Dollár Papa Gyermekei New Yorkban, Otthon és a Trafóban!

A Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás nevével fémjelezett Dollár Papa Gyermekei társulat Otthon című előadása meghívást kapott a New York-i Rehearsal for Truth fesztiválra. Az előadás Közép-Európa legkiválóbb színházi produkciói között lesz látható a manhattani Bohemian National Hallban szeptember 27-én.

Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Az Otthont 2014-én májusában mutatta be a Trafó, az intézmény a közönség nagy örömére azóta is műsoron tartja az előadást, ami a temesvári EuroThalia Fesztiválon is vendégeskedett 2016 októberében.  A produkció a társulat Család trilógiájának második része, melynek három előadását (Szerelem, Otthon, Gyermek) nem egy összefüggő történet, hanem az azonos téma és a hasonló színházi eszköztár köt össze. Családi kapcsolatokat és viszonyokat mutat be kegyetlen őszinteséggel és kendőzetlen természetességgel mindhárom előadás. A trilógiának nemcsak a második darabja váltott ki nemzetközi érdeklődést: tavaly szeptemberben a harmadik, Gyermek című előadás kapott meghívást Oslóba, a Nemzetközi Ibsen Fesztiválra.

A magyar közönségnek sem kell nélkülöznie a társulatot idén ősszel, hiszen a Gyermek és a Tágra zárt szemek próbája című előadások továbbra is repertoáron maradnak a Trafó stúdiójában, Láng Annamáriával, Terhes Sándorral és Rába Rolanddal.

A társulat első nagyteremi produkciója, a Csehov is szerepel a Kortárs Művészetek Háza őszi műsorán. Az előadás Staféta pályázatot nyert, bemutatása után elismerő kritikák tengerét generálta és bekerült az idei dunaPart4 Kortárs Előadóművészeti Plaform programjába is. A produkció kortárs köntösbe öltözteti és újragondolja az orosz drámaíró klasszikus darabjait, Sárosdi Lilla és Für Anikó főszereplésével.

Ezzel nem ér véget a társulat nagytermi produkcióinak sora, legújabb bemutatójuk október 18-án lesz: Denis Diderot regényét, Az apácát állítják színpadra Ördög Tamás rendezésében, Magyarországon először, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. Az ősbemutatóban Kiss-Végh Emőke mellett Stork Natasa, Szalontay Tünde, Urbnonvits Krisztina, Cuhorka Emese és Hód Adrienn lépnek fel. 

Megrendelhető előadásuk, az Ibsent a nappalimba! (Hedda Gabler) október folyamán a 200. alkalommal lesz látható.  A Je Suis Belle-lel közösen létrehozott Bovary Emma pedig hosszú szünet után novemberben ismét visszatér, hogy egy kis életet vigyen a Párisi Udvar kihalt falai közé.

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza