Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Tizedszer nyílt tárlat a magyar származású, élete nagyobb részében Párizsban élő és alkotó szürrealista festőművész, Rozsda Endre (1913-1999) alkotásaiból a Várfok Galériában. Az egyik, a tárlat anyagában is helyet kapó festményhez: a Beavatás című képhez kötődő, mondhatni életmű-kiállítás amellett, hogy ízelítőt ad látogatóinak a művész alkotói korszakaszaiból, bevezet sajátos gondolkodás- és látásmódjába is. A festészet mellett grafikusként és fotográfusként is ismert és elismert művész alkotásai, így együtt július 29-ig láthatóak.
Rozsda Endre: Beavatás – Fotó forrása: Várfok Galéria
Az idei kiállításra a festő párizsi műterméből és magángyűjteményekből kerültek ide a képek a két alapvető, motiváló ok miatt. A címadó, Beavatás című festmény alapján még az 1980-as években a francia Kulturális Minisztérium megbízásából készült három méter magas, két méter széles fali szőttes most Magyarországra, a francia nagykövet rezidenciájába került, éppen 80 évvel azután, hogy Rozsda Endre részt vett azon a Bartók Béla-koncerten, amely hatására változtatott alkotói stílusán és fordult fokozatosan az absztrakció irányába.
A Mohácson gyermekeskedő, polgári családba született, Aba-Novák Vilmos festőiskolájában tanult művész számára már az 1936-ban megrendezett első, egyéni kiállítása meghozta az elismerést és a sikert. A kor egyik legjobbnak számító helyszínén, a Tamás Galériában rendeztek számára önálló kiállítást, ahol a Szépművészeti Múzeum is vásárolt tőle képet. A korszak kritikáiban már úgy emlegetik a 23 éves alkotót, mint aki meghaladja a korát, kortársait. A három térben megrendezett kiállítás belső terme ennek a korszaknak állít emléket. Az ott elhelyezett központi kép az, amely próbálja megértetni látogatóival, mintegy szimbolizálja is azt az élményt, amely hatására Rozsda Endre nem érte be pusztán az elismeréssel. A művész ezen, korai festői korszaka ugyanis egy Bartók-hangverseny önmagában keltett elemi hatására ért véget, ezáltal értette meg a művész, a festészetében még nem kortársa önmagának, nem állhat meg ezen az úton. A felismerés után Párizsba megy és az École de Louvre-ban kezd tanulmányokat, ahol közel kerül a szürrealizmushoz. A háború és a német megszállás miatt tér vissza Magyarországra, egy mondhatni másik világba, de továbbra is a festészettel foglalkozik. Ezen alkotói korszakából származó képeinek sötét tónusai, arctalan alakjai közt egyéni szürrealista stílusa tovább teljesedik, de az itthon kialakult rendszerrel azonosulni nem tudó művész kiállításokon nem szerepelhet.
Fotó forrása: Várfok Galéria
A kiállítótér első, legnagyobb termében abból az időszakból találhatunk alkotásokat, amelyeket már Franciaországba visszatérte 1956 után készített a művész. Ezen, alkotásai azok, amelyek a már egyértelműen olyan, a szürrealizmusból táplálkozó jegyeket viselnek magukon, amelyek csak Rozsda Endrére jellemzőek. A több rétegben, nem csak ecsettel, de különböző anyagokkal, csipkével a vászonra tudatosan felhordott színes rétegek úgy töltik ki tökéletesen a teret, hogy egy-egy alkotáson minden apró részlet és az általuk megformált egység is élvezhető, értelmezhető marad. A nagyméretű képek apró részleteiben úgy tud elveszni a látogató, hogy közben felismerheti a művész arra tett törekvéseit, amellyel az idő megragadására, a múltból a jelenére és a jövőjére is hatást gyakorló, saját életéből és a történelemből is folyton visszaköszönő szimbólumok megértésére tesz kísérletet. Rozsda Endre saját belső mikrokozmoszának kivetítése azonban arra is alkalmas, saját szimbólumrendszerünket, saját érzelmi és értelmi tapasztalatainkat is áthalljuk általuk önmagunkra.
Az alkotó életmű-kiállítása egyszerű és letisztult, összefüggéseket kereső és vizsgáló módon, gazdag forma- és színvilágával nem csak egy alapvető esztétikai élményre, de annál sokkal többre is lehetőséget ad látogatójának, hiszen egy gondolkodó ember évtizedeken átívelő, a megélt idő és a tapasztalatok hatására alakuló látásmódjába is bevezet. Rozsda Endre saját szavai egész életművére megidézhetőek: „Emlékeimből és a fényből sűrű szövetet szövök, amelyet addig szemlélek, amíg meg nem elevenedik, vissza nem bocsátja tekintetemet, és elém nem emelkedik. Az időt akarom megragadni, uralni, becsülni. Az idő, a sokszínű és csillogó felejtés; örömök és szenvedések, az idő gyöngyözik. Köröskörül befonom emlékeim borostyánját. Nem akarok sem vélekedni, sem magyarázni, hanem megérteni. Fejemet az időre hajtom, és hallgatom, mit mond.”
Fotó forrása: Várfok Galéria
Rozsda Endrénél már az alkotás egész folyamata az emberi lét tökéletes metaforájára utal, amely megmarad az elkészített mű egységes hatásában is, hiszen azokon a művész a rész-egész és a múlt-jelen-jövő látszólag egyszerű, mégis bonyolult rendszereit, azok összetettségét, összefüggéseit rendezi színes, harmonikus, titokzatos egységgé. Az apró részletek kidolgozásának egésze egy konkrét mégis absztrakt, érzeteink, saját tapasztalataink által a hozzánk legközelebb álló valóságot, hangulatot, emléket, formálnak ki. A művész egy-egy alkotásának sokféle jelentése, információ- és érzelmi tartalma lehet. Egy alkotáson belül is egy-egy jelenetet sokáig lehet, különböző távolságokból, más és más aspektusban is értelmezni. A belőlük összeállt egység nem csak kimeríti az elemi szép fogalmát, de a minket, a bennünket átszövő idő megragadásának lehetőségét is magában hordozza.
A művész élete utolsó két évtizedében a Bateau-Lavoir-ban kapott műtermet, amely a mai napig nyitva áll. Olyan alkotások születtek itt, amelyek magángyűjtemények mellett a világ legnagyobb múzeumaiban is helyet kaptak. Magyarországon a Szépművészeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum, a Ludwig Múzeum, Magyar Fotográfiai Múzeum, külföldön a Pompidou Központ, a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris, a Musée des Beaux-Arts, a Musée d’Art Moderne de Saint Étienne, a G. Nazionale d’Arte Moderna, a The Israel Museum gyűjteményeiben találkozhatunk Rozsda Endre alkotásaival. Így együtt pedig egészen július 29-ig a Várfok Galériában tekinthetőek meg az elkészült festmények, vázlatok.
Fotó forrása: Várfok Galéria