Újabb falfestmény Budapesten, ezúttal Újbudán

Christian Böhmer – művésznevén „Mr. Trash” – a ’90-es években graffitisként kezdte pályáját Kölnben. Autodidakta módon, egy a klasszikus portrékon alapuló, saját művészeti formát fejlesztett ki. Böhmer német urban art művész leginkább figurális alkotásairól ismert. Legújabb, „papírzacskós” sorozatát évek óta nagy érdeklődés övezi Németországban. Az idei Színes Város Budapest Fesztiválra is ebben a szellemiségben tervezett a művész.

© Farkas András

A papírzacskók a fejeken nem csupán Böhmer védjegye és stílusának ismertetőjegye. A fejek eltakarása által személyteleníti a modellt, így egységesen érvényesíti mindenkire. A társadalmi-, és morális problémák foglalkoztatják, ezeket állítja fókuszba alkotásain, melyek gondolatindítóként szolgálnak. A budapesti falfestményen a mai korszellem egyik legnagyobb problematikáját dolgozza fel, a társas interakciók fontosságának háttérbe szorulását a fiatalok körében. Ha a gasztronómiáról gondolkozunk, első asszociációink egyike a közös étkezés, a jó hangulat, az egymással való idő eltöltése, a beszélgetés, a társaság. Az alkotásokon egy terített asztal jelenik meg, amely két főre lett előkészítve, várva a társat. A fiatal modellek azonban egyedül vannak, a virtuális világban élnek, magányosan. A 180 m2 nagyságú alkotás a Rákóczi híd budai hídfőjénél, a Kopaszi-gátnál látható.

© Farkas András

© Farkas András

Forrás: Színes Város Budapest Fesztivál