Szakcsi Lakatos Bélával, az évad művészével ünnepli a zene világnapját a Müpa

Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz emblematikus alakja és jelentős megújítója, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a jazz-rock, majd a fúziós jazz térnyerésében és sikerrel ötvözte a jazzt a kortárs és klasszikus zenével, illetve a roma népzene motívumaival. Az évad művészének választott zenészlegenda október 1-jén, a zene világnapján New Currents című koncertjén sztárvendégekkel és két fiával, ifj. Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel, valamint vadonatúj kompozíciókkal lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Szakcsi Lakatos Béla © Csibi Szilvia / Müpa

Az idén hetvennégy éves Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla folyamatosan koncertezik, komponál, és kiapadhatatlan energiákkal dolgozik. A hazai zenei színtér fáradhatatlan, ikonikus alkotója, a magyar jazz egyik legelismertebb nemzetközi nagykövete. Az októberi koncerten színpadra lépő, Magyarországhoz ezer szállal kötődő Grammy-díjas világsztár, Chris Potter úgy fogalmaz róla: „Szakcsi olyan muzsikus, akivel az első közös zenélés is rögtön otthonos érzést adott, mert ő ilyen személyiség. Behív a saját világába, ahol érezteti velem, hogy azt csinálok, amit akarok, pedig nem is ugyanazt a nyelvet beszéljük. Az általa fémjelzett roma jazzben van valami erősen valóságos, valami földszagú. Szerintem, ha ez – a zenélés szívből jövő része – nincs meg a jazzben, akkor az egész nem ér semmit. Nála ez mindig megvan, márpedig ezt nem lehet színlelni. Neki ilyen a létezésmódja.”

A New Currents koncert persze nem csupán Chris Potter közreműködése miatt különleges: színpadra lép majd Gerard Presencer, angol tromibitavirtuóz, aki dolgozott többek között Johnny Griffinnel, Herbie Hancockkal, de a popszakma nagyjai közül Sting, Jamiroquai, James Brown és Jonny Greenwood is az ő trombitajátékát akarta hallani a felvételein. A ritmusszekció szintén kiemelkedőnek ígérkezik: a bőgős Joe Sanders generációja egyik legkeresettebb kísérőzenésze, mások mellett Ravi Coltrane, Wayne Shorter, Dave Brubeck partnere volt, a Gerald Clayton Triónak pedig alaptagja, a doboknál pedig az a Marcus Gilmore ül majd, aki 2015-ben Chick Corea zenekarával adott óriási sikerű koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

 „Szeretek a Müpában fellépni, a hangversenyterem akusztikáját pedig kiválónak tartom. Ezért is külön öröm, hogy az évad művésze cím azzal jár, hogy kétszer is felléphetek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, s olyan koncerteket valósíthatok meg, amilyeneket már régóta szeretnék.  Október elsején, a zene világnapján néhány új szerzeményemet és jazz-sztenderdeket fogunk játszani három amerikai és egy brit világsztárral, s a két fiam is a zongora mögé ül egy-egy szám erejéig, valamint egy különleges meglepetéssel szeretnénk zárni az estét.” – mondja a koncertről egy friss interjúban Szakcsi Lakatos Béla.

Az évad művésze december 10-én is színpadra lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: a Bachtól a bluesig című koncerten komolyzene és jazz fonódik össze, tökéletesen példázva, hogy Szakcsi számára nem léteznek műfaji határok, lételeme a sokszínűség. Bach és Bartók művei mellett természetesen az improvizáció is nagy hangsúlyt kap majd és Szakcsihoz olyan meghatározó zenésztársak csatlakoznak a színpadon, mint Presser Gábor, Falusi Mariann vagy épp a Kelemen Kvartett. 

Szakcsi: New Currents
2017. október 1. 19:30 – 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szakcsi Lakatos Béla – zongora

Chris Potter – szaxofon
Marcus Gilmore – dob
Gerard Presencer – trombita
Joe Sanders – bőgő

Közreműködők: Ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Szakcsi Lakatos Róbert – zongora

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/szakcsi-new-currents-2017-10-01_19-30-bbnh

Szakcsi Lakatos Béla – Bachtól a bluesig
2017. december 10. 19:30 — 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

J. S. Bach: c-moll versenymű két zongorára, BWV 1060
Bartók: II. vonósnégyes, op. 17, Sz 67, BB 75 – improvizációkkal
Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla improvizációi

Szakcsi Lakatos Béla – zongora

Szakcsi Lakatos Róbert – zongora
Presser Gábor – zongora, ének
Falusi Mariann – ének

Közreműködők:
Budapesti Vonósok
Kelemen Kvartett

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/szakcsi-lakatos-bela-bachtol-a-bluesig-2017-12-10_19-30-bbnh

Interjú Szakcsi Lakatos Bélával a Müpa Magazin legutóbbi lapszámának 44-45. oldalán: https://www.mupa.hu/media/mupa-magazin

Forrás: Müpa