Szerző: Tóth Judit Nikoletta
A 20. század magyar irodalmi alakjai közül ismert Mészöly Miklós írónak és Polcz Alaine pszichológus, tanatológus feleségének, közel öt évtizedet átölelő, több mint 700 levélből álló gondolat- és érzelemváltását tartalmazó levelezését szeptemberben, Nagy Boglárka sajtó alá rendezésében jelentette meg a Jelenkor Kiadó.
A kötet alapjául szolgáló levelezést – hagyatékuk részeként – a házaspár még életében, 1998-ban helyezte letétbe a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában. Az összesen 744 darab levelet és rövid üzenet tartalmazó, regényként is olvasható, kronológikus sorrendben közölt teljes levelezés a háztartási üzeneteken kívül a kötetbe került. A ceruzával írt, elhalványodott, sokszor boríték nélkül megőrzött levelek rekonstruálásánál – és erre sokszor társa is viccesen vagy számon kérően utalt – Polcz Alaine olvashatatlan, kapkodó kézírása is nehézséget okozott, de a végeredményként létrejött, közel 900 oldalas, lábjegyzetekkel, névmutatóval és képekkel is ellátott kötet az érintettek munkásságát nem ismerők számára is hiteles olvasási élményt ígér.
A szerelem, a párkapcsolat úgy illik, két ember egymásra irányuló magánügye legyen. Így eleinte, a még készülő kötet beharangozása idején, saját kíváncsiságomnál is erősebb volt ellenállásom azzal kapcsolatban, hogy az általam munkássága okán, ismeretlenül is mélységesen tisztelt Polcz Alaine és író társa, Mészöly Miklós levelezése által a köztük lévő intim szféra is napvilágra kerül. Mivel a házaspár nem korlátozta a hagyatékukhoz történő hozzáférést, a levélciklus nem csak érzelmi szempontból, de életterük, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszakára tett utalásaik tekintetében is cenzúrázatlanul kerül az értő olvasó kezébe. A kettejük, időrendbe szedett, de nem harmonikusan eloszló levélváltásaiban az egymáshoz fűződő érzelmi és sokszor praktikus viszonyulása mellett a saját rokonaikon és olvasmányélményeiken túl, olyan jelentős és ismert közéleti kortársakra tesznek utalást, mint Weöres Sándor, Károlyi Amy, Vágó Márta, Ottlik Géza, Mándy Iván, Pilinszky János vagy Soros György. A két, a szabadságot és egymást mindennél jobban vágyó ember egymáshoz és az adott korszakok politikai berendezkedéséhez fűződő viszonya által keletkezett hatás az egész kötetet végigkíséri. Feltárja magánemberi viszonyaikat és a kádári Magyarországon betöltött közéleti szerepeiket, megnyilvánulásaikat, cselekedeteiket is.
A kötet, a levelezéseken túl Nádas Péter: Bármi jő című esszéjét is tartalmazza. Kortárs írónk nagyon jó barátként, belülről, mégis külső szemlélőként ábrázolja, mondhatni velük együtt éli meg ennek a „valamirevaló szerelemnek” a „véres”, „gyilkos” fázisait is. Nádas Péter szubjektív objektívén keresztül mindkét felet szerető és tisztelő módon nyilatkozik meg arról a találkozásról, amit Ő maga „az eleve elrendelés művének” nevez:
„Alaine nagyon erős és nagyon önálló lény volt. Egy szabad ember. Egyedül is teljes. Aki a szabadságát legfeljebb a másik szabad emberért adja fel. Hiszen Miklós is feladta érte. Kölcsönösen feladták egymásért. S így aztán Miklós egyetlen méltó párja Alaine lett és maradt a világegyetemben.”
A két szabad, alkotó és önálló ember találkozása, egymásra gyakorolt hatása, a fennmaradt leveleik kötetbe rendezése által mára bizonyos szempontból „csupán” letehetetlen olvasmányélmény maradt. A II. világháborút túlélő, már elvált, tudományos munkát végző súlyos beteg feleség és író férjének távolléteik alatt kirajzolódó érzésvilága azonban bármelyikünké lehet. Vívódásaik, féltékenységeik, összecsapásaik és azok testi, lelki, szellemi síkú megnyilvánulásai ugyanis örök érvényűek. Megélni őket lehetséges, túlírni az általuk ábrázolt módot nem csak szemtelenség, de lehetetlenség is. Álljon itt tehát néhány gondolat ízelítőül tőlük, pontosan idézve, de szándékosan kihagyva – hiszen a lényeg szempontjából mellékes -, hogy kinek a tollából (Polcz Alaine vagy Mészöly Miklós) fakadt:
„Egyszer tévedj, hogy hihessem, közönséges halandó vagy te is. Ó mily nehéz kiválasztottak között élni.”
„Kellesz a magányomhoz is, az üres perceimhez, s a termékeny óráimhoz, s ha adódik bosszúság – hát ahhoz is. Nincs mérték, önbizalom bennem Nélküled.”
„Kincsem, leveled épp most érkezett. Még szófejtem. De annyit már most tudok, elvágyakoztál utánam (ne tagadd én is utánad!) – de: úgy mennék, s mégis gondolkodom.”
„Erre jut eszembe más valami, melegséget érzek, nem a hőségtől, sem nem a nadrágomban – ámbár -, és szeretnék beszélni veled. Szóval, mintha mégis összetartoznánk. Bizonytalan, azaz bizony most nem „szerelmi”, nem „vágy”, nem én feléd, mert nagyon kimerült vagyok. Csak annyi élménnyel vagyok tele és pontosan Neked volna jó elmondani.”
„Lelkem, sietek, most nyakamra fut a nap. Veled álmodtam, eltűntél, senki nem tudta hova, s én kerestelek ijedten – hiába. Tűnődj rajta, s gyere mielőbb. Leírhatom? Hiányzol, s szeretlek. Elnézést gyengeségemért.”
„Édes Kincs, olyan nagyon kicsike kicsi pont vagyok, hogy muszáj ilyen pici betűkkel írni.”
„Bogár – irtózatosan nyugtalan lettem -, mintha küldtél volna, mikor tartani szerettél volna. Valami nagyon sűrű van a levegőben – s érzed.”
„Kincsem, nagyon szép itt, de azt hiszem ez a táj két embernek való. Az ösvényeken, tisztásokon mindig csodálkozom, hogy nem jössz sehol.”
„S legközelebb beszélgessünk végre, s ne csak disznóról és egyebekről.”
„Kincsem, ma szerda van, s ez a negyedik levelem, amit írok neked. Eddig egyet sem kaptam tőled. Ha azt írnám haragszom, nem hinnéd el. De nyugtalan vagyok, s ez rosszabb mint haragudni.”
„Végre eljutottam odáig, ha jól mulatok idegenek között, vagy hivatalos-baráti hangulatban ülök valakivel, már alig van az a bizonyos „zavaró” érzésem, hogy Nélküled teszem! (Vagy tettem.) Persze közben meghatódom, hogy még te erősködsz, hagysz engem itt pihenni, boldog lenni. Mert nagyon jól vagyok. Kívül-belül. Magammal és a világgal. … Mégse lesz együtt???”
Mészöly Miklós, Polcz Alaine
A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 – 1997, Jelenkor Kiadó