Klasszikus szeptember – Koreai Kulturális Központ

A Koreai Kulturális Központ szeptemberi programsorozata igazi különlegességeket sorakoztat fel a klasszikus kultúra rajongói számára.

Szeptemberben az iskola-, a színházi évadkezdés, valamint az őszi fesztiválok előzeteseként komolyzenei koncertek, életműkiállítás és általános koreai kulturális és társadalmi tudásanyagot kínáló rendezvénysorozat kínál lehetőséget megismerkedni, újra-ismerkedni a különböző műfajokkal, koreai köntösben. Az alábbiakban három rendezvényt szeretnénk figyelmükbe ajánlani.

Zenei párbeszéd Korea és Magyarország között

2017. szeptember. 01. 19:00
Zeneakadémia, Solti terem

A koncert egy különleges együttműködés lezárása, amely repertoárjában szereplő új zeneművekben a két zeneszerző ― Lim Jiesun Dél-Koreából és Tihanyi László Magyarországról ― közösen fedezi fel az egymás kultúrájának zenei hagyományaiban rejlő lehetőségeket, túllépve azok határain. Lim Jiesun a Tavaszi szél vizet áraszt magyar népdal elemeit felhasználva komponál, míg Tihanyi László egy koreai dal és egy 18. századi kínai egyházi ének zenei rendszerét használja saját zeneművében.

Azzal a nem titkolt szándékkal teszik ezt, hogy lebontsák azt a zenei struktúrát, mely beágyazódott mindkét ország népi hagyományaiba, majd újraépítsék azt posztmodern zenei eszközökkel, így a néphagyomány új minőségben és kontextusban jelenik meg, mely ezáltal felül tud emelkedni a kulturális határokon.

Program
Dohnányi: cisz-moll fuvola-zongora szonáta, op. 21
Weiner: Farsang, op. 5
Tihanyi László: Távoli hegyek éneke (premier)
Jiesun Lim: Egy idegen Budapesten (premier)

A zeneművek előadója a 2014-ben alakult és az újszerű kamarazene iránt rendkívül elhivatott Weiner Ensemble magyar kamarazenekar.

Előadók: Weiner Ensemble: Baksai Réka (hegedű), Bán Máté (fuvola), Dani Imre (zongora), Jámbor Janka (cselló), Pálfi Csaba (klarinét)

Szervezők: Hwaum Kamarazenekar, Koreai Kulturális Központ

Lee Chul Soo – Madarak felröppenése
Koreai fametszet kiállítás

Megtekinthető: 2017. szeptember 8. – november 3.
Helyszín: Koreai Kulturális Központ

2017. szeptember 8. és november 3. között tekinthető meg a Koreai Kulturális Központban Lee Chul Soo Madarak felröppenése című fametszet kiállítása. A tárlaton a művész 1990 és 2017 között készült hatvan metszetét tekintheti meg a közönség, melyek legmarkánsabb jellemzői az erőteljes egyedi stílus, tömör költőiség és impresszív képiség.

A kiállító művész

Lee Chul Soo munkássága az 1980−as években kezdődött, amikor mint autodidakta művész, kapcsolódott a Minjung, azaz népi festészeti mozgalomhoz, amely mozgalom célkitűzése az 1980−as Gwangju−i vérengzés nyomán a művészet nyelvén kifejezni társadalmi kritikájukat a diktatúra és az amerikanizáció ellen a demokratikus értékek érdekében. A természet, a parasztok és munkások ábrázolásai, az éles társadalomkritika jellemezte műveiket. Lee Chul Soo a Minjung Művészeti Forradalom meghatározó alakjaként egyre több elismerést kapott szakmai körökben. A kilencvenes évektől művészetében egyre erőteljesebben köszön vissza zen és buddhista hagyományok mentén a spiritualitás, valamint a mindennapi élet történéseire meditatív szemlélettel való rácsodálkozás. 2016-ban a svájci Bázelben, 2017 májusában az oroszországi Szahalinon, júliusban az egyesült államokbeli Seattle-ben nyílt kiállítása. Szeptemberben Budapesten mutatkozik be nagyszabású vándorkiállítása, melyet a tervek szerint 2018 végéig Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban is megtekinthet az európai közönség.

Jelen kiállítás a 2016-ban bemutatkozó IMAGING KOREA – Embereken, tájakon és időn túl címmel bemutatkozó utazókiállításhoz hasonlóan a magyarországi Koreai Kulturális Központ szervezésében valósul meg.

Munka és meditáció—Lee Chul Soo kiállításáról

“Lee Chul Soo koreai képzőművész alkotásai őrzik a keleti művészeti hagyományokat, miszerint a fehér háttérre absztrakt vonalakból formálja képeit és egészíti ki azokat a kép felületén megjelenő, a képek szerves részét képező verseivel. Lakonikus, lényegre törő ábrái és kifejező versei rokoníthatók a Zen buddhista meditációs gyakorlatként is használatos képi műfajokhoz, ezzel tudatosan is vállalva a rokonságot.

A koreai táj, a benne dolgozó apró emberi figurák a keleti művészetre jellemző, a táj és ember kapcsolatának azt a viszonyát mutatja be, ahol az ember a táj szerves része, apró és személytelen, de mégis a fenséges egészébe tartozó, és kivételezett helyzetet élvez, amennyiben ráérez természet és ember egységére.

Buddhizmus, népi művészet, a munka becsülete és a természet és ember kapcsolatának szoros összefüggései egyetemes gondolatok, amelyek Lee Chul Soo műveinek egyszerű és pontosan találó kifejezésmódja miatt a Koreát nem olyan jól ismerő néző számára is fontos üzeneteket hordoznak.

Már−már a karikatúra határait súrolják: filozofikusak, szellemesek, és nagyon mély emberi tapasztalatokat jelenítenek meg. Semmi felesleges vonal, minden a helyén van, ahogy a meditáció nyomán megszűnnek a felesleges gondolatok és csak a lényeget látjuk, tisztán és világosan.” (részlet dr. Mecsi Beatrix, az ELTE tanszékvezető egyetemi docensének méltató írásából)

A Koreai Szimfonikus Zenekar koncertje

2017. 09. 27. 19:30
Zeneakadémia, Nagyterem

A Koreai Szimfonikus Zenekar, mely egyike a vezető zenekaroknak Dél-Koreában, idén szeptemberben debütál Magyarországon a Zeneakadémia Nagytermének színpadán.

A Szöuli Művészeti Központ állandó zenekara, az összesen 100 főből álló, két szerződött zeneszerzővel is rendelkező és évi több mint 90 koncertet maga mögött tudó Koreai Szimfonikus Zenekar azon dolgozik, hogy a koreai komolyzenét kiemelje az elmúlt 30 év állóvizéből, mind hazai, mind külföldi közönség előtt. Ami megkülönbözteti őket a többi zenekartól, az a széles körű művészeti munkásságuk és aktivitásuk. Állandó koncertjeik és a Szöuli Művészeti Központban tartott speciális előadásaik mellett, a zenekar évente több mint 40 balett és operaelőadáson működik közre, azóta, hogy többek között a Koreai Nemzeti Operaházzal, a Koreai Nemzeti Balettel és a Koreai Nemzeti Kórussal dolgozik együtt. Folyamatosan repertoárjuk kibővítésén fáradoznak, ezzel egy egyedülálló hazai hírnevet elérve a balett- és operaművészet terén is.

Koncertjük bepillantást enged az érdeklőknek a kortárs dél-koreai komolyzenei életbe.

Program
Liszt: Les Préludes,
Mendelssohn: E-moll hegedűverseny, Op. 64.
szünet
Csajkovszkij: 5. e-moll szimfónia, Op. 64.

Közreműködik: Koreai Szimfonikus Zenekar, Christel Lee (hegedű)
Vezényel: Chi-Yong Chung
Szervezők: Koreai Szimfonikus Zenekar, Koreai Kulturális Központ
Jegyár: 1200 Ft, 1700 Ft, 2800 Ft, 3900 Ft

Jegyvásárlás:
http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/koreai-szimfonikus-zenekar-20170927-1930
https://www.jegy.hu/program/koreai-szimfonikus-zenekar-82346

K Culture Academy 2017

A Koreai Kulturális Központ 2017-ben megújult K Culture Academy sorozattal jelentkezik, ahol az érdeklődők megismerhetik a koreai kultúra különböző területeit, és elmélyülhetnek azokban egy interaktív, 10 héten keresztül tartó kurzuson át. A tanulók első kézből, meghívott szakértő előadók segítségével ismerhetik meg a tradicionális és modern koreai kultúrát és művészeteket, ezzel elmélyítve Koreával kapcsolatos tudásukat, bővítve érdeklődési területüket.

Dátum: 2017. szeptember 5. – november 7. (10 hét)
Időpont: 18:30 – 20:30 (kivéve október 7-én)
Helyszín: Koreai Kulturális Központ, MOM Kulturális Központ és Opus Jazz Club

A sorozatot 2017. szeptember 5-én H.E. YIM Geun-hyeong, Korea Magyarországi nagykövete nyitja meg.

A részvételre vonatkozó szabályok:
– Korea és a koreai kultúra iránti érdeklődés
– csak 16 éven felülieknek!
– Azoknak a tanulóknak, akik az első három hétben kétszer hiányoznak, be kell fejezniük a kurzust, és helyüket át kell adniuk a várólistán szereplő társuknak.
– Azok a tanulók, akik a kurzus 80 %-át teljesítik, oklevelet kapnak a 10 hetes tanfolyam végén. Azok, akik háromszor vagy többször hiányoznak, nem kapnak oklevelet.

Jelentkezni a www.koreaikultura.hu oldalon az esemény linkje alatt megtalálható jelentkezési lap beküldésével lehet a koreaikultura@koreaikultura.hu email címen, a tárgyban feltüntetve: K Culture Academy 2017.

Jelentkezési időszak: augusztus 14. (12:00) – szeptember 1. (12:00)

Forrás: Koreai Kulturális Központ
,