GARÁZSBANDA bemutató a Színházak Éjszakáján! – koncertszínház – 2017. szeptember 16., október 8., 19.00

A Dekk by Dumaszínház legújabb produkciója olyan kamaszokról szól, akik rockbandát alapítanak, és arról ábrándoznak, hogy egyszer eljutnak a világ nagy rockszínpadaira, ahol majd százezrek tombolnak előttük. Ám egyelőre ők tombolnak, és az egymás idegeit cincáló fiatalok útja – ahogy azt Vinnai András, a darab írója és egyik szereplője nagyon plasztikusan megfogalmazta – „a teljes ismeretlenségből a tökéletes feledésbe tart.”

© Büki László

Minden legendás rockzenekar egy garázsban kezdte. A zenészek valamennyien ugyanazt az álmot látták: a garázskapu kitárul, és ők meg sem állnak a Wembley stadionig… vagy legalább a pesterzsébeti Csili Művelődési Központig.

Petya, Zotyesz, és Bandy, a három pattanásig feszült kamasz Pesszárium és egyéb néven rockbandát alapít. Húrokat tépve, egymás idegeit ráncigálva próbálnak kikecmeregni a kamaszkor gyötrelmeiből. Szűk nacikba töltött világfájdalom. Lázadás bármi ellen. Átgondolatlan tetoválások. Tivornya egyetlen sörrel. Fellépések bárhol, bármi áron. Célszerű dallamok.

Egy korszakalkotó zenekar útja a teljes ismeretlenségből a tökéletes feledésbe! Koncertszínház olyan legendás zenekarok dalaival, mint az Épületegyüttes, a Dallamkirályok vagy az Acéldelfin.

© Büki László

Író: Vinnai Bandy

Zene és dalszövegek: Bonsai Boy

Játssza és rendezte: Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András

Technikus: Regele Csanád, Gere Gábor

Rendezőasszisztens és produkciós munkatárs: Kiss Réka Judit

Produkciós vezető: Mattyasovszky Zsolnay Bálint

A Garázsbanda című darabról:

VINNAI ANDRÁS, GARÁZSBANDA ÍRÓJA, RENDEZŐJE ÉS EGYIK SZEREPLŐJE: ,,A Garázsbanda négy kamaszról szól, a fiúk zenekart alapítanak, és híresek szeretnének lenni. Csakhogy mindegyiküknek van valami defektje. Egyikük például meg sem szólal egész előadás alatt, és még az sem derül ki, hogy miért. A dobos srác, akié a garázs, kicsit autisztikus jellegű, ő nem viseli el a hazugságot, még a dalszövegek költői képeit sem. Számára nincs olyan, hogy „összetörted a szívem”… Hiszen a szív egy darab hús, azt nem lehet összetörni… Van aztán két gitáros, Petya és Bandy, ők meg azért kakaskodnak, hogy ki legyen a szólógitáros. Pont úgy, mint a kisfiúk, amikor fociznak, és azon versengenek, hogy ki legyen a csatár. A kamaszok tehát egymás idegeire mennek, de azért sokat próbálnak a garázsban, mert a világhírről álmodoznak. Közben kapkodnak össze-vissza és az ismeretlenségből a teljes feledés felé tartanak.

A darab műfaja egyébként koncertszínház, lesz benne sok zene, aztán, hogy a Pesszáriumból lesz-e valódi zenekar, azt nem tudjuk. Semmi sem lehetetlen.”

A szereplők zenész múltjáról:

VINNAI ANDRÁS: ,,Középiskola után nekünk is volt egy Vörös brigádok nevű ska zenekarunk, Republic számokat dolgoztunk fel, és egyetlen fellépésünk volt, amire anyámék eljöttek. Ha jól emlékszem, nem is nagyon volt ott más.”

JANKOVICS PÉTER: ,,Kiskoromban rövid ideig csellóztam, később autodidakta módon tanultam gitározni. Aztán lett igazi gimis zenekarunk is, amelyben doboltam. És persze mi is egy garázsban próbáltunk, készültünk a különféle kocsmai meg tornatermi koncertekre. Az utolsó gimnáziumi zenekaromat úgy hívták, hogy Híradó, és fogalmunk sem volt arról, hogy milyen a mi zenei stílusunk. Amikor egy falusi fellépésen a punkok kezdtek gyülekezni a nézőtéren, akkor derült ki számunkra is, hogy punkzenét játszunk.”

SZABÓ ZOLTÁN: ,,Sohasem tanultam zenélni, így amikor a különféle színházi darabokban mégis ezt kellett tennem, begyakoroltam azt, amit a muzsikusok megmutattak, de fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Három éve elmentem egy dobtanárhoz, gondoltam, választok egy olyan hangszert, amiről a legkevesebb fogalmam van. És, ha azt kérdezed, mit gondolok arról, hogy ebből a színpadi zenekarból lesz-e valóságos együttes, akkor azt mondom: ha tetszik a közönségnek, amit csinálunk, akkor én nem is bánnám.”

www.juranyihaz.hu

Forrás: JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház
,