Különleges programokkal indult az első Bartók Világverseny és Fesztivál

A hivatalos sorsolás alapján az elődöntőket a 47. sorszámú, japán Tategami Mai kezdi az után, hogy 2017. szeptember 9-én 44 versenyző érkezett az első Bartók Világversenyre és Fesztiválra. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által szervezett rendezvénysorozat nyitónapján rendhagyó zenei és történeti programok sora várta a közönséget.

© Zeneakadémia / Ancsin Gábor

„Bartóknak a Zeneakadémián vannak a gyökerei, hiszen alma matere volt. A Fesztivál Bartókhoz, a zeneszerzőhöz, a népzenekutatóhoz és a zongoraművészhez egyaránt kötődik. Kiegészítő programokkal is várjuk az érdeklődőket a verseny mellett, mindez még színesebbé teszi a rendezvénysort” – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora. „Megtiszteltetés, hogy világhírű művészekből állhatott össze a verseny bírálóbizottsága” – tette hozzá, majd hivatalosan is megnyitotta a Világversenyt. Salvatore Accardo, a zsűri elnöke várakozásairól beszélt: „óriási élmény lesz a következő 10 napot együtt tölteni a zsűri tagjaival”. Felhívta a figyelmet Bartók hegedűre írt műveinek jelentőségére, és nyomatékosította Budapest város fontosságát a hegedűs társadalom világtérképén.

© Zeneakadémia / Ancsin Gábor

A Világverseny elsőként játszó versenyzője nevét a legfiatalabb hegedűs, a mindössze 17 éves Elias David Moncado húzta ki: e szerint szeptember 10-én, vasárnap 14 órakor Tategami Mai japán versenyző lép először színpadra. A sort az ABC-sorrendben utána következők folytatják, majd az ABC elölről kezdődik. A magyar versenyzők közül Varga Oszkárt vasárnap délután, Homoki Gábort és Kocsardy Nicolette-et vasárnap este, Langer Ágnest és Nyári Lászlót pedig hétfő délután hallgatja meg a zsűri és a közönség. Az elődöntő pontos sorrendje ide kattintva olvasható.

A 2017-es Bartók Béla világverseny és fesztivál keretén belül Bartók életének fontosabb állomásait bemutató túrán vehettek részt az érdeklődők. © Zeneakadémia / Ancsin Gábor

Délelőtt a Bartók Budapestje városnéző emléktúrán Stachó László, a Zeneakadémia és az SZTE Zeneművészeti Karának oktatója és kutatója vezette be a látogatókat a 20. század legnagyobb magyar zeneszerzőjének világába, beszélt tanáraihoz, később zenész és tanár kollégáihoz, valamint növendékeihez fűződő kapcsolatáról.  Ezt követően a Bartók túra a zeneszerző – egy korábbi városközponti lakhelyének érintésével a Szilágyi Dezső téren –Csalán úti otthonában folytatódott, ahol a leghosszabb ideig élt Budapesten. A látogatók megtekinthették a zeneszerző személyes, külön az ő megrendelésére készült körösfői bútorait és népdalgyűjtő útjairól hazahozott tárgyait, emlékeit.

2017.09.09. Liszt-kukacok Akadémiája © Zeneakadémia / Adrián Zoltán

A Világverseny alkalmából szervezett, rendhagyó Liszt-kukacok foglalkozásokon 6-12 éves gyermekek ismerkedtek a népdalkutató és zeneszerző Bartók Bélával, oldottak meg Bartók Béla zongoraműveivel készített játékos feladatokat és vettek részt zenedráma foglalkozáson, amelyen Bartók Béla A fából faragott királyfi című táncjátéka elevenedett meg.

A sorsolás után minikoncertek kezdődtek a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének hallgatóival, valamint a Kamarazene Tanszék és a Népzene Tanszék közreműködésével.

Forrás: Zeneakadémia