Tíz év után újra lesz magyar fellépő a világ legnagyobb fesztiválján – A Recirquel 22 alkalommal lép fel az Edinburgh Fringe-en

A világ legnagyobb fesztiválja idén ünnepli 70. születésnapját, az Edinburgh Fringe Fesztiválon pedig tíz év után ismét lesz magyar fellépő. A Recirquel Újcirkusz Társulat augusztus 3. és 27. között főműsoridőben 22 alkalommal mutathatja be az erre az alkalomra átrendezett Párizs Éjjel című darabját. A Fringe-en fellépni hatalmas lehetőség, ezen a fesztiválon fedezték fel többek között Robin Williamst, Hugh Grantet, Emma Thompsont és Jude Law-t is.

Párizs Éjjel © Nagy Attila

1996-ban, az 50. fennállási évfordulóján, a Guinness Book of Records a Fringe-et nevezte meg a világ legnagyobb fesztiváljának, ami azóta sem változott. Az idén 70. születésnapját ünneplő fesztiválra kétmillió látogatót várnak, a több mint 3000 előadás és 300 fellépő közt most ismét helyet kapott egy magyar csapat is, a Recirquel. Az első magyar újcirkusz társulat az elmúlt két évben a világ legnagyobb színházaiba és fesztiváljaira kapott meghívást, tavaly első magyar produkcióként válogatták be a csapatot a CINARS hivatalos programjába, a Cirque Du Soleil világhírű kőszínházában, a La Tohu-ban pedig Recirquel előadás nyitotta az évadot.

Párizs Éjjel © Nagy Attila

„A Fringe-ben az a legnagyobb kihívás, hogy jó helyszínt kapj, hogy ne vessz el a rengeteg produkció közt. Nekünk ez elég jól sikerült, mert esti főműsoridőben léphetünk fel, a fesztivál egyik kiemelt helyszínén, a George Square-en felállított nagy sátorban” – mondta Vági Bence. A Recirquel alapító-művészeti vezetője hozzátette, a társulat életében a fesztiválon fellépni hatalmas lehetőség, mert a Fringe-en mindenki ott van, aki a szakmában számít. A világ legnagyobb színházainak és produkciós ügynökségeinek képviselői innen toborozzák a következő évek fellépőit. Igazán különös játéka a sorsnak, hogy a Recirquel alapításának gondolata éppen a Fringe-en, egy újcirkusz előadás közben fogant meg bennem – mondta Vági Bence.

Párizs Éjjel © Nagy Attila

A társulat a Fringe-re teljesen felújította az itthon 2014-ben debütált Párizs Éjjel című előadását, amely a 30-as évek Párizsának varieté világát és forró hangulatú lokáljait idézi meg. A darab címét a magyar származású világhírű fotóművész, Brassaï (eredeti nevén Halász Gyula) első albuma, a Paris de Nuit adta, és az előadást is az ő képei ihlették.  Az átrendezést követően nemcsak a jelmezek, a sminkek újulnak meg, hanem az egész előadás még fülledtebb, még „brassaisabb” lesz, és még több lesz benne az interakció a közönséggel.

Párizs Éjjel © Nagy Attila

A most felújított darab az elmúlt két évben Bogotától Párizsig a világ számos színházában aratott már közönségsikert. Tavaly másfél hónap alatt több mint 18 ezren látták az előadást Párizsban, köztük Jean Paul Gaultier világhírű divattervező, aki szerint a Párizs Éjjel volt az egyik legjobb cirkuszi előadás, amelyet valaha látott.

A Recirquel Újcirkusz Társulatról

Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat öt egész estés nagyszínpadi produkciója – Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus, illetve az Adieu! – a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig. Vági Bence és a Recirquel Társulat 2017-ben felkérést kapott a 17. FINA Világbajnokság Záróünnepségén látható monumentális produkció, a Csodaszarvas legendája, amelyben a több mint 200 artista és táncos lépett színpadra a világ 18 országából.

A Társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, új, közép-kelet-európai – magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 300 előadást tartott, amelyet több mint 150 ezren láttak világszerte.

 A magyar előadóművészeti életben az újcirkusz, mint új művészeti ág a Recirquel születésével jelent meg. A társulat állandó alkotócsoportjának célja olyan egész estés nagyszínpadi produkciók megírása, kitalálása és megvalósítása, amelyben a műhöz szerzett zene, látványvilág a cirkuszművészetet egy új, és absztrakt kifejező mozgásművészetté formálja, így létrehozva egy történetet elbeszélő újcirkusz előadást.

A Recirquel produkcióiban a klasszikus artistatechnika mellett ezért fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene. A sajátos kelet-európai cirkuszi műfaj zenei világát Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző alkotta meg. Az előadásokban továbbá nagy hangsúlyt kapnak a hazánkban még kevéssé ismert társművészeti ágak – a maszk és smink illetve a hajszobrászat alkotásai is.