„A geometria eleve ambivalens jelenség: csak fejben létezik, mindenfajta megjelenítése modellként értelmezhető, illetve építhető.”
A VILTIN Galéria évadnyitó kiállításán MEGYIK János Kossuth-díjas képzőművész legújabb művei kerülnek bemutatásra.
Megyik művészetének lényegét a független, szubjektív, költői geometria jelenti. Az újgeometria jeles képviselőjének munkáit – a fenti gondolata értelmében – a táblakép struktúrájának modellezése, a transzformáció, a rajz szeretete, a forma és az anyag által inspirált állapot rögzítése jellemzi.
Kutatásai sajátosan az euklideszi geometriára épülő perspektivikus kép transzformációjából indulnak ki: akár Paolo Uccello, vagy Leonardo táblaképeinek szerkezetét analizálja, Megyik a projektív geometria elvei szerint értelmezett rajzai alapján készíti térkonstrukcióit.
Az 1970-as és az 1980-as években a kutatásait pálcából, illetve monumentális fagerendából felépített műveiben valósította meg. Saját megfogalmazása szerint, a képek modelljeit készítette el, amelyeket valójában térbeli geometrikus rajzoknak is tekinthetünk. Ezeket a konstrukciókat azután fényérzékeny papírra helyezve és megvilágítva hozta létre emblematikus fotogramjait. Ezzel az újabb transzformációval ismét kétdimenziós képeket alkotott, amelyek festőiségükben, absztrakcióikban geometrikus fényrajzokként is értelmezhetőek.
Legutóbbi, az 1990-es évek végétől készített korszakának fémmunkái a nyolcvanas évekbeli fotogramjaival, vagy ezek részleteivel állíthatók párhuzamba. Acélból vágott képei a korábban megkezdett modellezés hordozói, amelyek egyszerre sűrítik „rajzukban” egy modell képét és a projektív geometriai szerkesztés tovább folytatása révén, a kirajzolódó kép üres helyét. Megyik figyelme egyben a fém faktúrája felé is fordul; itt kiállított képeinek felszínén sajátos festői minőséget teremt a feketés patina felvitelével, vagy az anyag vöröses-barnás korróziójának saját céljaira való felhasználásával.
Acélképei a képzőművészet és az építészet kölcsönhatását és átjárhatóságát állítják éppúgy, mint korábbi munkái. Az alkotói folyamat azonban az elkészült térkonstrukciók keretbe rögzítésével zárul, mert a projektív geometria elvét használva úgy véli, a projektivitás érzékeléséhez szükséges a kép kerete, amely kijelöli a képi tér határait. Acéltáblái és keretei a harmónia és az egyensúly egyáltalán nem súlytalan darabjai. A dekonstrukció, mint alkotói folyamat, ezen művek esetében következetesen az anyag szélén, a valami és a semmi határán manifesztálódik.
Megyik János 1938-ban Szolnokon született. 1956-ban emigrált, a bécsi Képzőművészeti Akadémián nyerte képzését, majd 1961-ben a bécsi Iparművészeti Akadémián szerzett diplomát festészet, murális festészet és üvegablak szakon. Ezt követően nemzetközileg is ismert és elismert pályát jár be. Az 1970-es évek közepétől hazai kiállításokon is folyamatosan szerepel. 2006-ban Kossuth-díjat kap. 2007-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Képző- és Iparművészeti Osztályának rendes tagja lesz. Életműkiállítását „A kép tere” címmel a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest rendezi meg 2012-ben.
Műveit számos külföldi és hazai közgyűjtemény őrzi, köztük az Albertina Múzeum Bécs; Hamburger Kunsthalle, Hamburg; Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Kupferstichkabinett, Hamburg; Museum Liaunig, Neuhaus, Karinthia; Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest; Museum Moderner Kunst, Bécs; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Szépművészeti Múzeum, Budapest.
1997 óta leginkább a Somogy megyei Kötcsén alkot.
Megnyitó: 2017. szeptember 1. péntek, 19.00-21.
A tárlat 2017. szeptember 30-ig látogatható a VILTIN Galériában (Budapest VI., Vasvári Pál u. 1.)