5. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálé, 2017. szeptember 26 – október 3.

KORTÁRS TÁNC, BUTOH, PERFORMANSZ, TÁNCFILMEK, WORKSHOP, FILOZÓFIA

Budapest // Nemzeti Táncszínház, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria,

Pécs // Zsolnay Kulturális Negyed

A 2009-ben Butoh Fesztiválként indult program, ma a régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató, a két kontinens közötti művészeti együttműködéseknek teret adó programmá nőtte ki magát.

A biennálé szervezőjének, az Érintéspont Művészeti Alapítványnak és igazgatójának, Bataritának kiemelt célja, hogy Magyarországon és lehetőség szerint a régióban is bemutassa a Távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait, elősegítse a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését, a közös munkát Kelet-Európa és a Távol-Kelet között.

A kezdetben a butoh (japán avantgárd) előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban, évről-évre fokozatosan megjelentek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, de a butoh filozófiáját tükröző előadások, kortárs tánc produkciók és performansz akciók is, ezért a biennalé neve előbb Itt van Japán, majd BODY.RADICAL lett.

Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálé idén először turnézik Magyarországon, Pécsett, Európa 2010-es kulturális fővárosába tesz látogatást, ahol a Zsolnay Kulturális Negyed ad teret a programnak. A budapesti előadások a Nemzeti Táncszínház jóvoltából a Várkert Bazárban lesznek, de a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Galéria is izgalmas események helyszínéül szolgálnak majd. A Japánból, Koreából, Hong Kongból meghívott produkciók hagyományos színházi keretek között és különleges tér-specifikus helyszíneken kerülnek bemutatásra. A fesztiválra látogatók az idei programban is határokat feszegető, radikális, fizikai, ugyanakkor erős érzelmi töltettel bíró előadásokat láthatnak, melyek esetenként tradicionális gyökerekből merítenek, inspirálódnak.

Az 5. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálén fellép NAKAJIMA Natsu Japánból, aki a ma élő legidősebb női butoh táncos, a műfajt alapító Hijikata egyik legfontosabb táncosa. Melette az Akram Kham társulatából kilépett koreai kortárs koreográfus LIM Set Byeol és társulata, a hong kongi sztár ONG Yong Lock és honfitársai, a forradalmian újító greenmay és YIP Paul, továbbá két fiatal japán tehetség, WATANABE Harauka, aki Ázsiában és Európában is több koreográfus verseny győztese és SHIMOJIMA Reisa szintén több díj birtokosaA bemutatókat minden este közönségtalálkozó követi.

A biennálé egy új tér-specifikus darab megteremtésének és bemutatásának lehetőségét is biztosítja, magyar és hong kongi művészek koprodukciós munkájaként létrehozva.

A színházi térben előadott alkotások mellett a biennálé talán legkülönlegesebb programja a szombat délután zajló Hopp Kert Show, melynek keretében a fesztivál művészei öt helyszín-specifikus performanszot adnak elő a két éve újjászületett kertben és mindezek mellett látogatható lesz a múzeum aktuális kiállítása is.

Az előadások mellett a három napos workshop programon, világhírű mesterek tudásában merítkezhetnek meg az érdeklődők. NAKAJIMA Natsu butoh táncot tanít,  ONG Yong Lock strukturált improvizációt vezetve egy előadást hoz létre a résztvevőkkel.

Az idei filmvetítés anyagát a 2016-ban elhunyt MUROBUSHI Ko mester életművét, filozófiáját feldolgozó tokiói Ko Murobushi Archivum biztosítja, WATANABE Kimiko jóvoltából. Murobushi a 2009-es indulástól 2013-ig meghatározó arca, előadója volt a fesztiválnak, életében a legjelentősebb butoh mesterként, koreográfusként tartották számon. A munkájához kapcsolódó filozófiáról és a kortárs japán tánc filozófiájáról ISHII Tatsuro, tokiói professzor A Perspective On Japanese Contemporary Dance című előadása ad majd bővebb képet.

A fesztivál életében először, de remélhetőleg nem utoljára került Pécs a turné programba. A BODY.RADICAL-on fellépő országok mind képviseltetik magukat, a Biennálé igazi eszenciája utazik az egykori Európai Kulturális Fővárosba.

Program:

Szept. 26-28. | Magyar Nemzeti Galéria, Stúdió

10:00–13:00 Workshop
NAKAJIMA Natsu (J): Butoh
14:00-17:00 Workshop
ONG Yong Lock  (HK) : Strukturált improvizáció

Szept. 29.| Budapest, Nemzeti Táncszínház – Várkertbazár

18:00-20:00 Filozófiai előadás, Filmvetítés
WATANABE Kimiko (J), ISHII Tatsuro (J)

20:30-21:30 Előadás
NAKAJIMA Natsu  (J)

21:45-22:15    Közönségtalálkozó

Szept. 30.| Budapest, Nemzeti Táncszínház – Várkertbazár

20:00-22:00 Előadások
LIM Set Byeol (KOR)
ONG Yong Lock / Unlock Dancing Plaza  (HK)
greenmay -YIP Paul  (HK)
WATANABE Haruka (J)
SHIMOJIMA Reisa (J)

22:15-22:45    Közönségtalálkozó

Okt. 1. | Budapest, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Kertje 

14:00-17:00 | Hopp Kert Show
LIM Set Byeol (KOR)
WATANABE Haruka (J)
SHIMOJIMA Reisa (J)
ONG Yong Lock / Unlock Dancing Plaza  (HK)
greenmay -YIP Paul  (HK) – KALMÁR Ákos – KOVÁCS Emese (HK-H)

Okt. 3. Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed 

18:00–20:00 | Filozófiai előadás, Filmvetítés:
WATANABE Kimiko, ISHII Tatsuro (J)

20:30 – 21:30 | Előadások
LIM Set Byeol (KOR)
SHIMOJIMA Reisa (J)
greenmay – YIP Paul  (HK)

21:45-22:15 | Közönségtalálkozó

Szervező: Érintéspont Művészeti Alapítvány

Kiemelt szakmai partner: Nemzeti Táncszínház

Együttműködő partnerek: Zsolnay Kulturális Negyed, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Arts Council Korea, Japán Alapítvány, EU-Japan Fest, Hong Kong Arts Development Council, Arts Council Tokyo, Hilton Budapest, Ko&Edge, Ko Murobushi Archive, K-Kunst, Yokohama Dance Collection, Yokohama Arts Foundation, Yokohama Red Brick Warehouse Nuber 1

Forrás: Nemzeti Táncszínház
, ,