Nap: 2017-10-03

Rómában tegnap Szőnyi Zsuzsa megemlékezést tartottak

Nagy sikerrel zárult a Római Magyar Nagykövetség és a Római Magyar Akadémia tegnapi közös megemlékezése Szőnyi Zsuzsáról, Szőnyi István festő lányának születése napján (1924. okt. 2.). Délelőtt Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás volt római lakhelyén travertin emléktábla került elhelyezésre. A…

Rendhagyó tárlatvezetések Korniss Péter kiállításán

2017. szeptember 29. óta látható a Magyar Nemzeti Galériában Korniss Péter fotográfus életmű-kiállítása. A Folyamatos emlékezet című tárlat azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az életmű legfontosabb szellemi ívét adják. A kiállításon bemutatott mintegy 150 mű fél évszázadot fog át: elénk…

Újra hallat magáról Budapest első városi méhészete

Budapest méhlegelőit jelölő térkép, mézbor-recept, esszék és interjúk is szerepelnek az első hazai városi méhészeti projekt kiadványában, amely lezárja a négy évvel ezelőtti kísérletet. A városi méztermelést a kortárs művészettel összekapcsoló Közösségi Méz október 13-án este az új Lumenben performansz-előadással,…

Színházi nyílt nap a Szegedi Nemzeti Színházban

A Szegedi Nemzeti Színház évek óta hagyománnyá vált eseménye, hogy az új évad elején vendégül látja az épület falai között a város fiataljait: középiskolásokat, egyetemistákat egyaránt. Az október 5-én (csütörtökön) 10 órakor kezdődő esemény – az SZTE Kulturális Irodával közös…

A négyzet (16) – október 5-től a mozikban!

A sikeres múzeumigazgató, Christian tökéletes életének gépezetébe egyszer csak porszem kerül: egy ügyesen kitervelt átverés révén fényes nappal zsebelik ki a múzeum előtti forgalmas téren. Christian nem hagyja annyiban a dolgot, és bosszúhadjáratra indul a feltételezett tolvajok ellen. Közben egy…

Nemzetközi YouTube-sztárok a Budapest Music Expón

Három napon át építik a Hungexpo F és G csarnokában minden idők legnagyobb közép-kelet-európai zenei kiállítását, a Budapest Music Expót, hogy aztán október 6-tól három napon át a zenéé legyen a főszerep. A rendezvényen több nemzetközi sztár is fellép, többek…

Októberi koncertkalauz

Amilyen változatos színekben köszönt be az ősz, olyan sokszínű programfelhozatallal készül a Pannon Filharmonikusok októberben. Az energiaáramlás jegyében meghirdetett évadban szinte meg sem lepődhet a pécsi közönség, hogy a szeptemberi évadnyitást követően sem hagy alább a Pannon Filharmonikusok lendülete. Októberben…

Paganini leghitelesebb tolmácsolója játszik vonósnégyesével a Zeneakadémián – Négyszer négyes plusz egy a Quartetto Accardoval

Salvatore Accardo-t nemzedéke legnépszerűbb hegedűművészének tartják, bravúros technikáját legendás elődjéhez, Paganini-hez hasonlítják. A Bartók Világverseny és Fesztivál zsűrijének elnöke ezúttal vonósnégyesével, a Quartetto Accardóval érkezik és ad koncertet október 8-án a Zeneakadémián. Az olasz szerzők darabjait bemutató esten Boccherini, Verdi…