idén 115 éves fennállását ünneplő, patinás Szolnoki Művésztelep KERT Galériája  adott méltó otthont Kósa János Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Képzőművészeti Társaság tavalyi éves nagykiállítási fődíjasa kivételesen nagy anyagot felvonultató Ajándék című tárlatának, amely „több puszta ajándéknál (…), egy folyamatos áldottság, megáldottság, aminek térben és időben lenyomata is van” – mutatott rá megnyitó gondolataiban Verebes György, Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője, a Szolnoki Képzőművészeti Társaság alapító tagja -, majd így folytatta: Kósa alkotásaiban pedig valamiféle „vizuális képlet jelenik meg, az emlékezet üstököse, amelynek van egy tudati magja, ami száguld és az emlékezet csóváját húzza magával”. Valóban a festő képein megtalálhatóak a régi korok, főleg a XIX. század híres magyar műalkotásainak motívumai, amelyeket saját látomásaival ötvöz különös, fantázia szülte talányos jelenetekké, új jelentéstartalommal ruházva fel ezeket, mint például A festészet halála című műve, amely Madarász Viktor ismert képének (Hunyadi László siratása) sajátos átlényegítése. A többi alkotásán is a régmúltból merítve vetíti ki mára utaló gondolatait a maga jelrendszerével, emlékképeivel sokszor fanyar humorral, szarkazmussal fűszerezve, de a megszégyenítés szándéka nélkül (Nagy barokk gép; Dunhuang makett; Ez történt Lellén; Felajánlás; Művész és modellje stb). A képek nagy részén mintha a velencei érett reneszánsz tizianói vörös tónusa is átsugárzana, amely már a magyar művészeten túli hatásokat is jelez. „Saját emlékezetével és önazonosságával való küzdelmének képei ezek, s amikor ellátja szimbolikus tárgyaival személyes beavatásai útján fel is szenteli azokat” – értelmezte Verebes György festő barátjának, Kósa Jánosnak különös, formabontó, mítoszt teremtő alkotásait. Tárlata november 12-éig tekinthető meg a KERT Galériában.

Kulturális csemegének kínálkozott a Szoboszlai Galériában megnyílt In memoriam Baranyó Sándor című tárlat, amely a Szolnoki Művésztelep egyik, a XX. század második felében csaknem 50 éven keresztül a telepen alkotó, meghatározó és karizmatikus egyénisége előtt kíván tisztelegni, egyúttal megpróbálva a már nem élő, érdemes alkotókat a feledés homályából ismét visszahozni a köztudatba. A művésznek, aki nem mellesleg Szőnyi István tanítványa volt, 9 gyönyörű karakteres alkotása látható a galéria tulajdonosának gyűjteményéből, amelyek magas szintű technikájukkal, sajátos fénykezelésükkel, vastag textúrájukkal és tüzes koloritjukkal váltanak ki intenzív hatást (Tabáni disputa; Aranyló hajnal; Tabáni asszonyok; Beszélgetők; Nőszirom). Mégis valami végtelenül szellős könnyedséget is tükröznek a képek, a Tisza és a Zagyva összefolyásánál fekvő művésztelep kissé párás levegőjéből eredő egyfajta lüszteres ragyogást, ami egyúttal a szolnoki mesterek rokonító közös sajátja is (Tavasz a Zagyván). Baranyó Sándor mélyen elkötelezett, rendkívül felkészült, tehetséges festő volt, aki még a párizsi igényes közönséget is meghódította különös egyéni világával, képeiből kisugárzó mágikus energiáival. Alkotásain a már említett erényeken kívül egyfajta barokkos monumentalitás is megfigyelhető – mutatott rá Csiszár Róbert művészeti író megnyitó beszédében. Ez a tárlat november 11-éig tekinthető meg.

A Szolnoki Művésztelephez és Szolnok városához szakmai, baráti szálakkal kötődő képzőművészeket tömörítő Szolnoki Képzőművészeti Társaság éves tematikus nagykiállítása, amely az idén a LIMES címet kapta, a kiállítók egyre nagyobb száma miatt (több mint 100 alkotó) már nem fért el egy helyen, ezért két helyszínen mutatkozott be: a kiállított művek egy része az Aba-Novák Agóra Galériában kapott helyet, másik része pedig a Szolnoki Galériában. Az Agórában egyidejűleg egy másik nagyszerű bemutatóra is sor került, a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállítására, amelyen 8 szobrászművész (Baráth Fábián, Boros Miklós János, Dorogi János, Gergely Réka, Gilly Tamás, Pogány Gábor Benő, Révi Norbert, Szabó György) mutatja be a főleg az ún. viaszveszejtéses bronzöntési technikát alkalmazva készült alkotásait. Közös vonásuk, hogy a plasztikák felemelésére, légiessé, lebegővé tételére törekedtek ki-ki sajátos eszközeivel, ábrázolásmódjával.

A Szolnoki Galériában tartott megnyitó ünnepségen Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere rámutatott, hogy a város látványosan fejlődő kulturális élete joggal tölti el büszkeséggel az embereket, s nemcsak a sok rendezvény, amely iránt komoly az érdeklődés, hanem ezek magas színvonala is, amelyre bármely város is büszke lehetne. Hangsúlyozta a kultúra és az oktatás városfejlesztésben betöltött meghatározó szerepét, ezért minden olyan tevékenységet támogat, amely a közösséget építi, erősíti. Az év során más jelentős kulturális és sportrendezvények, egyedi látnivalók is Szolnokra vonzzák az érdeklődőket: a komolyzenei napok, a tiszai halételekhez kapcsolódó gasztronómiai, színházi, múzeumi események, a felújított régi indóházban nemrég nyílt Reptár, a repüléstörténeti múzeum, a folyóparti parkok és sétányok, a patinás Tisza szálló és gyógyfürdője, a tiszaligeti strandfürdő megannyi tartalmas programlehetőség. Méltatásában külön kiemelte a nagy elődök által teremtett hagyományok ápolásának jelentőségét, amely folytonosságának egyik szilárd biztosítéka a Művésztelep doyenje, a 84 esztendős, de még ma is aktív Fazekas Magdolna festőművész személye és tevékeny jelenléte, részvétele a fiatalok jóságos terelgetésében, a munka szeretetére való nevelésében, valamint rámutatott Verebes György és felesége, Nagy Edit odaadó szakmai és szervező munkásságára, amelyet a szolnoki képzőművészet felpezsdítésében és a Művésztelep irányításában betöltenek, s amely nélkül a Képzőművészet Ünnepének eseménysorozata sem jöhetett volna létre, hiszen hatalmas lendülettel és szenvedéllyel, délies temperamentummal és nyitottsággal mozgatják, szervezik, újítják meg, alakítják át, formálják mind a Művésztelep, mind pedig a város kulturális, művészeti  életét, arculatát, szélesre tárva a kapukat minden érdeklődő előtt.

A Szolnoki Képzőművészeti Társaság nagykiállítását és magát a társaságot méltatva Verebes György a Szolnoki Galériában is kiemelte: mindez „nem kifejezetten Szolnokról szól, de Szolnokról indult és ide tér vissza, és ezen keresztül e kultúrkör az egész országot meg a határon túliakat is magához öleli, magához szippantja, s kisugározza mindazt, ami az itteni kultúra. A társaság célja a hagyományok méltó kezelése is, úgy mint a fenyőfa a szilárd törzsére, ezekre a hagyományokra támaszkodva újra és újra új ágakat építve.” A jövőt illetően hangsúlyozta, hogy „a társaság olyan mértékűvé gyarapodott, hogy az elkövetkező években már jóval méltóbb szervezési keretek között és kiterjedtebb módon fog működni, ezáltal egyéb rendezvényeknek is teret adva majd, vagyis szintátlépési stádiumba lép”. A tárlaton – bár a Magyar Festészet Napjához kapcsolódik -, más műfajok, így grafikák, szobrok is helyet kaptak. A Limes a határok átlépése és a határokon belüli mozgás témáját kívánja körüljárni. „A művészek közül sokan életük során személyes labirintusokat építenek, amelyekben néha eltévednek, benne bolyonganak, néha kitalálnak belőle, de előfordulhat, hogy nem is mindig akarnak onnan kitalálni”- fejtegette a kiállítás kurátora Nagy T. Katalin művészettörténész, aki szerint a sok alkotás láttán könnyen zavarba lehet jönni, vagy a hasonlóság dilemmájával is szembesülhetünk, de az biztos, hogy a seregszemlén mindenki megtalálhatja a számára tetsző műveket. Azt a fő szándékot, hogy a kiállítás inspiráló legyen, azt hiszem, maradéktalanul sikerült teljesíteniük a rendezőknek és az alkotóknak, hiszen a kortárs képzőművészet olyan szeletét, szegmensét tudták a látogatók elé tárni, amely azáltal, hogy a mai művészek életérzéseinek, kifejezésmódjának, az őket foglalkoztató problematikáknak a hű lenyomata, hiteles tolmácsolója is mindannak, amit a hagyományokon építkező, újat teremtő, innovatív alkotó szellem a jelen körülmények között, itt és most teremteni képes. A tárlat, amely egyben a Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál társrendezvénye is, mindkét színhelyen december 17-éig látogatható.

A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítását díjátadó gála követte. A 7 díjazott művész: Nayg István képzőművész (a Magyar Művészeti Akadémia díja, fődíj), Lakatos Pál Sándor szobrászművész (Gácsi Mihály-díj), Nádas Alexandra képzőművész (Borbereki-Kovács Zoltán-díj), Kondor Attila képzőművész (a Damjanich János Múzeum díja), Szabó Ábel festőművész (a Szolnoki Művésztelep KERT Galéria díja), Krajcsovics Éva festőművész (az Aba-Novák Agóra és a Szoboszlai Galéria díja), a város által támogatott Aba-Novák Életműdíjat pedig több évtizedes érdemes munkájáért Sváby Lajos festőművész érdemelte ki.

Az ünnepségsorozathoz szorosan kapcsolódik az Építész Kirakat című kiállítás is, amely a debreceni építészképzés szolnoki tematikus évének munkáiból ad ízelítőt az Aba-Novák Kulturális Központban október 30-áig. Az eseményfolyamból pedig a fiatalok sem maradhattak ki, hiszen a város képzőművészeti és dráma szakos diákjai installáció készítésével, napfa állítással csillogtatták meg tehetségüket.

A Képzőművészet Ünnepének záró rendezvénye október 26-án lesz: a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézményben nyílik Firkák címmel Kerényi János Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész kiállítása, amely november 23-áig várja a látogatókat.

A Képzőművészet Ünnepén az időjárás is nagyon kegyes volt az idén: az eseményekhez fenséges, derűs  hátteret varázsolt a ragyogó napsütésben aranylóan csillogó  őszi színkavalkád, a kertekben, parkokban még nyíló pompás virágözön, a szabad levegő legendás opálos-lüszteres áramlása, a Művésztelep öreg fái sárgás-vöröses lombkoronáinak lágy lengedezése, a konfettiként lassan aláhulló levelek játszi kergetőzése, könnyeddé és kellemessé téve az egyik kiállítási színhelyről a másikra való hangulatos közös sétát, a baráti beszélgetéseket. Minderre a szíves vendéglátás tette fel a koronát régi ünnepek hangulatát idézve a bográcsban rotyogó paprikás remek ízével és illatával, hozzá a lágy kenyérrel és a jó tüzes borral, meg a házi foszlós kaláccsal, ami a rendezvények emelkedettsége mellett feledhetetlenné tette a Képzőművészet Ünnepét ebben a dinamikusan fejlődő, változni, a változásokra reagálni tudó, szüntelen megújuló, kultúrát, közösséget teremtő és befogadó Szolnokon, amely számomra különösen kedves, hiszen jómagam, Szolnok szülötteként erős szálakkal kötődöm a városhoz, a Szolnoki Művésztelepen láttam meg a napvilágot, ahol édesapám, Bótos Sándor Munkácsy-díjas festőművész családja körében csaknem 10 esztendeig, 1959-ig élt és alkotott, még ereje teljében.

Tiszta szívből remélem és kívánom, hogy a szolnoki kulturális és művészeti élet gazdagodása, színesedése, felfelé ívelése továbbra is töretlen maradjon, a Szolnoki Művésztelep jelmondata szerinti megújuló hagyomány jegyében, igazi közösségi értéket teremtve, kiteljesedve mindannyiunk örömére és boldogulására.

Bővebb információ a Szolnoki Művésztelep internetes honlapján található. http://www.szolnokimuvesztelep.com/post/a-kepzomuveszet-unnepe-szolnokon-plakat