Cine-koncert két felvonásban – A Kaliforniai álom Budapesten

Az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikere, a La La Land, azaz a Kaliforniai álom egy egészen különleges és nagyszabású produkcióval érkezik Magyarországra! A nézők millióinak szívét megérintő alkotás felejthetetlen zenéje élő nagyzenekari kísérettel kerül előadásra, miközben az óriáskivetítőn futó filmet eredeti angol hanggal, magyar felirattal élhetjük majd újra október 12-én a Sportarénában!

A tavaly decemberi premier óta páratlan sikereket elérő, Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével készült film gyakorlatilag azonnal magáénak tudhatta mind a közönség, mind a kritikusok elismerését, ezt pedig mi sem jelzi jobban, hogy az alkotás többek között hét Golden Globe-, hat Oscar- és öt BAFTA díjat is magáénak tudhat, a nézők rajongása pedig csakis szuperlatívuszokban fejezhető ki.

A fenti rajongás oka pedig nem csak maga a történet, hanem a film hibátlan és varázslatos zenei világa, amely szinte azonnal magával ragadja a nézőket és egy csodálatos ritmus- és dallam utazásra viszi a La La Land világába!

2017 őszén pedig ennek a páratlan kalandnak lehetünk személyesen részesei a Budapest Sportarénában, ahol a rangos Óbudai Danubia Zenekar és a nem kevésbé zseniális Modern Art Orchestra élő nagyzenekari kísérete mellett láthatjuk újra Damien Chazelle fantasztikus művét!

Jegyek: https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=48347

Videós ajánló: http://indavideo.hu/video/A_La_La_Land_Budapesten_-_Cine-koncert_ket_felvonasban

Cine-koncert két felvonásban
A Kaliforniai álom Budapesten
(október 12., csütörtök, 20.00 – Papp László Budapest Sportaréna)

Forrás, fotó forrása: Papp László Budapest Sportaréna